2010. november 26., 04:302010. november 26., 04:30
Mint kiderült, a Boc-kabinet tervei szerint jóval kevesebb pénz jut vissza a településekre a begyűjtött áfából, mint ahogy kevesebb pénzt kapnak az önkormányzatok infrastrukturális beruházásokra, a tanárok béreinek kifizetésére, s 50 százalékkal csökkenhet jövőre a munkahelyteremtésre igényelhető hitelek volumene. Ugyanakkor azt is megszabja a büdzsétervezet, hogy a helyi önkormányzatok főként olyan futó vagy jövőbeni projekteket finanszírozhatnak, amelyekre külföldi, viszsza nem térítendő támogatást tudnak szerezni. A dokumentum megtiltja továbbá, hogy új beruházásokat finanszírozzanak a települések, amennyiben nincs pénzük a már futó projektek ellenértékének törlesztésére, mint ahogy nem kezdhetnek el új programokat, amíg korábbi beruházásaikkal nem végeztek, még ha le is járt a megszabott kivitelezési határidő.
A jelenlegi szinten fagyasztja be ugyanakkor a nyugdíjakat 2011 végéig a jövő évi költségvetés tervezete – beleértve a garantált minimálnyugdíjat is, s nem változik a munkáltató, illetve az alkalmazott által fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulás mértéke sem. Így a nyugdíjpont értéke 732,8 lej marad, a legkisebb nyugdíj pedig továbbra is 350 lej lesz. A jövő évi nyugdíjalap 46,2 milliárd lejből gazdálkodhat (a GDP 8,5 százaléka).
Új módszer szerint számolják ki ugyanakkor januártól a munkanélküli-segélyt, ez ugyanis az 500 lejes szociális referenciaindex 75 százalékának felel majd meg, s nem a mindenkori minimálbér alapján számolnak. – A büdzsé tervezete egyébként 670 lejre emeli 2011 januárjától az országosan garantált minimálbért. – A referenciaindex alapján kiszámolt összeghez ugyanakkor a ledolgozott évek függvényében az utolsó 12 hónap bruttó átlagbérének 3–10 százaléka adódik még hozzá az új rendelkezés értelmében. A frissen végzett munkanélküliek esetében is változik az összeg, a pályakezdő állástalanok nem a minimálbér felében részesülnek majd, hanem a szociális referenciaindex 50 százalékát – 2011-ben tehát 250 lejt – kapják meg. A kormány számításai szerint a módosítás révén csökkenni fog a munkanélküli-segély összege, s úgy látják, 2011-ben 168 ezer lejt fognak ezáltal megtakarítani. De a spórolt összeg a várakozások szerint évről évre nőni fog, 2013–14-re elérve az 518 ezer lejt.
Nem alkalmazhatnak új munkavállalókat az állami tulajdonban levő vállalatok, illetve közhasznú társaságok jövőre a 2010-re megszabott létszám fölött, miközben a veszteséges vagy állami szubvencióban részesülő vállalatokat arra kötelezik, hogy a bérekkel járó kiadásaikat tartsák az idei évre meghatározott szinten. Azok a vállalatok azonban, amelyek idén profitot regisztrálnak, nyugodtan emelhetik jövőre alkalmazottaik fizetését, azonban nem nagyobb mértékben mint a jövő évre előrejelzett inflációs ráta. A költségvetés tervezete 5,3 százalékos pénzhígulást vár 2011-ben. A kormány egyébként a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött megállapodásban vállalta, hogy az állami vállalatok, illetve a közhasznú társaságok alkalmazottainak bérezését évente határozza meg, belefoglalva azt az éves költségvetésbe.
Az Európai Számvevőszék új jelentése szerint az Unió (saját hatáskörén belül) nem támogatta eredményesen az állami nyugdíjakat kiegészítő és az uniós polgárok megfelelő nyugdíjjövedelméhez hozzájáruló kiegészítő nyugdíjak kifejlesztését.
Románia nem küldte meg az Európai Bizottságnak (EB) a költségvetési hiány csökkentéséről szóló éves előrehaladási jelentést, amelyet április 30-ig kellett volna megküldenie a hétéves költségvetési terv végrehajtásának részeként.
Donald Trump amerikai elnök pénteken közölte, hogy javasolni fogja kabinetjének: június 1-jétől 50 százalékos vámot vezessenek be az Európai Unióból származó árukra, mert az uniós blokk „nehézkes” volt a kereskedelmi tárgyalások során.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) a nap folyamán több száz pályázatot hagyta jóvá a villanypásztorprogramban, amelyet még 2023-ban hirdettek meg Tánczos Barna akkori környezetvédelmi miniszter kezdeményezésére – tájékoztatott csütörtökön az RMDSZ.
Szóba sem jöhet a kedvezményes áfakulcsok kivezetése a következő időszakban – jelentette ki pénteken Nicușor Dan megválasztott államfő.
Megvalósíthatónak tartja az európai beruházások és projektek minisztere Nicușor Dan megválasztott elnöknek azt a javaslatát, hogy az állami kiadásokat az áfa (TVA) emelése nélkül csökkentse a kormány.
Mintegy 463 000 nyugdíjas már hónapok óta várja nyugdíjának újraszámítását, amely a bónuszok és a nem állandó jövedelmek figyelembevételével magasabb jövedelmet hozna számukra.
Kedvezményes gazdahitelt hirdet meg a bukaresti mezőgazdasági minisztérium, egy agrárvállalkozás legfeljebb 50 000 eurónak megfelelő lej kölcsönt igényelhet. Az állam a 3 hónapos ROBOR-ral egyenértékű kamatrészt vállalja át a gazdahitelből.
Bár tavaly nagy garral jelentették be, hogy a helyi Sinteza gyár az amerikai Lockheed Martinnal közösen egy fenntartható és stabil energia előállítását támogató, szén-dioxid-kibocsátásmentes akkumulátorgyárat épít Nagyváradon, a terv végül meghiúsult.
Négy repülőtér – köztük három erdélyi – felújítási munkálatára biztosítanak a tartalékalapból 484 millió lejt – döntött csütörtökön a kormány.