Fotó: Gov.ro
Nem készül adóemelésre a román kormány – szögezte le Florin Cîțu miniszterelnök. Kijelentésével az ellenzéki szociáldemokraták (PSD) híresztelésére reagált, amely szerint Európai Bizottság kérné ezt Bukaresttől.
2021. május 28., 08:242021. május 28., 08:24
„Megint hallottunk egy ostobaságot, hogy valaki azt kérné, emeljük az adókat. Semmi olyat nem mondtunk ott (Brüsszelben – szerk. megj.), ami eltérne a kormányprogramtól. Épp ellenkezőleg, én első perctől – 2019-ben és most is – megmondtam, nem emelünk adót.
– szögezte le a miniszterelnök a B1 Tv csütörtök esti műsorában.
Reformokkal és hiteltörlesztéssel „fizet meg” Románia az országos helyreállítási és ellenálló-képességi terv keretében az Európai Unió által nyújtott támogatásért és kölcsönért. Florin Cîţu miniszterelnök elmondása szerint azonban Románia nem engedheti meg azt magának, hogy lemondjon a hitelről,
Hozzátette: nem tudja, honnan indult az adóemelésekről szóló híresztelés, és arra kérte a lakosságot, „kövessék, hogy mi történik”.
„Megjelent olyan jogszabály, amely erre utalna? Nem. Nézzük a tényeket” – húzta alá a kormányfő.
Ezeket az intézkedéseket a lakossággal konzultálva fogjuk meghozni” – jelezte egyúttal Florin Cîțu.
Cáfolta Florin Cîţu pénzügyminiszter, hogy a nemzeti liberális párti (PNL) kormány adóemelésre készülne, és kizártnak nevezte azt is, hogy megállapodást készülnének kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Az infláció, a magas megélhetési költségek és a demográfiai változások újra a figyelem középpontjába helyezik a 18 éves korig tartó gyermeknevelés költségeinek kérdését.
Minden harmadik romániai lakos idén külföldön nyaral, azok közül pedig, akik elhagyják az országot, a legtöbben pedig egy friss felmérés szerint olyan célpontokat választanak, mint Görögország, Törökország, Bulgária és Olaszország.
A tervezettnél közel egy évvel korábban, már 2026-ban elkezdődhet a kitermelés a Fekete-tenger kontinentális talapzatának Romániához tartozó részén található Neptun Deep lelőhelyen. Erről a projektet ismerő személyek nyilatkoztak a sajtónak.
Romániában 8,66 százalékkal nőtt az autóipari termelés az év első hat hónapjában – közölte pénteken a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
A romániaiak átlagosan alig több mint 32 évet dolgoznak a nyugdíjba vonulás előtt, ezzel kivívták maguknak a legrövidebb munkaidővel rendelkező ország címet – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) a tervezettnél 1,2 milliárd lejjel több adót gyűjtött be az idei első félévben – számolt be kedden a Facebook-oldalán Marcel Boloş pénzügyminiszter.
Elsőként a romániai piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló, úgynevezett cross border szolgáltatást.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bár az úgynevezett luxusadóról szóló törvény már az év eleje óta hatályban van, az adóhatóság júliusban tette közzé a „luxuscikkek” bejelentésére és azok adóztatására kidolgozott 216-os nyomtatvány mintájára és tartalmára vonatkozó első utasításokat.
Egyik legnagyobb európai tesztlaboratóriumát nyitotta meg a Continental Temesváron – közölte a vállalat.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)