2012. május 23., 08:592012. május 23., 08:59
Amint a tegnapi lapszámunkban beszámoltunk róla, a kolozsvári táblabíróság arra kötelezte a vidrátszegi légikikötőt működtető Maros Megyei Tanácsot, hogy vonja vissza azt a határozatát, amely a légitársaságok által fizetett alacsony illetékekre vonatkoznak. Alin Tişe, a Kolozs megyei önkormányzat elnöke szerint Maros megyei kollégái a mesterségesen kialakított áraikkal próbálják „elszippantani” a kincses városi repülőtér forgalmát. „Különösképpen nem érdekel, mit döntött a kolozsvári táblabíróság, vagy mit mond Tişe.
Az ítéletet természetesen megfellebbezzük, de különben is, ha a bíróság arra kötelez, hogy vonjuk vissza a tanácsi határozatot, megtesszük, de akkor kénytelenek vagyunk egy régebbi döntésünket alkalmazni, amelynek értelmében az illetékek még alacsonyabbak voltak” – nyilatkozta lapunknak Lokodi Edit Emőke. A Maros megyei közgyűlés elnöke azok után replikázott kollégája kijelentéseire, miután a táblabírósági ítélet fényében az úgy vélekedett, hogy Kolozsvár és Marosvásárhely immár egyenlő eséllyel rendelkezik a légi járatokat működtető társaságok előtt.
Lokodi szerint a Kolozs megyeiek is tisztában vannak azzal, hogy bármenynyit is fektetnek a kolozsvári repülőtér korszerűsítésébe, Marosvásárhely földrajzi fekvése a vidrátszegi légikikötőnek kedvez. Mint arról korábban beszámoltunk, a tervek szerint Marosvásárhely két – az erdélyi és a moldvai – autópálya csomópontjaként kerül majd fel a térképre, aminek köszönhetően a város repülőtere is felértékelődik. Jelenleg azonban a kolozsvári légikikötő termináljai nemcsak tágasabbak és korszerűbbek a vásárhelyinél, de lényegesen nagyobb forgalmat bonyolítanak le.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.
A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.