Kamat jár a cégeknek, ha nem fizet időben az állam, mégsem lépnek a vállalkozók

Érdemes számolni vele. A megkésett áfamegtérítés után kamatot lehet kérni az államtól

Érdemes számolni vele. A megkésett áfamegtérítés után kamatot lehet kérni az államtól

A mindenkori román kormányok általában az adó-visszaigénylések késleltetésével próbálják csökkenteni a költségvetési hiányt. Nincs ez másként idén sem, ám a vállalkozók nagy része nem él jogával, és mivel a legtöbben tartanak az adóhatóságtól, nem kéri a késedelmi kamatot vagy a jogos kártérítést.

Bálint Eszter

Bíró Blanka

2019. november 30., 18:322019. november 30., 18:32

2019. november 30., 20:152019. november 30., 20:15

Az államnak kamatot kell fizetnie a vállalkozásoknak, ha késik az általános forgalmi adó (áfa/TVA) megtérítésével – hívják fel a cégvezetők figyelmét az adóügyi szakemberek annak apropóján, hogy a szociáldemokrata párti (PSD) kormány egyebek mellett ezeknek az összegeknek a visszatartásával próbálta minél alacsonyabb szinten, lehetőleg a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt tartani az idei év költségvetési hiányát. Mint utólag kiderült, nem sok sikerrel. Most viszont a nemzeti liberális párti (PNL) kormány megígérte, hogy a büdzsé kiigazításakor irányoz elő anyagi erőforrásokat az elmaradt áfamegtérítés kifizetésére.

Ez azonban sok vállalkozás esetében számít megkésettnek, így a törvényi előírásoknak megfelelően nyugodtan kérhetnének kamatot, sőt kártérítést is az államtól.

Napi büntetőkamat jár

„Az adófizetők egy egyszerű kérés alapján 0,02 százalékos kamatot kérhetnek minden nap késlekedés után. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a kamatokat átlagban bírósági döntés nyomán fizetik ki, az adóhivatalok ugyanis elutasítják vagy ignorálják a kamatigényléseket” – mutatott rá az Avocat.net jogi ügyekkel foglalkozó portálnak nyilatkozva Costin Manta, az EY Románia adóügyekkel foglalkozó senior menedzsere. Mint részletezte,

a kamatot akkor kell kérni az adóhivatalban, amikor megtérítik az áfát, hiszen akkor válik ismertté a pontos összeg, amely után az államnak kamatot kellene fizetnie.

Kártérítés ellenben már csak peres úton igényelhető.

Tartanak az államtól
a vállalkozók

„Általában az adó-visszaigénylések késleltetésével próbálják csökkenteni a költségvetési hiányt a romániai kormányok, a vállalkozók nagy része pedig még mindig tart az adóhatóságtól, nem él jogával, és nem kéri a késedelmi kamatot” – fejtette ki a Krónika megkeresésére Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adótanácsadó. Mint rámutatott, általában az év végén vannak nagyobb késések az áfa-visszautalások terén. Az állam úgy próbálja csökkenteni, szinten tartani a költségvetési hiányt, hogy azokat az összegeket, melyeket az áfából vissza kell utalni a vállalkozóknak, a következő évi büdzsére terheli. Az év végi kifizetéseket tehát eltolják a következő év elejére, ezzel pillanatnyilag korrigálják valamennyire a hiányt, de valójában csak görgetik előre a problémát – részletezte a szakértő.

Hozzátette: az adóeljárási törvénykönyv értelmében, ha az állam nem fizet határidőre, az adófizető arra az időszakra kérheti a kamatot.

Idézet
Ez egyszerűen működik, egy kérést kell benyújtani az adóhatósághoz, az adófizetőnek joga van ugyanahhoz a kamatlábhoz, amit az állam hajt be rajta, ha késik a kötelezettségeivel. Ha ezt a kérést nem veszik figyelembe, akkor bírsághoz lehet és kell fordulni, amely minden esetben kimondja, hogy az államnak törlesztenie kell a kamatot”

– hívta fel a figyelmet az adótanácsadó. Hozzáfűzte: mivel a késések gyakoriak, a kamatot sok vállalkozónak kellene kérnie, ám mégis kevesen teszik meg. „Sajnos még mindig sokakban él a kommunizmusból ránk maradt beidegződés, hogy a rendőrséggel, a pénzüggyel nem húzunk ujjat. Pedig nem fognak szobrot állítani a vállalkozónak, ha nem kéri a kamatot a megkésett áfa visszautalásra. Ez ugyanúgy az adófizető joga, mint ahogy az adóhatóság joga, hogy behajtsa az adókat, a késés esetén kiszámolt kamatokat. Mindenkit arra biztatok, éljen ezzel a jogával” – összegzett Debreczeni László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Elmaradnak a vendégek? Vészharangot kongatnak az idegenforgalomban érdekeltek

Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.

Elmaradnak a vendégek? Vészharangot kongatnak az idegenforgalomban érdekeltek
2025. július 11., péntek

Otthonteremtés most, azonnal! Rövid ideig sok ezer eurót spórolhatnak az új lakást vásárlók

Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.

Otthonteremtés most, azonnal! Rövid ideig sok ezer eurót spórolhatnak az új lakást vásárlók
2025. július 11., péntek

Nem kérnek a megszorításokból: ezúttal a vízügyi igazgatóság alkalmazottai vonultak utcára

A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).

Nem kérnek a megszorításokból: ezúttal a vízügyi igazgatóság alkalmazottai vonultak utcára
2025. július 11., péntek

Végső búcsú az első román fapados légitársaságtól

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Végső búcsú az első román fapados légitársaságtól
2025. július 11., péntek

Az Európai Bizottság elvenné az agrártámogatások egy részét, a romániai gazdaszervezetek is aláírásgyűjtésbe fogtak

Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.

Az Európai Bizottság elvenné az agrártámogatások egy részét, a romániai gazdaszervezetek is aláírásgyűjtésbe fogtak
2025. július 11., péntek

Enyhén csökkent az átlagbér, nem az IT-szektorban voltak a legnagyobb fizetések májusban

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén csökkent az átlagbér, nem az IT-szektorban voltak a legnagyobb fizetések májusban
2025. július 11., péntek

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben

A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben
2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok