Nemet mond a kormány a jogsértőnek vélt ACTA-ra

Nem írja alá Románia a Hamisítás elleni kereskedelmi megállapodást (ACTA) – jelentette ki csütörtökön Dan Nica távközlési miniszter, miután Victor Ponta miniszterelnök ezzel kapcsolatban szerdán úgy nyilatkozott, a román kormány nem ratifikálhat olyan dokumentumot, amely sérti az állampolgárok alapvető szabadságjogait.

Kőrössy Andrea

2012. május 18., 09:022012. május 18., 09:02

„Az Európai Parlamentnek mindenképpen módosítania kell az ACTA szövegét, hogy az ne mondjon ellent az alapvető emberi jogoknak, Románia csak ebben az esetben írja alá a dokumentumot” – fogalmazott a miniszterelnök. Május 8-án az Európai Parlament civil szabadságjogi, igazságügyi és belügyi bizottsága (LIBE) – amelynek feladata megállapítani, hogy az ACTA tiszteletben tartja-e az Európai Unió alapjogi chartáját – úgy ítélte, a kereskedelmi megállapodást vissza kell vonni.

Ponta egyébként közvélemény-kutatással mérné fel, hogy a lakosság szerint valóban vissza kell-e vonni a kereskedelmi megállapodás aláírását, amely még a Boc-kormány ideje alatt született meg. Az akkori kabinet végül állampolgári nyomásra elhalasztotta, illetve közvitára bocsátotta a dokumentum ratifikálását. Victor Ponta szerdán bejelentette, a közvélemény-kutatást egy iPhone-on és iPaden futó alkalmazással készítené el, amely egyébként a progresszív adózás bevezetésére is rákérdez majd a lakosoktól. A kormányfő szerdán egy rövidfilmen mutatta be a vPonta elnevezésű applikációt.

Mint ismeretes, az ACTA célja a világviszonylatban egyre nagyobb méreteket öltő hamisítás és kalózkodás elleni fellépés területén a nemzetközi együttműködés megerősítése, illetve a szellemitulajdon-jogokat érintő jogérvényesítés hatékonyságának növelése. A dokumentumot ellenzők ezzel szemben azt állítják, a kereskedelmi megállapodás alapvető szabadságjogokat sértene, év elején ezért számos államában civil ellenállás zajlott, így több kormány is halasztotta a dokumentum ratifikálását.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat
2025. április 29., kedd

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek

A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek