2012. november 06., 15:102012. november 06., 15:10
A legkevesebbet, átlagosan 845 lejt keresők továbbra is a vendéglátóiparban dolgozó személyek. Amint az INS felméréséből kiderült, a nettó átlagfizetés legnagyobb, 22,4 százalékos növekedését a kőolaj- és földgázkitermelés terén regisztrálták, a gyógyszergyártás esetében pedig 11,5 százalékos volt az emelkedés.
Az előző hónaphoz képest emellett több fizetést vihettek haza a számítógépeket és más elektronikus termékeket előállító szakemberek, valamint a kulturális tevékenységeket folytató, például előadásokat szervező alkalmazottak is. Az átlagbérek ezzel szemben jelentősen, közel 21 százalékkal csökkentek a bányaiparban, 9 százalékkal a kohászatban és 4 százalékkal a dohányiparban.
Ugyanakkor szeptemberben kevesebbet kerestek a ruhaneműt, valamint alkoholos italokat előállító vállalatok alkalmazottai, a postások és futárok, az erdészek, illetve az utcaseprők. A tanügyben augusztushoz képest 3,4 százalékkal emelkedett a nettó átlagkereset, a közigazgatásban és egészségügyi szektorban ehhez képest enyhe, mindössze 0,4 százalékos növekedést jegyzett a statisztikai hivatal.
A tavalyi év szeptemberét figyelembe véve az adatok alapján 5,1 százalékos fizetésnövekedés volt.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.