G8-támogatás Athénnak

A G8-csoport vezetői támogatásukról biztosították szombaton Görögországnak az euróövezetben való bennmaradását, és ígéretet tettek arra, hogy minden szükséges lépést megtesznek az európai adósságválság által fenyegetett világgazdaság élénkítése érdekében, miközben megpróbálják csökkenteni a pénzügyi feszültségeket.

Hírösszefoglaló

2012. május 21., 08:152012. május 21., 08:15

„Halasztást nem tűrő feladatunk a növekedés és a munkahelyteremtés előmozdítása” – szögezték le közös nyilatkozatukban a csúcs résztvevői, és üdvözölték az Európában arról elkezdett vitát, hogy hogyan lehetne ösztönözni a növekedést a pénzügyi konszolidációval párhuzamosan. A Nyolcak – amellett, hogy megmaradtak nézetkülönbségeik – leszögezték: „a helyes módszerek országonként eltérőek”. A csúcs résztvevői hangsúlyozták az erős és összetartó euróövezet fontosságát, valamint azt: érdekük, hogy Görögország – vállalásainak teljesítése mellett – tagja maradjon a közös valutát használó 17 ország csoportjának.

Történtek előrelépések

A globális olajpiac stabilitására vonatkozó másik közleményben a csoport tagjai leszögezték, hogy figyelemmel kísérik a fejleményeket, és szükség esetén a Nemzetközi Energiaügynökséghez fordulnak, hogy az biztosítsa a piac teljes körű és időben történő ellátását. Elmaradt tehát az a fordulat, hogy a G8-csoport több tagja is bejelentse: a stratégiai tartalékhoz nyúl, ha júniusban bevezetik az embargót az iráni olajexporttal szemben.

A Nyolcak haladást értek el a gazdaságukat fenyegető két legnagyobb veszély, az euróövezet válsága és a magas olajárak kezelésének kérdésében – jelentette ki szombaton David Cameron. A brit miniszterelnök szerint az európai vezetők tudatában vannak annak, hogy sürgős cselekvésre van szükség, meg kell erősíteni a bankokat, ki kell építeni a tűzfalakat, és határozott tervek kellenek a deficit csökkentésére. Cameron igazat adott Angela Merkel német kancellárnak abban, hogy minden országnak határozott deficitkezelési tervvel kell rendelkeznie.

Obama konszenzust lát

„Kialakulóban van egy konszenzus”, miszerint Európában többet kell tenni a növekedésért és a munkahelyteremtésért – jelentette ki szombaton Camp Davidben Barack Obama amerikai elnök a csúcstalálkozó befejeztével. Mint hangsúlyozta, a növekedésnek és a munkahelyteremtésnek kell a legfontosabb céloknak lenniük.  

„Kialakulóban van egy konszenzus, miszerint többet kell tenni a növekedésért és a munkahelyteremtésért, és ez összefügg a pénzügyi és a strukturális reformokkal. Ma itt megállapodtunk abban, hogy lépéseket teszünk a bizalomerősítés, valamint a növekedés és kereslet előmozdítása érdekében, de közben minden országban pénzügyileg rendbe tesszük az államháztartást. Egyetértünk abban, hogy az euróövezetnek erősnek és összetartónak kell lennie. Megerősítettük: érdekeltek vagyunk abban, hogy Görögország az euróövezetben maradjon, miközben eleget tesz kötelezettségeinek” – mondta sajtótájékoztatóján a Camp David-i csúcs házigazdája. Obama szerint az európai vezetők „érzik, hogy nagy a tét”.

Változó diskurzus?

Megfigyelők szerint egyébként a Camp David-i csúcson a G8-találkozók új európai résztvevőinek – François Hollande új francia elnöknek és Mario Monti olasz miniszterelnöknek – volt köszönhető, hogy a hangsúly a megszorítások helyett a növekedésre tevődött át. A gazdasági szigor fő szorgalmazójának, Angela Merkel német kancellárnak a kérdésben az előző francia államfőt, Nicolas Sarkozyt sikerült maga mellé állítania.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat
2025. április 29., kedd

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek

A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Egy lépésre van Románia a bóvli kategóriától, a deficit pedig nem indult csökkenésnek