2012. május 23., 15:282012. május 23., 15:28
Vasile Astărăstoae tájékoztatása szerint 2007 és 2012 között 8600 szakorvost képeztek ki a román közoktatásban, ezzel párhuzamosan ugyanazon időszak alatt 11 200 szakorvos hagyta el az országot. Mint mondta: ezzel Románia megközelítőleg három milliárd lejt veszített, mely összeget ezen külföldre költözött szakemberek oktatására költött.
Az orvosi kamara vezetője azt állítja: országszerte már sok olyan kórház van, ahol több szakorvosi helyet nem tudnak betölteni.
„A hazai körülmények miatt aggasztó méreteket öltött az orvosok elvándorlása, e jelenség tekintetében pedig Európa-szerte elsők vagyunk” - hangsúlyozta Astărăstoae.
A kivándorlás legfőbb okai között említette az alacsony béreket, az egészségügyi rendszer túlpolitizálását, amelyben a szakemberek nem tudnak hosszú távon karriert építeni. Ugyancsak az okok között van az is, hogy az orvosok – megfelelő felszerelés és a betegeknek szükséges gyógyszerek hiányában – gyakorta improvizálni kénytelenek, emiatt pedig nagyon félnek egy esetleges műhibától.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.
A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.