Lendületet vett az ANL-lakások vásárlása: Bukarestben értékesítették a legtöbb otthont, Erdélyben Kolozs megye a listavezető

Van rájuk kereslet. Országszerte sok bérlő megvásárolja a lakását •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Van rájuk kereslet. Országszerte sok bérlő megvásárolja a lakását

Fotó: Erdély Bálint Előd

Megugrott az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített otthonok iránti kereslet, miután ma újra a 2020-as drágulás előtti árakon vásárolhatnak és bérelhetnek lakást a fiatalok. Az idei év első öt hónapjában több ANL-s lakást adtak el, mint tavaly egész évben.

Bíró Blanka

2022. augusztus 21., 19:072022. augusztus 21., 19:07

A világjárvány két éve alatt nem voltak kelendők az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások, ám idén már többen döntöttek úgy, hogy megvásárolják a bérleményt. A Profit.ro gazdasági portál elemzése szerint az elmúlt 13 évben az önkormányzatok több mint hatezer, az ANL által fiataloknak épített lakást adtak el. Az adásvétel 2020-ban megtorpant, mert az árak kétszeresére emelkedtek, miután nőtt az építőanyagok ára és az építőiparban dolgozók bére, az ANL-lakások árát pedig úgy kellett kiszámolni, hogy az fedezze egy újabb lakás megépítésének költségeit. Tavaly novemberben az árakat kormányrendelettel csökkentették, most már levonják a lakás építésének értékéből az addig kifizetett bérleti díjat, az amortizációs költségeket, és figyelembe veszik a település besorolását is.

A lakások kevesebb mint hatodát adták el

Az idei év első öt hónapjában több ANL-s lakást adtak el, mint tavaly egész évben.

A Profit.ro elemzése szerint az Országos Lakásügynökség összesen 34 ezer fiataloknak szánt lakást építtetett, ebből már csak 28 ezer szerepel a nyilvántartásában, a többit megvásárolták a korábbi bérlők.

Idén az első öt hónapban már 357 lakás talált gazdára, az eladás 35 százalékkal haladta meg a tavalyi szintet. Erre az évre 48,5 millió lejt különítettek el a költségvetésben ANL-lakások építésére, ebből 30 millió lejt a 35 év alatti fiataloknak szánt lakásokra, 16 millió lejt szolgálati lakásokra, 1,5 millió lejt a „falu újjászületése” programra, és 1 millió lejt a romáknak szánt szociális lakásokra. További 45 millió lej visszatérítendő költséget szánnak lakásépítésre, és 125 millió lejes állami hitelt folyósítanak erre a célra. Ebből 4724 lakás épülhet meg fiataloknak, 1015 szolgálati lakás, és 63 a romáknak.

A piaci árnál sokkal olcsóbb az ANL-lakás

Mint ismeretes, a vonatkozó jogszabály szerint a bérlők egy év után vásárolhatják meg az állam által épített lakást. A vásárlók 60 százaléka havi részletben törleszti az önkormányzatnak a vételárat, miután kifizetik a 15 százalékos előleget, ami átlagban 5 ezer eurót jelent.

A gazdasági szaklap kiszámolta, hogy a jelenlegi szabályozás értelmében egy 84 négyzetméteres, 2005-ben átadott ANL-lakást, amiért eddig havi 100 lej bért fizettek a benne lakók, most mintegy 184 ezer lejért, vagyis 37 ezer euróért vásárolhat meg a bérlő.

Eddig 87 településen adtak el ANL-s lakásokat, a legtöbbet Bukarestben, ahol 1500 lakás talált gazdára. Erdélyben és a Partiumban Kolozs megye áll az élen az eladás tekintetében, összesen 291 eladott lakással, ezt követi Beszterce-Naszód megye (259), majd Bihar (173). A lista végén Szilágy megye áll mindössze 3 értékesített ANL-s lakással.

Segítik a családalapítást

Cseke Attila a fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter a program jövőjére vonatkozó kérdésünkre kifejtette: „a fiatalok lakhatási gondjainak megoldása állami feladat”. „2020-ban egy rossz törvény miatt lassult le a lakáseladás, amely a vételárat és a bérleti díjakat szinte megduplázta. A fejlesztési szaktárca megoldotta ezt a gondot, így ma a 2020-as drágulás előtti árakon vásárolhatnak és bérelhetnek lakást a fiatalok. A bölcsődeépítési programmal, a fiataloknak szánt lakások árának szabályozásával is a családalapítást, a gyermekvállalást támogatjuk” – nyilatkozta a Krónikának a tárcavezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Elmaradnak a vendégek? Vészharangot kongatnak az idegenforgalomban érdekeltek

Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.

Elmaradnak a vendégek? Vészharangot kongatnak az idegenforgalomban érdekeltek
2025. július 11., péntek

Otthonteremtés most, azonnal! Rövid ideig sok ezer eurót spórolhatnak az új lakást vásárlók

Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.

Otthonteremtés most, azonnal! Rövid ideig sok ezer eurót spórolhatnak az új lakást vásárlók
2025. július 11., péntek

Nem kérnek a megszorításokból: ezúttal a vízügyi igazgatóság alkalmazottai vonultak utcára

A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).

Nem kérnek a megszorításokból: ezúttal a vízügyi igazgatóság alkalmazottai vonultak utcára
2025. július 11., péntek

Végső búcsú az első román fapados légitársaságtól

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Végső búcsú az első román fapados légitársaságtól
2025. július 11., péntek

Az Európai Bizottság elvenné az agrártámogatások egy részét, a romániai gazdaszervezetek is aláírásgyűjtésbe fogtak

Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.

Az Európai Bizottság elvenné az agrártámogatások egy részét, a romániai gazdaszervezetek is aláírásgyűjtésbe fogtak
2025. július 11., péntek

Enyhén csökkent az átlagbér, nem az IT-szektorban voltak a legnagyobb fizetések májusban

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén csökkent az átlagbér, nem az IT-szektorban voltak a legnagyobb fizetések májusban
2025. július 11., péntek

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben

A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben
2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok