Beindult a drágulási spirál. Számos áremelkedés miatt kell hamarosan többet fizetni a palackozott vízért is
Fotó: 123RF
Elkerülhetetlen a palackozott vizek drágulása az ágazatban tevékenykedő munkáltatók szerint, miután az elmúlt időszakban drasztikusan megugrott az energia, a csomagolóanyag és az üzemanyagok ára is. Azt mondják, már októberben mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk azoknak, akik pillepalackos vagy üveges ásványvizet akarnak vásárolni.
2021. szeptember 23., 08:362021. szeptember 23., 08:36
Legalább húsz százalékkal drágul a palackozott víz – vetítette előre George Ristea, a Romániai Ivóvíz-palackozók Egyesületének (APRIA) elnöke. Mint a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva kifejtette, az áremelés elkerülhetetlen, hiszen drágult a csomagolóanyag, az energia és az üzemanyag is.
a termelők általában rengeteg energiát használnak, már csak emiatt is valószínűsíthető a palackozott víz drágítása. De ez csak az egyik ok, hiszen közben az üzemanyag 20 százalékkal drágult, a csomagolóanyag – a pillepalack, a karton, a műanyag fólia – pedig 50 százalékkal.
A palackozókat ugyanakkor a lej-euró árfolyam emelkedése is aggasztja, hiszen az elmúlt években jelentős beruházásokat, fejlesztéseket valósítottak meg nagyrészt hitelből. Az ágazat képviselőinek becslései szerint legkevesebb 20 százalékos áremelkedésre lehet számítani, de a drágulás elérheti a 25–30 százalékot is. George Ristea közölte, az áremelkedés már október folyamán tapasztalható lesz az üzletekben.
„A drágulás elkerülhetetlen” – erősítette meg lapunknak Silviu Manole, a háromszéki Agrofood élelmiszeripari regionális klaszter elnöke, az előpataki ásványvizet palackozó Wega Invest ügyvezetője is. Mint kérdésünkre hangsúlyozta, az ágazati munkáltatói szövetség ülésein gondosan vigyáznak arra, hogy fel se merüljön az ár témája, hogy ne gyanúsíthassák meg őket azzal, hogy egyezkednek az árakról. Viszont a költségeik az utóbbi időben olyan mértékben emelkedtek, hogy nem lehet kivédeni a drágítást.
A bérek nem növekednek, és mint bármilyen más termék esetében, az emberek azt a vizet fogják megvenni, amelyet megengedhetnek maguknak. „Összetett folyamatok állnak az áremelkedések hátterében, de végül mindennek az árát a végső fogyasztó fizeti meg, csak mivel a vásárlóerő csökken, ez azzal jár, hogy kénytelen lesz lemondani bizonyos termékekről, így a forgalom is visszaeshet” – véli Silviu Manole.
ami beépült a csomagolóanyagok árába, a pillepalackot, a fóliát már sokkal drágábban tudják megvásárolni. Erre aztán még rátett egy lapáttal az energiadrágulás, a munkaerőhiány, ami miatt a béreket is növelni kellett – sorolta Silviu Manole.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint a júliusi 5 százalékról 5,3 százalékra nőtt az éves infláció augusztusban.
Kérdésünkre ugyanakkor elmondta, már most tetten érhető a hanyatlás, szerinte a döntéshozóknak közpolitikákkal kellene támogatniuk az ágazatot, annál is inkább, hogy egyre inkább veszélyeztet világszinten az ivóvízhiány.
„Ebben a pillanatban Románia legértékesebb altalajkincse az ivóvíz, ezzel megfelelő módon, okosan kellene gazdálkodni, figyelni arra, hogy hazai tulajdonban maradjon. Népszerűsíteni kellene az ásványvíz-fogyasztás jótékony hatásait, bátorítani a palackozókat, vagy akár támogatni, hogy új piacokra törjenek be” – hangsúlyozta az üzletember, aki szerint
akár országbrandként is kamatoztatható, hiszen a mennyiség és a minőség szempontjából is kiemelkedőek a mutatók. A vállalkozó szerint ugrásszerű növekedést lehetne elérni a gyógyvizek felhasználása terén is, a gyógyturizmusban is hatalmas potenciál rejlik.
„Ha a vizekben rejlő gazdasági lehetőséget megfelelően kihasználná az ország, munkahelyek jönnének létre, a fiatalok elvándorlását is csökkenteni lehetne” – összegezte Silviu Manole.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!