Jövőre már kapnak üdülési utalványt a romániai közalkalmazottak, vállalkozók is igényelhetik dolgozóik számára

Jövőre ismét kapnak vakációs utalványt a közalkalmazottak, és a magánszektorban is bevezetik az üdülési csekkeket – nyilatkozta a Ciucă-kormány vállalkozásokért és idegenforgalomért felelős minisztere.

Krónika

2021. november 25., 14:372021. november 25., 14:37

2021. november 25., 16:332021. november 25., 16:33

Daniel Cadariu a parlamenti szakbizottságokban szerdán lezajlott meghallgatása után a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy 2022-ben a közalkalmazottak ismét megkapják az 1450 lej értékű vakációs utalványt. Ebben az évben a kormány nem biztosított vouchereket a közszférában dolgozók számára.

A miniszter közlése szerint az üdülési csekkekből a magánszektorban dolgozók is részesülhetnek, és a munkáltatók leírhatják az adójukból az ezzel járó költségeket.

„Ha jól működik a gazdaság és a költségvetési bevételek elég magasak lesznek, igyekezni fogunk az állami költségvetésből kompenzálni ezeknek a kiadásoknak a nagy részét, de ez szigorúan a gazdaság teljesítményétől függ” – szögezte le Cadariu.

Újságírói kérdésre válaszolva Cadariu kifejtette, mivel bizonyos turisztikai ágazatok, például a gyógy- és a falusi turizmus „lemaradt” a többihez képest, vélhetően szorgalmazni fogják, hogy túlnyomórészt ezeknek az idegenforgalmi létesítményeiben lehessen felhasználni az üdülési csekkeket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat
2025. április 29., kedd

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek

A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek