2012. december 06., 09:192012. december 06., 09:19
Az előző hónapokhoz hasonlóan a legkevesebbet, átlagosan 846 lejt keresők továbbra is a vendéglátóiparban tevékenykedő személyek. Amint az INS felméréséből kiderült, a nettó átlagfizetés legnagyobb, 21,2 százalékos növekedését a felszíni széntermelés terén regisztrálták, míg a biztosítói és egyéb pénzügyi tevékenységek esetében 7,5 százalékos emelkedés volt októberben. A ruhaneműt és bútorokat előállító vállalatok alkalmazottai szintén többet kerestek októberben.
A kőolaj- és földgázkitermelői szektorban ezzel szemben jelentősen, 25,9 százalékkal csökkent a nettó átlagfizetés a megelőző hónaphoz képest, ugyanakkor a gyógyszergyártásban is 7,2 százalékos visszaesést jegyeztek. A tanügyben októberben 6,9 százalékkal emelkedett a nettó átlagkereset, a közigazgatásban és egészségügyi szektorban ehhez képest enyhe, mindössze 0,4, illetve 0,1 százalékos növekedést jegyzett a statisztikai hivatal.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Az európai uniós csatlakozás óta látványosan nőtt a romániai lakosság jövedelme, az egyenlőtlenségek azonban nem tűntek el – húzza alá a Romanian Economic Monitor kutatócsoport friss elemzése.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Az ING Bank Románia makrogazdasági szakértőinek várakozásai szerint az ország nominális GDP-je 2034-ben meghaladhatja a 700 milliárd eurót, 2035-ben pedig megközelítheti a 800 milliárd eurót.