2012. május 21., 08:212012. május 21., 08:21
Mint közölték, a tavalyi 4,6 százalék után 2012-ben 3,1 százalékos átlagos gazdasági növekedésre számít a tevékenységi területét alkotó közép-kelet-európai, illetve az egykori szovjet térségbeli, valamint a finanszírozási programokba újonnan bekapcsolódó észak-afrikai és közel-keleti országokban. Az EBRD közgazdászai szerint jövőre is csak 3,7 százalékig visszagyorsuló növekedést várnak ugyanebben a térségben. Ugyanakkor úgy vélik, hogy a szélesebb régión belül a közép-európai és a balti gazdaságokban átlagosan ennél is gyengébb, 1,6 százalékos növekedés várható az idén, 2013-ban pedig 2,3 százalékig élénkülhet a GDP-növekedés üteme.
Mint beszámoltunk, az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőközpont, a Capital Economics elemzői a közép-európai térség több országának múlt heti előzetes GDP-adatait feldolgozó helyzetértékelésükben közölték: továbbra is megfelelőnek tartják a térség növekedésére érvényben tartott, a szélesebb londoni konszenzustól jóval elmaradó idei GDP-előrejelzéseiket.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.
A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.