Nem elégedettek a csíki kismamák az új gyestörvénnyel

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

Felemás megoldásként értékelik a kismamák a kormány által szerda este elfogadott, a gyermeknevelési szabadság időtartamát, illetve az ezalatt járó segély összegét szabályozó rendeletet.

Krónika

2010. december 10., 09:282010. december 10., 09:28

„A tegnap esti – utolsó? – variáns a kiskeresetű nagy többség és a gazdag pár ezer érdekeit szolgálja – jelentette ki csütörtökön a Krónika kérdésére Boros Kinga csíkszeredai kismama, az egy nappal korábban a hargitai megyeszékhelyen megszervezett kismamatüntetés egyik résztvevője. – Azt látom, hogy az intézkedés cserbenhagyja azt a réteget, amely a szakmája gyakorlását és a gyermeknevelést szeretné harmonikus párhuzamban művelni.

Azokat a nőket, akik 8-10 év egyetem, mesteri, doktori, szívós pályakezdő munka után úgy szeretnének gyermeket szülni, hogy közben ne essenek ki teljesen a szakmájukból. Akik feltornázták maguk egy 2000 lej körüli fizetésre, és most kénytelenek lesznek megelégedni egy 50 százaléknyi gyessel. Akiknek nincs meg a lehetőségük (eddig se volt), hogy részmunkát vállaljanak – ha már bírnák a gyermek mellett –, mert ha akár csak 1 lej keresetük is lenne, megvonnák tőlük a gyest. S akiket ezért az első perctől, amint kerekedni kezd a pocakjuk, leírnak a szakmában.” Elégedetten nyilatkozott eközben a rendelkezésről Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter.

„Már a kezdeményezés bejelentésekor biztosak voltunk abban, hogy az egyéves gyermeknevelési szabadság nem elfogadható a kismamák számára, nem hat ösztönzően a gyermekvállalási kedvre. A koalíciós partnereket hosszas egyeztetés után ugyan, de meggyőztük, szükség van a kompromisszumra, a javasolt változat, a gyes időtartamának egy évre való csökkentése nem vállalható” – reagált az RMDSZ-es politikus arra a kormányhatározatra, hogy végül sikerült kompromisszumra bírniuk koalíciós partnereiket, s mégsem csökken mindenki esetében egy évre a gyermeknevelési szabadság időtartama, hanem a kismamáknak adtak egy második választási lehetőséget is.

Mint ismeretes, a munkaügyi minisztérium által a kormány elé beterjesztett jogszabálytervezet egyéves gyest szorgalmazott. Emellett álltak ki a demokrata-liberálisok és Traian Băsescu államfő is. Az RMDSZ-es politikusok viszont több ízben is leszögezték, hogy nem szavaznak meg egy olyan jogszabályt, amely csökkenti a gyes időtartamát, ha már muszáj megszorító intézkedéseket foganatosítani, akkor ők inkább a gyes maximális összegének csökkentését támogatják.

Mint arról beszámoltunk, az egyik verzió szerint továbbra is 3400 lej a gyereknevelési segély felső határértéke, de a szabadság időtartama mindössze egy év. Ha a szülő az egyéves időszak letelte előtt visszatér a munkahelyére, havi 500 lejt kap addig, amíg a gyerek betölti első életé-vét. Az is választható, hogy a gyerek kétéves koráig a szülő fizetetlen szabadságra megy. A második változat értelmében két év a gyereknevelési szabadság, viszont a segély legfeljebb 1200 lej lehet.

Mindkét verzió esetében a segély minimális határa 600 lej – ebben az összegben azok részesülnek, akiknek fizetésarányosan ez az összeg vagy ennél is kevesebb járna. Újdonság továbbá, hogy a kismama a szülést követően előző évi átlagbére 75 százalékát kaphatja meg gyermeknevelési támogatásként. Mint ismeretes, korábban ez az arány 85 százalékos volt, azonban tavaly júliustól – amikor is érvénybe léptek a kormány megszorító intézkedései – ez az összeg is 15 százalékkal csökkent.

Most Ioan Botiş munkaügyi miniszter úgy fogalmazott, a költségvetés nem teszi lehetővé, hogy visszatérjenek a korábbi értékre, azonban még így is emelték a gyes összegét, hiszen a 15 százalékos lefaragást követően átlagosan a korábbi összeg 72,25 százalékát kapták az arra jogosultak.

A fogyatékkal élő csecsemők szüleinek a gyermeknevelési szabadságáról is rendelkezik a szerdán elfogadott kormányhatározat. Esetükben a gyermeknevelési támogatást három évig folyósítják, s számukra is a szülést megelőző év átlagbérének a 75 százaléka jár, de az összeg nem lehet kevesebb 600 lejnél, sem több 3400 lejnél. Amennyiben a gyermekét nevelő szülő a három év letelte előtt visszatér dolgozni, akkor a 36. hónapig megkapja a havi 500 lejes támogatást.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 24., szombat

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint
2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése

Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése
2025. május 22., csütörtök

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete

Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete
2025. május 22., csütörtök

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert

Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert
2025. május 22., csütörtök

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium

Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium
2025. május 22., csütörtök

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár

Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár
2025. május 22., csütörtök

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást

Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást