2012. május 25., 09:422012. május 25., 09:42
Mint arról beszámoltunk, Ponta már korábban jelezte, hogy az Ungureanu-kormány bukását követően kormánya egyik első intézkedése az lesz, hogy visszaveszi a PDL-s és RMDSZ-es önkormányzatoknak leosztott pénzeket. Ezt kormánya május 8-i ülésén meg is tette.
Az érintett önkormányzatok többsége jelezte: nem adja vissza a pénzt, az RMDSZ pedig arra buzdította a szövetség vezette helyhatóságokat, hogy indítsanak pert a kormány határozata ellen. Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök korábban kifejtette: nem adják vissza a kormánypénzt, hiszen törvényesen kapták, és ha kell, perre mennek érte.
Elmondása szerint az összeget az európai uniós beruházások önrészeként akarják felhasználni. Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke szintén leszögezte, hogy a pénzt törvényesen kapták, kormányhatározat rendelkezik róla, és tanácsi határozattal belefoglalták már a megyei költségvetésbe, nem adják vissza. A tanácselnök szerint pimaszság a Ponta-kormány részéről visszavenni a kormánytámogatást.
Úgy vélte, lehet, hogy a Bukarestből kapott pénzt más megyékben rendezvényekre már „elpallták”, viszont a két székely megye megspórolta a támogatást, hogy azt rendeltetésszerűen, uniós beruházásokra fordíthassák. Az alkotmánybíróság csütörtöki döntése az ombudsman beadványa alapján született.
A taláros testület ítélete értelmében a Ponta-kabinet határozata ellentétes az alaptörvény 120. cikkelyével, amely kimondja: a települések önkormányzatai a decentralizáció, a helyi autonómia és a közszolgáltatások decentralizációja elve alapján működnek. Az ítélet azt is leszögezi, hogy a kormány nem vonhatja vissza saját döntéseit, ehhez csak a törvénytelenség jelenthet alapot.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.
Románia gazdasága erős és ellenálló – szögezte le Tánczos Barna pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett posztban.
Márciusban 16 százalékkal, közel 10,5 milliárd euróra nőttek a költségvetés bevételei – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök a szerdai kormányülés elején.
Az idei első negyedévben 21.006 vállalkozást töröltek a romániai cégjegyzékből, 16,95 százalékkal kevesebbet, mint 2024 első három hónapjában – derül ki az országos cégbíróság (ONRC) szerdán közölt adataiból.
Az Alstomnak 50 millió eurós kötbért kell fizetnie a Vasúti Reformhatóságnak (ARF), mert nem tartotta be 37 új vasúti szerelvény szállítási ütemtervét – közölte az ARF.
A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.