Fotó: Haáz Vince
Tavaly az Európai Unió lakosságának 69 százaléka saját tulajdonban levő lakásban, a fennmaradó 31 százalék pedig bérelt lakásban élt, és Romániában volt a legnagyobb a lakástulajdonosok aránya – derül ki az EU statisztikai hivatalának csütörtökön közölt adataiból.
2023. november 30., 17:282023. november 30., 17:28
2023. november 30., 17:292023. november 30., 17:29
Az Eurostat hangsúlyozza, hogy Németország kivételével minden tagországban a lakást bérlőkénél nagyobb a saját tulajdonú lakásban élők aránya.
– közölte az Agerpres. Ami a bérelt lakásban élők arányát illeti, az Németországban volt a legmagasabb a tavaly, 53 százalék. A sorban Ausztria (49 százalék) és Dánia (40 százalék) következett. Romániában mindössze 5,2 százalékos volt ez az arány.
Románia jó ideje uniós éllovas a lakástulajdonosok tekintetében, de csökken az arány: az egy éve kiadott Eurostat-jelentés szerint 2021-ben még 95,3, egy esztendővel korábban pedig 96,1 százalékon állt.
A legfrissebb adatokra visszatérve, a lakóterület nagysága az egy főre jutó szobák átlagos számával mérhető: az EU-ban tavaly átlagosan 1,6 szoba jutott egy főre – számolt be az Agerpres. Az uniós tagállamok közül Máltán (2,3 szoba/fő), Luxemburgban (2,2 szoba/fő), Belgiumban, Írországban és Hollandiában (2,1 szoba/fő) volt a legnagyobb a lakóterület, ezzel szemben Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában (1,1 szoba/fő), illetve Lettországban és Horvátországban (1,2 szoba/fő) volt a legkisebb.
Az életkörülményeket tekintve 2022-ben az EU lakosságának 16,8 százaléka élt zsúfolt lakásban, szemben a 2010-ben regisztrált 19,1 százalékkal.
A túlzsúfolt lakás ellentéte a kihasználatlan lakás, amely túl nagy a bennük élők igényeihez képest. Ez a helyzet a legtöbb esetben úgy alakul ki, hogy az idős emberek magukra maradnak, vagy a házaspárok gyermekeik felnövése és elköltözése után továbbra is ugyanabban a lakásban élnek. 2022-ben az EU lakosságának egyharmada (33,6 százalék) élt ilyen körülmények között, és ez az arány 2010 óta nagyjából változatlan.
Tavaly Máltán (72,3 százalék), Cipruson (70,9 százalék) és Írországban (67,3 százalék) volt a legmagasabb, Romániában (7,3 százalék), Lettországban (9,4 százalék) és Görögországban (11,3 százalék) pedig a legalacsonyabb a kihasználatlan lakások aránya.
Jóváhagy a kormány csütörtöki ülésén egy közel 100 millió eurós beruházást, amelynek keretében országszerte mintegy 1000 településen építenek ki nagysebességű internetkapcsolatot biztosító hálózatot.
Helyes volt a kormány energiaár-korlátozásra vonatkozó döntése, ezt bizonyítja, hogy áprilisban csökkent a gáz és az elektromos energia ára – jelentette ki Marcel Ciolacu miniszterelnök a csütörtöki kormányülés elején.
Románia a 89. helyen áll a legvonzóbb munkavállalási célpontok között, ami előrelépés a 2020-as 92. helyhez mérten, ám elmarad a 2018-as 78. helyezéstől – derül ki egy felmérés eredményeiből.
Az év első három hónapjában 2,47 millió vendéget fogadtak a romániai kereskedelmi szálláshelyeken (beleértve a kiadó apartmanokat és szobákat is), 2,4 százalékkal többet a 2023 januárja és márciusa között jegyzettnél.
Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Bár első hallásra jól hangzik a negatív áramár fogalma, a mélypontra süllyedt fogyasztás és a megújuló energia előretörésének együttes hatása óhatatlanul kedvezőtlenül érintheti a lakossági fogyasztókat is.
Az állami tulajdonban lévő Román Vasúttársaság személyszállító ágazata (CFR Călători) 2024-re 1,026 milliárd lejes veszteséget becsül, ami 464 százalékkal magasabb a 2023. december 31-i szintnél.
A Versenytanács jóváhagyta azt a tranzakciót, amelynek keretében az Intesa Sanpaolo, Olaszország legnagyobb bankja átveszi a First Bank Romániát – adta hírül kedden a Profit.ro gazdasági szakportál.
Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában – közölte kedden a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM).
Közel 3000 ukrán állampolgár talált munkát Romániában a háború kitörése óta az Országos Munkaerő-elhelyező Ügynökség (ANOFM) közvetítésével.
szóljon hozzá!