Nem mindegy. A gyorstöltőnél egy óra is elég, otthon viszont 14 órába telik az autó feltöltése
Fotó: Pixabay
A hivatalos statisztikák szerint egyre nő az elektromos autók száma a romániai utakon, jelenlétük azonban alig észlelhető. A Krónikának nyilatkozó szakértő szerint utcai töltők hiányában egyelőre inkább csak a kertes házban lakóknak éri meg az elektromos gépkocsi.
Bár a koronavírus-járvány és az azzal karöltve érkező válság már jócskán éreztette hatását, az idei év első négy hónapjában 4,6 százalékkal több, összesen 1822 környezetbarát, vagyis hibrid- és elektromos autót értékesítettek Romániában az előző év azonos időszakához viszonyítva – derül ki a Romániai Gépkocsigyártók és -Importőrök Egyesületének (APIA) legfrissebb statisztikáiból.Tény azonban, hogy
Viszont még ilyen körülmények között is a tavalyi 4 százalékról 5,7 százalékra bővül a romániai közutakon közlekedő hibrid- és elektromos autók aránya. Ugyanakkor még ez is egy olyan alacsony adat, hogy az emberek rácsodálkoznak, amikor egy-egy „zöldebb” példánnyal találkoznak az úton vagy a töltőállomásokon.
Ennek oka az egyelőre a romániai fizetésekhez mérten igen magas ár mellett az is, hogy annyira kevés az utcai töltő, hogy
Varga Róbert, a sepsiszentgyörgyi Škoda Delcar eladási igazgatója is ráirányította a figyelmünket: a székelyföldi megyeszékhelyen például egyetlen utcai töltő van, holott még legalább három-négyre lenne szükség, hogy az elektromosgépkocsi-tulajdonosok akadálytalanul fel tudják tölteni az autóikat. „Ilyen körülmények között egyelőre csak a kertes házban lakóknak éri meg elektromos autót vásárolni, mert a tömbházban lakók nem tudják megoldani, hogy az otthoni hálózatról feltöltsék” – fogalmazta meg a szakember. Elmondása szerint amúgy a házban lakók a saját hálózatról 14 óra alatt tudják feltölteni a gépkocsit, ám ha gyorstöltőt használnak, amilyenek az utcai töltők, ezt 50 perc alatt megtehetik.
Varga Róbert ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy a Roncsautó- és a Roncsautó plusz programban jelentős állami támogatást kapnak a vásárlók hibrid- és elektromos autóra. Egy régi személygépkocsi leadásakor 6500 lejes értékjegyet kap a tulajdonos, ehhez hozzáadódik az ökobónusz a kevés káros anyagot kibocsátó gépkocsi vásárlása esetén – ennek összege a hibridautóra 20 ezer lej, az elektromos autóra 45 ezer lej.
Az elektromos autóra összesen 51 500 lejnyi állami támogatás kapható – igaz, ez is a piacon levő legolcsóbb elektromos gépkocsi árának alig fele. A kedvező feltételek viszont szépen lassan meghozzák a vásárlók kedvét, a Škoda Romániában például Sepsiszentgyörgyön adta el az első elektromos autóját – mutatott rá Varga Róbert.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
Ilie Bolojan miniszterelnök takarékossági okokból arra utasította a minisztériumokat és a közintézményeket, hogy ritkítsák az alkalmazottak külföldi útjait.
A második deficitcsökkentő csomag a Környezetvédelmi Alap (AFM) programjairól is rendelkezni fog, beleértve a roncsautóprogramot is – nyilatkozta szerdán Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter.
Románia nagyon jó jelzést kapott az Európai Bizottságtól, miután a kormány felelősséget vállalt az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagért, és ezzel mérséklődött az ország leminősítésének kockázata – véli Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
szóljon hozzá!