Robert Habeck német gazdasági és klímavédelmi miniszter
Fotó: Bmwk.de
Hosszú távú energetikai partnerségi megállapodást köt Németország és a világ legnagyobb földgázkitermelői közé tartozó Katar, amely hozzájárul Németország „Putyin-mentes” energiaellátásának kiépítéséhez – nyilatkozott a német gazdasági és klímavédelmi miniszter vasárnap Dohában.
2022. március 20., 19:542022. március 20., 19:54
Robert Habeck a katari emírrel, Hamim bin Hamad Ál Szánival folytatott megbeszélése után elmondta, hogy azért látogatott a közel-keleti országba, hogy lendületet adjon annak a tárgyalási folyamatnak, amelyet német vállalatok kezdtek ottani cégekkel. Szavai szerint a látogatás – amelyen az emír mellett a külügyminiszterrel, a gazdasági miniszterrel és az energetikai tárca vezetőjével is találkozott – „nagyszerűen” sikerült. A cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjában világelső ország uralkodója a várakozásokat messze felülmúló támogatást biztosít az együttműködéshez – mondta.
– emelte ki a Zöldek politikusa, megjegyezve, hogy Katar ugyan eddig főleg a földgázra támaszkodott, de változtatásokra készül.
Robert Habeck a napokban norvég és kanadai illetékesekkel is tárgyalt arról, hogy Németország miként helyettesíthetné a felhasználásában 55 százalékos részarányt kitevő orosz földgázt, Katarból pedig az Egyesült Arab Emírségekbe utazik, ahol ugyancsak energetikai kérdésekről tárgyal. A Handelsblatt című német üzleti lap hírportálján idézett nyilatkozatában kiemelte, hogy
Azzal kapcsolatban, hogy Katar – amely a legutóbbi, 2020-as adatok szerint évi 167 milliárd köbméterrel a hatodik számú földgázkitermelő – nem tartozik a nyugati típusú liberális demokráciák közé, és világszerte széles körben bírálják a többi között a nyári labdarúgó-világbajnokságot előkészítő beruházásokon a külföldi munkavállalókkal szemben alkalmazott módszerek miatt, Robert Habeck egy vasárnapi lapinterjúban aláhúzta, hogy nem lehet a demokráciákra korlátozni az energetikai együttműködést, ha Németország fedezni akarja energiaszükségletét.
A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapban – a közel-keleti látogatásra időzítve – közölt interjúban azt mondta, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) számos tagállama „problémás”, de nem lehet egyenlőségjelet tenni közéjük.
– mondta a német gazdasági miniszter az ukrajnai orosz invázióval kapcsolatban.
Németországban az orosz import részaránya nemcsak a földgázfelhasználásban jelentős. A szénnél 50 százalék, a kőolajnál 35 százalék ez az arány. A berlini vezetés a Kreml Ukrajna elleni agressziójának kezdete óta igen intenzíven dolgozik az orosz energiahordozók kiváltásán. A gazdasági tárca reményei szerint az ország már őszre függetlenné válhat az orosz széntől, és az év végére csaknem teljesen megszűnhet a függősége az orosz kőolajtól is.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Jelentős összegű támogatást hirdetett meg a kormány erdőtelepítésre. Egy hektár tölgyfaerdő telepítése esetén az elérhető teljes támogatás közel húszezer euró, a programban résztvevők húsz éven át évi 640 euró támogatásban részesülnek.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
szóljon hozzá!