A kormány terve az, hogy 2018. január elsejétől a jelenlegi 16 százalékosról 10 százalékra csökkentse az egységes adókulcsot, s ezt nem az egyén, hanem a család jövedelmére alkalmaznák – magyarázta az elmúlt napokban szárnyra kapott híresztelések nyomán Viorel Ștefan pénzügyminiszter.
2017. április 13., 17:322017. április 13., 17:32
2017. április 13., 17:432017. április 13., 17:43
Mint részletezte, a 10 százalékos adókulcs mellett további enyhítés, hogy a 2000 lej alatti jövedelmek adókulcsa 0 százalék lesz. Kitért arra is, hogy a háztartási/családi jövedelem bevezetése után különböző kiadásokat le is lehet majd írni az adóból, példaként a magánnyugdíj-biztosítást, az egészségbiztosítást, a gyerekek iskoláztatásával járó költségeket említette. Bejelentette egyúttal, hogy a pénzügyminisztériumban egy munkacsoport dolgozik a vonatkozó törvénytervezeten, és abbéli reményének adott hangot, hogy mielőbb elkészülnek, és nyilvános vitára bocsáthatják a jogszabályjavaslatot.
Annak kapcsán, hogy az adófizetőknek a készülő törvény hatályba lépése után adótanácsadóhoz kell fordulniuk, a szaktárca vezetője azt mondta, ezek a tanácsadók az állam alkalmazásában állnak majd, a polgároknak nem kell fizetniük a szolgáltatásaikért. Arra a kérdésre, hogy lesz-e elég tanácsadó, Viorel Ștefan úgy vélekedett, az Országos Adóhatóságnak (ANAF) van 30 ezer alkalmazottja, egy részük majd átnyergel adótanácsadónak.
Nem így gondolja azonban Bogdan Stan, az ANAF elnöke. Mint csütörtöki sajtónyilatkozatában leszögezte, a közalkalmazottak jogállását szabályozó jogszabály szerint összeférhetetlenség állna fenn, ha egy adóellenőr adótanácsadói munkát is végezne. Ugyanakkor – tette hozzá – az adóhatóságnál jelenleg is személyzethiánnyal küzdenek, úgyhogy semmiképp sem tudnának tanácsadással is foglalkozni.
Közben Cristian Ghinea, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti képviselője arról beszélt, hogy a családi adó csak a Szociáldemokrata Párt (PSD) kitalációja, hogy ne kelljen beismernie: bevezeti a progresszív adózást. Egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány által emlegetett amerikai modellt is „rémálom gyakorlatba ültetni\", és az Egyesült Államokban most éppen arról egyeztetnek, hogyan lehetne lemondani az adóból történő leírások rendszeréről.
Úgy tűnik, péntekre valamelyest mérséklődött az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye, majd az abból eredő kormányválság által okozott sokkhatás.
Az energiaügyi minisztérium ragaszkodik az országos helyreállítási terv újratárgyalásához és a széntüzelésű hőerőművek bezárásának elhalasztásához, mert a létesítmények leállása még nagyobb nyomást gyakorolna az energiaárakra – írta Sebastian Burduja.
Megjelent az ENSZ idei jelentése az emberi fejlettségi szintről, mely a hagyományos statisztikai mutatóknál komplexebb, pontosabb módon hivatott számszerűsíteni az emberi jólét mértékét egy index segítségével.
Az Európai Parlament csütörtökön elfogadta az új autók és kishaszongépjárművek szén-dioxid-kibocsátási teljesítményszabványaira vonatkozó célzott módosítást.
Marcel Boloș európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter úgy véli, szóba se jöhet egy hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ami szerinte az országos helyreállítási tervben foglaltaknál „fájdalmasabb” reformokat vonna maga után.
Az év első három hónapjában 2,496 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), alig 1 százalékkal többet a 2024 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Csütörtökön is folytatta lejtmenetét a román fizetőeszköz: a Román Nemzeti Bank (BNR) által 13 órakor kiközölt referencia-árfolyam 5,12 lej/euró volt a szerdai 5,0991 után, ami 0,0231 százalékos növekedést jelent.
Nincs pozitív szcenárió, gazdasági szempontból az idei egy sötét év lesz – vetítette elő derűlátásra nem túl sok okot adóan a Krónika megkeresésére Rácz Béla Gergely, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának docense.
Magyarországon és Horvátországban terjeszkedik a román fogászati vállalat, a Dental Holding – írja az economedia.ro a cég közleménye alapján.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.