A tervezet szerint a visszaváltott üvegeket újrahasznosítják
Fotó: Tega Rt.
Hamarosan vissza lehet majd vinni a boltokba az újrahasznosítható vizes, sörös vagy üdítős üvegeket, mint ahogy a pillepalackokat és az aludobozokat is, cserébe viszont vásárláskor betétdíjat kell fizeti.
2020. november 20., 11:412020. november 20., 11:41
A betétdíjat szabályozó jogszabályjavaslatot közvitára bocsátotta a környezetvédelmi minisztérium.
A betétdíj alkalmazása, és a palackok, aludobozok visszaváltása minden üzlet számára kötelező lesz, legyen az hipermarket vagy sarki kisbolt. Utóbbiak esetében viszont meghatároznak egy adott mennyiséget, amelyet be kell gyűjteniük, hogy ne akadályozza tevékenységüket a visszaváltott palackok, dobozok tengere.
A begyűjtés lehet kézi, de a botok alkalmazhatnak automata rendszereket is.
Az üzletek által összegyűjtött hulladékmennyiség regionális válogató állomásokra, onnan pedig a recikláló egységekhez kerül. Magát a rendszert egy non-profit entitás működteti majd, amelyben helyet kapnak a gyártócégek és a kereskedők képviselői is.
A nyugati országokban amúgy évek óta bejáratott ez a módszer: például Németországban 7 eurócentet fizetnek az üres üvegért, és 25 centet a pillepalackért.
A törvénytervezet olyan kontextusban született meg, hogy Románia továbbra is sereghajtó európai uniós összevetésben a hulladékok reciklálása terén, az évente termelt 1,3 millió tonna 5 százalékát használják fel újra. Ezt kellene 2025 végére 50 százalékra feltornázni, 2035-ig pedig 65 százalékra.
Január elsejétől viszont már fizetnie kell az EU-nak a piacra kerülő műanyagmennyiség után, amelyet nem hasznosít újra.
A környezetvédelmi tárca illetékeseinek reményei szerint három évvel a betétdíj bevezetését követően már az italos üvegek, pillepalackok, aludobozok 90 százalékát sikerül begyűjteni.
Nem ez azonban az első próbálkozás, jelenleg is hatályos egy, az üvegek visszaváltását kötelezővé tevő jogszabály, ám nem alkalmazzák.
A hónap végén életbe lépő új szabályozás szerint a nagyobb üzleteknek betétdíjat kellene bevezetniük az üvegekre, amelyekért visszaváltás esetén darabonként 50 banit kellene visszafizetniük a környezettudatos vásárlónak.
Sok ponton is módosításra szorul az érintettek, illetve a szakemberek szerint a közvetlenül újrahasznosítható csomagolóanyagokra betétdíjat előíró törvénytervezet. Még a pénteki nap folyamán lehet véleményezni a környezetvédelmi minisztérium honlapján.
Ukrajnával kíván dróngyártásról szóló együttműködési megállapodást kötni Románia.
A Közös Agrárpolitikát (KAP) a 2028-2034-es európai uniós költségvetésben is külön kell választani a kohéziós alapoktól, és Franciaország és Németország csatlakozott Románia erre irányuló törekvéséhez – jelentette be Florin Barbu.
Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter csütörtökön bejelentette, csökkenteni fogják az elektromos autók vásárlását támogató utalvány értékét, mert a költségvetés „egyszerűen nem tudja fedezni” a fejenként 37 ezer lejes támogatást.
A romániai piacon kapható sertéshús mintegy 80 százaléka importból származik, a boltokban értékesített hús nagy része nem helyi gazdaságokból érkezik – figyelmeztetett Paul Anghel, az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) vezérigazgatója.
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy indoklással ellátott véleményt küld Romániának, Belgiumnak, Bulgáriának, Görögországnak és Spanyolországnak.
Az Eurostat csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 2,3 százalékra nőtt a májusi 2,2 százalékról az éves infláció az Európai Unióban, a tagállamok közül pedig továbbra is Romániában a legmagasabb, 5,8 százalékos az infláció.
Már közlekednek az autók azoknak a sztrádaszakaszoknak a nagy részén, amelyek egyesek szerint nem fognak megépülni – jelentette ki Sorin Grindeanu korábbi közlekedési miniszter, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke szerda este.
Tucatnyi romániai, köztük számos erdélyi autópálya-szakasz marad az országos helyreállítási terv (PNRR) részeként odaítélt európai uniós támogatás nélkül.
Ismét drágítja a Vodafone a mobil-előfizetéseket Romániában.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
szóljon hozzá!