Keményebb szankciókkal a bankok ellen

Szigorúbb szankciók mellett foglalt állást tegnap az Európai Bizottság a pénzügyi szolgáltatások területén érvényes jogszabályok megsértői ellen. Michel Barnier, az illetékes bizottsági tag (képünkön) brüsszeli ülést követő sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a szankciók ma tagállamonként igen eltérőek, és gyakran nem jelentenek hatékony visszatartó erőt.

2010. december 09., 09:582010. december 09., 09:58

„Ha a pénzügyi intézmények nem tartják be a pénzügyi szolgáltatások területének uniós szabályait, a kereskedőknek és a vezetőknek rá kell ébredniük, hogy ez nem marad büntetlenül, és a válasz kemény lesz, akárhol is forduljon elő Európában jogsértés” – fogalmazott a francia biztos. Hozzátette: jelenleg túl gyakran történik szabálysértés. A mostani felvetések azt a célt szolgálják, hogy „a szankcionálási hatáskörök erősebbek és Európa-szerte konvergensebbek legyenek”, valamint azt, hogy a lakosság érdekei hatékonyabb védelemben részesüljenek.

Michel Barnier már a német Süddeutsche Zeitung napilap tegnap megjelent számában utalt a szigorítások tervére. Mint mondta, ezen a téren is le kell vonni a következtetéseket a két éve tartó pénzügyi válságból. Éppen a bankválság írországi következményei mutatják, hogy szükség van keményebb szankciók bevezetésére. Beszélt a biztos arról is, hogy tervei között szerepel a büntetés alsó határának bevezetése olyan pénzintézetek számára, amelyek megsértik az üzleti szabályokat. A Brüsszelben kiadott közlemény ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: a szankciórendszerek egymáshoz közelítése „bizonyos témakörökre vonatkozó olyan közös minimumstandardok meghatározásával érhető el, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a szankciórendszerek hatékonyak és arányosak legyenek, és visszatartó erővel rendelkezzenek.

A standardok magukban foglalhatnák a rendelkezésre álló szankciók típusát – beleértve a büntetőjogi és polgári jogi szankciók lehetőségének mérlegelését is –, a szankciók szintjét, a jogsértésért felelős pénzügyi intézmények és egyének ellen egyaránt rendelkezésre álló szankciókat és a szankciók közzétételét.” Michel Barnier azt követően állt elő a bejelentéssel, hogy a három érintett uniós felügyeleti bizottság (az európai bankfelügyeletek bizottsága, az európai biztosítás- és nyugdíjfelügyeletek bizottsága és az európai értékpapír-piaci szabályozók bizottsága) felmérte a tagállamokban a helyzetet „a szankcionálási hatáskörök koherenciájának, egyenértékűségének és tényleges használatának” szempontjából több ágazatban.

Megállapították egyebek között, hogy a tagállamok által előírt szankciók olyan alapvető pontokban térnek el, mint a rendelkezésre álló szankciók típusa és a bírságok mértéke. Ez azért lényeges, mert ha a betartandó szabályok európai szintűek, akkor a megsértésük esetén alkalmazandó reakciókat is európai szinten érdemes egységesíteni. Fennállhat annak a kockázata, hogy a társaságok vagy az egyének ott végzik tevékenységüket, ahol a szankciók a leggyengébbek vagy a legkevésbé valószínűek – fogalmazott az uniós „kormány”. Hozzátette: ha valamely tagállamban nem hajtják végre az uniós szabályokat, annak jelentős hatása lehet egy másik tagállam pénzügyi rendszerének stabilitására és működésére is. A bizottság azt is jelezte, hogy várja az érdekelt felek észrevételeit a felvetéssel kapcsolatban, egészen február 19-éig.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 24., szombat

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint

Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.

Kiegészítő nyugdíjak: leszerepelt az Unió a saját ellenőrző intézménye szerint
2025. május 23., péntek

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést

Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.

Románia az egyetlen tagállam, amely nem küldte el a költségvetési hiány csökkentéséről szóló jelentést
2025. május 23., péntek

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára

Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.

Trump 50 százalékos vámot vethet ki Európára
2025. május 23., péntek

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá

A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.

Villanypásztorprogram: több mint 200 pályázatot hagytak jóvá
2025. május 23., péntek

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése

Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.

Nicușor Dan: szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése
2025. május 22., csütörtök

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete

Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.

Boloș szerint megvalósítható Nicușor Dannak a kampányígérete
2025. május 22., csütörtök

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert

Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.

Nyugdíjak újraszámítása: még várni kell, egyelőre csak tesztelik a rendszert
2025. május 22., csütörtök

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium

Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.

Kedvezményes gazdahitelprogramot hirdet meg a mezőgazdasági minisztérium
2025. május 22., csütörtök

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár

Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.

Hamvába holt: nem épül meg Nagyváradon az amerikai közreműködéssel tervezett akkumulátorgyár
2025. május 22., csütörtök

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást

Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.

Kormánypénzekkel akadályoznák meg, hogy vissza kelljen fizetni repülőterek felújítására kapott uniós finanszírozást