Konstanca: kicsit balkáni, kicsit ellentmondásos

Techirghiol vagy Konstanca – e két helyszín merült fel, amikor tengerparti nyaralásunkat tervezgettük. Miért ez a kettő? Először is vonattal közlekedünk, ami kizárja az olyan rejtettebb, hangulatosabb helyeket, mint például az ismerősi körömben igencsak népszerű Dunaszentgyörgy (Sfântu Gheorghe), a Duna Fekete-tengeri torkolatánál. Techirghiolt jól ismertük, voltunk ott néhányszor az utóbbi években, csendes, barátságos hely, rendezett stranddal a sós tónál. Hátránya, hogy Eforie Nordra kell autózni vagy buszozni a tengeri fürdőzéshez. Tapasztalatból tudjuk, ott is lehet találni kevésbé zsúfolt partszakaszt, mégis a jelenlegi vírushelyzetben elvetettük ezt a verziót.

Konstancán ugyan jó néhány évvel ezelőtt töltöttünk hosszabb időt, de sok jót olvastunk azóta a városról. Széles plázsokat alakítottak ki, és – ami most a legfontosabb szempont – nem fedezték még fel maguknak a turisták.

A vonat pontosan érkezett be a konstancai állomásra, onnan nagyjából nyolcpercnyi taxizás után érkeztünk meg a neten foglalt szállásunkra, tíz lej fejében. A háromszintes épület mindegyik lakása turistákra vár, gyakorlatilag szálloda, hivatalosan viszont külön kiadott szobákat bérelnek az oda érkezők.

Házigazdánk – akiről később kiderül, hogy görög felmenői vannak –, szinte zavaróan kedves volt. Az épületben mindenki betartotta az egészségügyi szabályokat, maszkban jártunk, keltünk.

A napi 300 lejért kiadott szoba tágas volt, a fürdőszoba is, a kis teraszről kilátás nyílt az öt percnyi sétára lévő tengerre, na meg egy omladozó épületre. Sok ilyet látni Konstancán, a restitúciós perek elhúzódása vagy az önkormányzat felelőtlenségének szomorú látványaival sok helyen találkoztunk a régi belvárosban, mégsem ez a jellemző.

Az úgynevezett Félsziget, azaz a kikötőváros történelmi központját az utóbbi három-négy évben újították fel. Sétálóutcák keresztezik egymást, a leghosszabbik és legismertebb a Tomis utca, tele régi épületekkel és teraszos vendéglőkkel. Találtunk itt is a századfordulós házak közé beékelt kommunista retteneteket, omladozó félben lévőket is, de összességében meglepően rendbe szedett városrésszel találkoztuk.

Nagyváradi vagy brassói sétálóutcákat idéz a konstancai belváros, a hegyeken túli településekkel kapcsolatos erdélyi előítéleteinket kissé szégyenkezve vághattuk zsebre.

Persze azért Konstanca a Balkán része, annak minden varázsával és hátrányával. Ma is működő mecsetek, egykoron görögök lakta városrész, a kultúrák keveredésének nyomai. Ehhez társul a hiányos utcai tisztaság. Nem véletlen az óvatos megfogalmazás, mert nem szemetes a belváros, de itt-ott előtűnik egy üres telek, ahol szépen felgyűlt a hulladék. Az utcák kövezetein látszik, a mosás, esetleg fertőtlenítés ritkaságszámba megy.

Kilenc napot töltöttünk Konstancán, s minden délben és este éttermek teraszain étkeztünk, így volt alkalmunk egyértelmű képet kialakítani a kikötőváros gasztronómiájáról. Változatos, minőségi ételek, korrekt árak, barátságos személyzet – a várakozásainkat meghaladó vendéglátás.

Kipróbáltunk minden igényt kielégítő török és görög éttermet is. Mindez kis vírushelyzetes szépséghibával: szinte alig találkoztunk olyan vendéglővel, ahol megfelelően használták a pincérek a maszkot. Sok helyen egyáltalán nem fedték orrukat, szájukat, a kesztyű sem volt túl népszerű a felszolgálók körében. Az asztalok közötti távolságot nagyjából betartották. Rendőrségi ellenőrzést egyetlen napon észleltünk, akkor a vendéglátósok vélhetően fülest kaptak, mert hirtelen megszaporodott a maszkos pincérek száma.

A tengerparti sétányokon is kötelező lesz a maszk

A tengerparti üdülőtelepeken is kötelező lesz 18 és 24 óra között a védőmaszk használata a turisták által látogatott, zsúfolt szabadtéri helyeken, például a sétányokon – döntött csütörtökön a Konstanca megyei katasztrófavédelmi bizottság.

Az éttermi árak nem magasabbak egy romániai nagyvárosi átlagnál. A legforgalmasabb sétálóutcában egy remek tagliatelle tenger gyümölcseivel 35 lejbe kerül, a halcsorba 12 és 25 lej között mozog.

Ritka a napi menü, de azért találtunk 19 lejért kétfogásosat. Egy tengerre néző, elegáns vendéglőben a klasszikus fokhagymás, paradicsomos pácban sütött harcsáért puliszkával 40 lejt kértek. A plázson lévő étkezdében tekintélyes adag sült szardellát lehetett enni, körettel 23 lejért. Egy korrekt adag gírosz 17 lej. 

A plázs széles, homokos, a mamaiaihoz hasonló. Az öblösre alakított partszakaszra viszonylag hosszú lépcsőkön lehet lejutni. Ezeken a lejáratokon láttuk a legtöbb szemetet, ezt a részt ottlétünk alatt senki nem takarította. A plázs viszont alapvetően tiszta. És ami legalább ennyire fontos, nem zsúfolt. Hétköznapokon az egy napra 20 lejbe kerülő napozóágyak több mint fele üresen maradt. Kifejezetten figyelnek az ágyak közötti másfél–kétméteres távolság betartására. Bő tér van „lepedős”, törülközős napozóknak. Itt innovatív megoldásokat is láttunk:

voltak, akik a homokban körberajzolták a teret egy méteres távolságra maguk körül, ezzel is jelezve a fizikai távolságtartást.

Többnyire konstancaiak járnak ide napozni, hétvégén viszont már jobban megtelik a part, de kényelmetlen zsúfoltságról akkor sem beszélhetünk.

A szépen kialakított kis bárokban a sört 7-8 lejért csapolják. Ami szintén meglepő, hiszen a korábbi években ilyet nem tapasztaltunk a román tengerparton: mindenki ad számlát.

Összességében jó szívvel ajánljuk mindenkinek Konstancát. Kicsit balkáni, kicsit ellentmondásos, de ebben a külföldmentes, vírusos időben az egyik legjobb választás a tenger-imádóknak.