Bírságot kell fizetnie a Microsoftnak

Az Európai Unió bíróságának törvényszéki tanácsa tegnap a lényeget illetően jóváhagyta az Európai Bizottság korábbi határozatát, amelyben a Microsofttal szemben kényszerítő bírságot szabott ki. Az eredeti, 2004-es bizottsági határozatot azzal indokolták, hogy az informatikai óriásvállalat a versenytársai számára nem engedélyezte ésszerű feltételek mellett az alkalmazások fejlesztéséhez szükséges információkhoz való hozzáférést.

Hírösszefoglaló

2012. június 28., 09:252012. június 28., 09:25

A luxembourgi székhelyű bírói testület csupán minimális mértékben – 899 millió euróról 860 millió euróra – csökkentette a bírság halmozott összegét, tekintettel arra, hogy annak idején az Európai Bizottság megengedte a Microsoftnak a nyílt forráskódú termékek forgalmazásának korlátozását 2007. szeptember 17-éig. Az EU bírósági intézményrendszerén belül a törvényszéket azért hozták létre, hogy tehermentesítsék a tulajdonképpeni Európai Bíróságot: a magánszemélyek, vállalkozások és egyes szervezetek által indított eljárásokkal és a versenyjogi ügyekkel a törvényszék foglalkozik.

Amint arról korábban írtunk, az Európai Bizottság 2004. március 24-én hozott határozatában megállapította: a Microsoft viszszaélt erőfölényével, azzal, hogy 1998 októbere óta megtagadta bizonyos alkalmazásfejlesztéshez szükséges információk átadását a versenytársaknak. A mamutcég ezzel azt is akadályozta, hogy a versenytársak a Microsoft termékeivel versenyző termékeket fejlesszenek ki és forgalmazzanak a munkacsoportszerverek operációs rendszereinek piacán. Az uniós végrehajtó testület ezért 497 millió euró összegű bírságot szabott ki.

A 2004-es határozat elfogadása után az EB és a Microsoft párbeszédet folytatott egymással arról, milyen mechanizmust alakítsanak ki az alkalmazásfejlesztési információk közzétételére. Tekintettel azonban egyfelől arra, hogy a Microsoft nem közölte ezeket  információkat a 2004-es határozatban előírt határidőn belül, másfelől arra, hogy a Microsoft ésszerűtlen mértékű díjat kért az információkhoz való hozzáférés fejében, a bizottság számos további határozatot hozott, amelyekben a Microsofttal szemben újabb kényszerítő bírságokat szabott ki.

A most közzétett luxembourgi ítélet lényegében megerősítette a brüsszeli bizottsági álláspontot, és elutasította a Microsoft valamennyi ellenérvét. Mindazonáltal a törvényszék szükségesnek találta a halmozott kényszerítő bírság összegének felülvizsgálatát, és azt végül 860 millió euróban határozta meg.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe

A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.

Beleremegett a Bukaresti Értéktőzsde az elnökválasztás első fordulójának eredményébe
2025. május 04., vasárnap

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját

Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.

A bukaresti aggályok miatt az MVM kitolta az E.ON romániai üzletága megvásárlásának becsült időpontját
2025. május 01., csütörtök

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére

Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.

Késlekedő kisajátítások miatt kell várni az észak-erdélyi autópálya problémás szakaszának építésére
2025. április 30., szerda

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak

Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.

Zárulgat a bérolló, de az egyenlőtlenségek továbbra is társadalmi feszültségeket generálnak
2025. április 30., szerda

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok
2025. április 30., szerda

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői

Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.

A romániai életszínvonal jelentős javulására számítanak az ING elemzői
2025. április 30., szerda

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló

Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.

Tánczos szerint egyértelműek a jelzések, hogy Románia gazdasága erős és ellenálló
2025. április 30., szerda

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu

Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.

Rekord költségvetési bevétellel büszkélkedik Marcel Ciolacu
2025. április 30., szerda

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók

Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.

Kevesebb céget kellett felszámolni eddig, mint a tavalyi év elején, az egyik partiumi megyében viszont lehangolóak a mutatók
2025. április 29., kedd

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat

Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.

Több tízmillió eurónyi kötbért számol fel Románia az Alstomnak, amiért nem szállította le időben az új vonatokat