Florin Cîțu szerint a gyerekpénz 15 százalékkal, a nyugdíj pedig 10 százalékkal nőhet idén
Fotó: Gov.ro
15 százalék körüli összeggel nő augusztus elsejétől a gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlék, januártól pedig újabb emelés jöhet – jelentette ki Florin Cîțu pénzügyminiszter hétfő este a Realitatea Plus műsorában.
2020. július 28., 10:562020. július 28., 10:56
A tárcavezető újfent hangsúlyozta, hogy a gyerekpénz összegének megkétszerezéséről szóló törvény „populista és alkotmányellenes”, a 2020-as évi állami költségvetés elfogadása után ment át a parlamenten, ráadásul a jogszabályban a kezdeményezők nem jelölték meg, hogy milyen forrásból lehetne finanszírozni a nagyobb pótlékot.
A kormány a héten dönthet a gyerekpénzként emlegetett gyermeknevelési pótlék emeléséről. Az összeg megkétszerezése – ahogyan az várható volt – ezúttal elmarad.
Ami pedig a nyugdíjemelést illeti, a pénzügyminiszter bejelentette, az augusztus közepén esedékes költségvetés-kiigazításkor döntenek arról, hogy milyen százalékban lehet emelni szeptember elsejétől az időskori juttatást.
Kérdésre válaszolva úgy vélekedett, ő maga
A pénzügyminiszter meglebegtette ugyanakkor, hogy hamarosan előrukkol egy olyan dokumentummal, amely bebizonyítja, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) tisztában volt azzal,
anélkül, hogy ez drasztikus hatással lenne a makrogazdasági egyensúlyra, vagy ne kelljen hitelt igényelni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF).
Cîţu leszögezte egyúttal, hogy sikerült finanszírozni az államháztartási hiányt, és Románia nem fordul kölcsönért 2020-ban az IMF-hez.
Mindössze 15 százalékkal nőhet idén a gyerekpénz és a nyugdíj, a tanárok fizetésemelését pedig elhalaszthatják a kiszivárgott információk szerint.
Már a nyugdíjemelés nélkül is meghaladhatja a 9 százalékot a román költségvetés mérleghiánya – figyelmeztetett egy szerdai szakkonferencián Eugen Rădulescu, a Román Nemzeti Bank (BNR) stabilitási igazgatóságának vezetője.
Magyarország legkorszerűbb petrolkémiai gyárát avatták fel a Borsod megyei Tiszaújvárosban Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében. A Mol Poliol Komplexum avatóünnepségére számos kelet-európai országból érkeztek újságírók.
A kormány „eltökélt szándéka” 3700 lejre emelni a minimálbért – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.
A teljes munkaidőben foglalkoztatott romániai alkalmazottak 15 százalékát az országos bruttó minimálbérrel javadalmazzák a munkaadóik – mutat rá az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) kedden közzétett elemzésében.
A márciusi 6,61 százalékról 5,9 százalékra csökkent áprilisban az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Továbbra sem találni elegendő mezőgazdasági gépkezelőt Romániában, annak ellenére, hogy egyes helyeken – főleg Erdélyben – már 2-3 ezer eurós fizetéseket kínálnak.
Izrael élelmezésbiztonságának erősítése érdekében Avi Dichter mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter vészhelyzeti búzaellátási megállapodást kötött Bukarestben román hivatali partnerével, Florin Barbuval.
A Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa hétfői ülésén úgy döntött, hogy 7 százalékon tartja az alapkamatot.
Bukarestben szervezett tiltakozó megmozdulást hétfőn az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) és 29 tagszervezete. A tüntetők 10 órától a kormánypalota előtt gyűltek össze, majd dél körül elindultak a gazdasági, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium felé.
Idén áprilisban 33,2 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma Romániában 2023 negyedik hónapjához képest; az elektromos autók szegmensében ennél is nagyobb mértékű, 46,8 százalékos növekedést jegyeztek.
Csigalassúsággal halad az öntözhető mezőgazdasági területek növelése Romániában. Napjainkban mindössze 500 ezer hektárra jutott öntözővíz. A bukaresti szaktárca az izraeli mezőgazdasági minisztériummal tárgyal új irrigációs beruházásokról.
szóljon hozzá!