Fotó: A szerző felvétele
2010. december 06., 09:402010. december 06., 09:40
– Milyen évet zár a Romániai Magyar Üzleti Egyesület?
– Most is, akárcsak az elmúlt esztendőkben, jó évet zárunk. Egyesületünk teljesítette valamennyi célkitűzését, amit a tagság elégedettsége is visszaigazol. Legutóbbi, évzáró konferenciánk is sikeresen zajlott.
– Az RMÜE zártkörű, az elitet tömörítő egyesület? Szinte valamenynyi üzletember-találkozójukon mindig ugyanazokat az arcokat látni a széksorokban, és az előadók sem váltakoznak túl sűrűn.
– Semmiként nem tartjuk magunkat zártkörű klubnak vagy egyesületnek.
– Kis- és közepes vállalatok képviselőit alig-alig találni az önök soraiban. Csak a kimondottan nagyokat célozták meg?
– Gyakorlatilag bárki lehet az RMÜE tagja, de szervezetünk valóban afféle elit klubja a romániai magyar vállalkozásoknak. Aránylag kevés, huszonkét tagunk van, de ez a mindössze huszonkét tag 80–85 százalékát képviseli a romániai magyar befektetéseknek. Mindemellett az egyesület ajtaja minden olyan vállalkozó előtt nyitva áll, aki azonosulni tud a céljainkkal, és szeretne velünk együtt dolgozni. Lehet, hogy elnökként hazabeszélek, de azt vallom, hogy ebbe a körbe tartozni nagyon jó dolog. Tagjainkat mindig biztos forrásból, szinte első kézből érkező gazdasági információkkal próbáljuk ellátni. Románia legnagyobb konszernjeinek igazgatóit, magas rangú menedzsereit hívjuk meg konferenciáinkra, vacsoráinkra, szabad programjainkra. Egy néhány perces beszélgetés, egy röpke tanácskozás, egy vélemény kikérése mind banális dolgoknak számítanak, de egy vállalkozónak óriási segítség lehet. Az RMÜE pártolja a szinergiák kialakulását is, és azt szeretné, ha a szervezet tagjai minél többet tudnának egymással dolgozni.
– Az átlagos beruházókhoz képest az RMÜE-tagokat, illetve az általuk vezetett nagyvállalatokat mennyire viselte meg a válság?
– Fogalmazzunk úgy, hogy átlagosan. Nem hinném, hogy sokkal könnyebben vészelték volna át az eddigi időszakot, hisz ugyanolyan nehézségekkel küszködnek, mint bármely más cég a piacon. Hiányoztak a kiemelkedő sikerek, de ugyanakkor a látványos bukások is.
– A román, hasonló fajsúlyú cégekhez képest is átlagos évet zárnak? Ugyanis köztudott, hogy egy magyar tulajdonos vagy menedzser más üzletpolitikai, befektetési, megtakarítási szokásokkal rendelkezik, mint például egy Dâmboviţa menti vállalkozó.
– Valóban zónánként különbözik a felfogás az üzletről és az üzletemberi státusról. Ezt van, aki beismeri, van, aki nem, tény, hogy valóban így van. A válság egyetlen pozitívuma az, hogy profiltisztító jellegű, és gyakorlatilag minden ágazatban kiszűri a konjunkturális vállalkozókat. Azzal, hogy egyetlen RMÜE-tag sem sínylette meg komolyabban a válságot, gondolom, sokat elárul a szervezetünkbe tömörülő beruházókról és vállalatvezetőkről. Azok fogják túlélni a jelenlegi nehéz időszakot, akik stabil üzletpolitikával rendelkeznek, akik képesek a válsághoz igazítani a vállalatvezetési tervet, és európai szintű menedzsmentet képesek alkalmazni. Az ilyen menedzserek nem romániai, hanem európai szintű eredményeket képesek elérni.
– Jobb évre számíthatunk 2011-ben?
– Nincs olyan közgazdász, aki erre komoly választ tudna adni, ezért csak reménykedni tudunk.
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.
Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.
Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.
Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.
Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.
Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.
Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.