Elindult a Roncsautóprogram: egyre többen vásárolnak új gépkocsit

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

„Csőre töltve” várták a Roncsautóprogram elindulását a márkakereskedők. A program keretében nyújtott támogatást csütörtöktől a jogi és a magánszemélyek is igényelhetik.

Bíró Blanka

2017. május 18., 10:532017. május 18., 10:53

2017. május 18., 11:312017. május 18., 11:31

Csütörtökön indul a romániai gépkocsipark felújítását célzó Roncsautóprogram, amelynek keretében magán- és jogi személyek, egyéni vállalkozók (PFA), civil szervezetek, közintézmények is igényelhetnek támogatást új autók vásárlására.

A projekt idén nemcsak hamarabb indul az előző évekhez képest, hanem újdonságokat is tartogat, a Roncsautó Plusz Program keretében ugyanis 10 ezer eurós (mintegy 45 ezer lejes) támogatás igényelhető 100 százalékosan elektromos járművek beszerzésére.

A programban részt vevő eladók „csőre töltve” várták a rajtot:

Molnár Attila, a sepsiszentgyörgyi Novotech márkakereskedés értékesítője a Krónikának úgy nyilatkozott, hetek óta készülnek, jó ideje összeállították az iratcsomókat, és már meg is rendelték az ügyfelek által kiválasztott új gépkocsikat. Elmondása szerint a program beindulása után gyors ügyintézésre lehet számítani. Az értékesítő kifejtette: amióta eltörölték az új autók forgalomba való beíratásakor fizetett környezetvédelmi bélyegilletéket, alaposan beindult az autópiac, sokan nem is várták meg a roncsprogramot, megvásárolták az új gépkocsit. „A régi autókon nem tudtak túladni, amíg fizetni kellett a bélyegilletéket. Amint eltörölték, sokan megszabadultak a használt, többéves járművüktől, és rögtön vásároltak egy újat” – magyarázta Molnár Attila.

A piac fellendülése abban is tetten érhető, hogy idén az elmúlt évekhez képest több magánszemély cserélné le autóját a roncsautóprogram előnyös felté­telei mellett.

A szakember elmondása szerint, míg az elmúlt években az érdeklődők 70 százaléka jogi személy volt, a vállalkozók egész autóparkokat cseréltek le, idén már fele/fele arányban jelentkeztek a magánszemélyek és a cégek. A vásárlók preferenciája eltérő: míg a magánszemélyek elsősorban a középkategóriás, legtöbb tízezer eurós új autót választanak, a cégek a prémium kategória iránt érdeklődnek, és a tizenötezer eurónál drágább gépkocsikat részesítik előnyben. Molnár Attila azt is elmondta:

ezúttal jóval többen vannak azok, akik leadnák régi autójukat a program keretében, ám nem szeretnének újat vásárolni, inkább eladnák az értékjegyet.

Az autókereskedés ebben is próbál segíteni, közvetítenek az ügyfelek között. Hasonló tapasztalatokról számolt be lapunknak Pozna Dávid, a sepsiszentgyörgyi Ariadne ócskavastelep tulajdonosa is, aki elmondta: nagyon sokan érdeklődtek, akik szeretnének megszabadulni régi autójuktól, de nem akarnak, vagy inkább nem tudnak újat beszerezni. Az értékjegyek feketepiaci ára csak a program beindulása után alakul ki, ám az már most látszik, hogy az ajánlat meghaladja a keresletet. Pozna Dávid azt is közölte: a telepen mintegy negyedórás papírmunkába telik a régi autó leadása.

Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter nemrég arról számolt be:

a Roncsau­tóprogram keretében 8 évesnél régebbi autót lehet leadni az ócskavastelepeken, ezért 6500 lejt lejes értékjegyet kap a tulajdonos.

Az összeghez idén először hozzáadódható további 1700 lej azoknak a gépkocsi-tulajdonosoknak, akik hibrid autót szeretnének venni, illetve 1000 lej azoknak, akik 98 grammosnál alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású gépkocsikat vásárolnak. Ezek össze is adódhatnak, tehát a pályázó egyszerre mindhárom támogatást megkaphatja. Az előírások szerint ugyanakkor a Roncsautó Plusz Programban részt vevő tulajdonosoknak nem kötelező leadniuk a régi autójukat, de ha bevisznek egy nyolc évnél régebbi járművet, akkor a 10 ezer euróhoz az eredetileg lehívható 6500 lejt is megkapják.

Cornel Brezuică, a Környezetvédelmi Alap (AFM) elnöke elmondta, a Roncsautóprogram 2017-es költségvetése 180 millió lej, a pluszprogramé pedig 45 millió lej, ez a büdzsé 30 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi. A részt vevő ócskavastelepek és kereskedők listája elérhető az alap honlapján (www.afm.ro).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Elmaradnak a vendégek? Vészharangot kongatnak az idegenforgalomban érdekeltek

Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.

Elmaradnak a vendégek? Vészharangot kongatnak az idegenforgalomban érdekeltek
2025. július 11., péntek

Otthonteremtés most, azonnal! Rövid ideig sok ezer eurót spórolhatnak az új lakást vásárlók

Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.

Otthonteremtés most, azonnal! Rövid ideig sok ezer eurót spórolhatnak az új lakást vásárlók
2025. július 11., péntek

Nem kérnek a megszorításokból: ezúttal a vízügyi igazgatóság alkalmazottai vonultak utcára

A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).

Nem kérnek a megszorításokból: ezúttal a vízügyi igazgatóság alkalmazottai vonultak utcára
2025. július 11., péntek

Végső búcsú az első román fapados légitársaságtól

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.

Végső búcsú az első román fapados légitársaságtól
2025. július 11., péntek

Az Európai Bizottság elvenné az agrártámogatások egy részét, a romániai gazdaszervezetek is aláírásgyűjtésbe fogtak

Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.

Az Európai Bizottság elvenné az agrártámogatások egy részét, a romániai gazdaszervezetek is aláírásgyűjtésbe fogtak
2025. július 11., péntek

Enyhén csökkent az átlagbér, nem az IT-szektorban voltak a legnagyobb fizetések májusban

Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Enyhén csökkent az átlagbér, nem az IT-szektorban voltak a legnagyobb fizetések májusban
2025. július 11., péntek

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben

A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Tovább nőtt az infláció, az élelmiszerek drágultak a legnagyobb mértékben
2025. július 10., csütörtök

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett

A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.

Damoklész kardjaként lebeg a leminősítés kockázata Románia feje felett
2025. július 10., csütörtök

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban

Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.

Gazdasági miniszter: számos állami cég vezetőinek nőttek a juttatásai az elmúlt hónapokban
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok

A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
Nem túl biztatóak a román GDP-adatok
2025. július 10., csütörtök

Nem túl biztatóak a román GDP-adatok