Fotó: CFR/Facebook
A Román Vasúttársaság (CFR) hétfőn tesztelte, hogy a IV. páneurópai folyosó korszerűsített vasútvonala elbírja-e az óránkénti 176 kilométeres sebességet.
2024. október 28., 17:272024. október 28., 17:27
2024. október 28., 17:412024. október 28., 17:41
A vállalat közleménye szerint a Segesvár-Tövis-Koslárd szakaszon végzett tesztek megerősítették,
Az Agerpres hírügynökség jelentése szerint a CFR közölte azt is, hogy a vasútvonal tesztelése a vasúti biztonságért felelő hatóság engedélyével történt.
Erdély is rengeteget nyerne, ha sikerre vinnék az Európai Unió 100., „jövőbe tekintő” európai polgári kezdeményezését, amely a kontinentális fővárosokat összekötő nagy sebességű vasúthálózat létrehozását tűzte ki célul.
Á román vasúti társaság 2018-ban adta át a forgalomnak a Segesvár és Koslárd között épülő sínpálya egy rövid szakaszát, amelyen 160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok; ugyanakkor elkészült a rendszerváltás után épült leghosszabb romániai alagút is.
Sorin Grindeanu közlekedési miniszter nemrég bejelentette, év végére 160 kilométeres óránkénti sebességgel lehet majd vonatozni Kürtös és Segesvár között.
Jövő tavasszal befejeződik a Piski (Simeria) és Guraszáda (Gurasada) közötti vasútvonal felújítása, és 2024 második felében 160 km/h sebességgel fognak közlekedni a vonatok Kürtös és Segesvár között – jelentette ki szerdán a szállításügyi miniszter.
Az Országos Statisztikai Hivatal közzétette az agrárágazat átvilágítását célzó 2023. évi adatokat: a gazdák többsége kistermelő. A romániai mezőgazdaság birtokrendszerének 90 százaléka kistermelő által működtetett kisgazdaság, egy százalék a nagyüzem.
Százkét gépkocsivezetőt bírságoltak meg egy nap alatt a Bihar megyei rendőrök. Legtöbb sofőr gyorshajtásért kell büntetést fizessen, de sok rossz műszaki állapotú gépkocsit is kivontak a forgalomból a rendőrök.
Nemzetközileg körözött bűnözőt vett őrizetbe a resicabányai közlekedésrendészet egy közúti rutinellenőrzésen. A férfi hamis iratokkal igazolta magát, de kiderült, hogy gépjárművezetői jogosítványa sincs.
Uniós oltalom alatt álló földrajzi jelzést kap több más hagyományos termék mellett a nagylaki szalámi. Azt remélik ettől, hogy ezentúl nem hozható forgalomba ugyanezen a néven a nagykereskedelemben olyan felvágott, aminek köze sincs Nagylakhoz.
Életének nyolcvanötödik évében elhunyt Varga János Corvin közi forradalmár, Wittner Mária elítélt- és harcostársa. Varga János volt a Pongrátz Gergely Corvin közi parancsnok által alapított 1956-os Magyarok Világszövetségének elnö
Meghalt szombat hajnalban egy 50 éves férfi egy garázsban keletkezett tűzben. A katasztrófavédelem szerint a tüzet valószínűleg egy égve hagyott cigaretta okozta.
Tizenharmadik alkalommal adták át pénteken, a kolozsvári Bánffy Miklós Operastúdióban az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) különleges esemény szervezett Kolozsváron a magyar kultúra napja alkalmából a Hagyományok Házával együttműködésben.
Lassan elkészülnek a Sebes-Körös szurdokvölgyében, pontosabban Réven, Vársonkolyoson és Barátkán épülő kempingek.
Aktívan, eseményekkel tele vette kezdetét az új év a Partiumi Falugazdász Hálózat munkatársai számára, és az elkövetkezőkben is számos rendezvényt szerveznek.
1 hozzászólás