2012. november 16., 08:402012. november 16., 08:40
Az önéletrajzot elküldő romániai állampolgárok többsége, közel 23 százalékuk nagy-britanniai munkahelyre jelentkezett, 19 százalékuk Franciaországot választotta, Olaszországban pedig a külföldi munkát vállalók 16 százaléka dolgozna. A portál közölte, a rangsorban Németország (11 százalék), Dánia (4 százalék) és Belgium (2,6 százalék) következik. Az illetékesek ugyanakkor jelentős eltéréseket fedeztek fel a női és férfi álláskeresők érdeklődési körével kapcsolatban.
Mint kiderült, a hölgyek elsősorban a vendéglátásban, illetve a turizmusban dolgoznának, de sokan vállalnak öreg-, valamint beteggondozást. A férfiak többsége az építkezéseket, a mezőgazdasági, erdészeti és állattenyésztési tevékenységet részesítette előnyben. A Tjobs.ro a szeptember 29. és október 28. között felvett adatok alapján készítette a felmérést, az említett időszakban a honlapon közel 30 ezer állásajánlatra jelentkezhettek az érdeklődők. Az önéletrajzukat elküldő munkavállalók több mint fele, 51 százalékuk szezonális tevékenységre jelentkezett, a szakmai végzettséget feltételező munkahelyekre 27 százalékuk, szakképzetlen állást pedig 21 százalékuk vállalna.
Az azt megelőző hónaphoz képest októberben 30 százalékkal többen érdeklődtek az amerikai állások iránt, míg a közel-keleti ajánlatokra jelentkezők aránya 77 százalékkal emelkedett. A legtöbb állásajánlat, a meghirdetettek 37 százaléka Nagy-Britanniából érkezett. Az álláshirdetők többsége a vendéglátóiparban, valamint turizmusban alkalmazna romániai állampolgárokat, ugyanakkor visszaesett az aszszisztenseket, gyermekfelvigyázókat, illetve mezőgazdasági munkásokat kereső cégek száma szeptemberhez képest. November elején egyébként a portál 52 különböző területen 17 ezer munkalehetőséget kínált összesen 40 országban.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.