Fotó: Gecse Noémi
Május 18-ától jelentkezhetnek a romániai magán- és jogi személyek a Roncsautó- és a Roncsautó Plusz programra – jelentették be a környezetvédelmi minisztérium és a Környezetvédelmi Alap képviselői csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
2017. május 12., 09:172017. május 12., 09:17
„A Roncsautóprogram keretében 6500 lejt adunk egy nyolc évnél régebbi autóért, amelyhez idén először hozzáadódhat további 1700 lej azoknak a gépkocsi-tulajdonosoknak, akik hibrid autót szeretnének venni, illetve 1000 lej azoknak, akik 98 grammosnál alacsonyabb széndioxid-kibocsátású gépkocsikat vásárolnak. Ezek össze is adódhatnak, tehát a pályázók akár mindhárom komponenst is megkaphatják egyszerre” – mondta el Grațiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter.
Beszélt arról is, hogy
„Újdonság, hogy a pályázóknak nem kell leadniuk a régi autójukat ahhoz, hogy a Roncsautó Plusz programban részt vehessenek, de ha behoznak egy nyolc évnél régebbi járművet, akkor a 10 000 euróhoz az eredeti Roncsautóprogramban lehívható 6500 lejt is megkapják” – magyarázta el Grațiela Gavrilescu.
Cornel Brezuică, a Környezetvédelmi Alap (AFM) elnöke azt mondta, a Roncsautóprogram 2017-es költségvetése 180 millió lej, a Roncsautó Plusz programé pedig 45 millió lej. „Ez a büdzsé összességében 30 százalékkal nagyobb, mint a tavalyi” – tette hozzá.
„Hétfőn és kedden kötjük meg a szerződéseket a programokba beiratkozott autógyártókkal és -forgalmazókkal, aztán szerdán összesítjük az adatokat, csütörtöktől, május 18-ától pedig a magán- és jogi személyek felvehetik a vouchereket a gyártóknál vagy forgalmazóknál. Szintén újdonság, hogy ezek a programok többéves lefolyásúak, a következő három év folyamán zajlanak majd, a 2017-es benyújtási határidő pedig december 15.” – közölte Cornel Brezuică.
A romániai polgárok közel háromnegyede szerint az ország gazdasági helyzete rosszabb, mint egy éve – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos.
A romániaiak tavaly mintegy 40 milliárd eurót költöttek el a nagy kiskereskedelmi üzletláncokban, 7,1 százalékkal többet, mint 2023-ban – derül ki a Cushman & Wakefield Echinox szerdán közzétett tanulmányából.
A pénzügyminisztérium és az adóhatóság (ANAF) több mint 9 ezer alkalmazottja tiltakozik szerdán spontán munkabeszüntetéssel az ártalmas munkakörülményekért járó bérpótlék csökkentése ellen – közölte Vasile Marica, a Sed Lex elnöke.
A szezonális és naptárhatásoktól megtisztított adatok szerint 2025 májusában 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint áprilisban – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Tönkretenné a közép-európai gazdákat az Ukrajnával megkötött brüsszeli alku, amely tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető szerint a magyar kormány ezt nem fogadja el.
A kormánykoalíció várhatóan szerdán véglegesíti a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot, amelyet július 7-ig kell „törvénybe önteni” – jelentette be Dragoș Anastasiu reformokért felelős miniszterelnök-helyettes kedd este.
Szó sincs a nyugdíjak és a bérek kifizetésének elhalasztásáról vagy blokkolásáról, ahogyan az a nyilvánosságban felmerült – jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Jelenleg 900 ezer romániai munkavállaló él a nyugdíjrendszer harmadik pillére, a fakultatív magánnyugdíjalap adta megtakarítási lehetőséggel, míg további mintegy 96 ezren már megkapták az itt felgyűlt pénzüket az első 18 év után.
Drágul a hitelfelvétel az év második felében – figyelmeztetnek szakemberek.
szóljon hozzá!