Fotó: Gecse Noémi
Nő az infláció és a deficit, gyenge az európai uniós pénzek lehívása, a beruházások késnek, miközben a gazdaság túlfűtötté válik – adott hangot aggályainak egy, a honlapján közzétett jelentésben a Nemzetközi Valutaalap (IMF).
2018. június 07., 16:402018. június 07., 16:40
2018. június 07., 16:412018. június 07., 16:41
„2017-ben erőteljesen nőtt a román gazdaság, amivel párhuzamos rekordmértékben csökkent a munkanélküliség és javult a pénzügyi szektor.
– hívják fel a figyelmet a washingtoni székhelyű pénzintézet szakértői. A közlemény kitér arra is, hogy a valutaalap szakértői idén 5 százalékos gazdasági növekedést várnak Romániában, amit az adócsökkentések által serkentett lakossági fogyasztás pörget. Ezzel párhuzamosan azonban a folyó fizetési mérleg hiánya mélyül, az infláció pedig magas értékekre hág, még akkor is, ha szigorodik a monetáris politika.
Az idézett dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy a túlfűtöttség jelei kezdenek jelentkezni, és fennáll a veszély, hogy lelassuljon az Európai Unió fejlett országaihoz való felzárkózás üteme.
A közlemény szerint az IMF ügyvezető igazgatói úgy vélik, egy óvatosabb adópolitika egyensúlyt teremtene a gazdaságban. Hangsúlyozzák tovább a reformok fontosságát a közszféra hatékonyságának növelése érdekében, hogy ezáltal például hatékonyabbá váljon az adók behajtása és az európai uniós források lehívása.
Meglátásuk szerint ugyanakkor előrelépés tapasztalható a korrupcióellenes küzdelem terén, ezért arra bátorítják a bukaresti hatóságokat, hogy tartsák a reform ütemét.
– reagált az IMF-jelentésre Eugen Teodorovici pénzügyminiszter.
A szaktárca csütörtöki közleménye szerint a pénzügyminisztérium és a Nemzetközi Valutaalap képviselőinek a tárgyalássorozatát követően a washingtoni székhelyű pénzintézet igazgatótanácsa a dokumentumban megállapította, javult a gazdaság helyzete, csökkent a munkanélküliségi ráta és javult a pénzügyi szektor minősége, szilárd a gazdasági növekedés, bővült a munkahelyek száma és csökkent az állami adósság.
Felfele módosította a Világbank Románia növekedési kilátásait, ám egyúttal arra figyelmeztetett, hogy „két Románia” létezik.
Kétszeresére emelték nemrég a Tarom román légitársaság igazgatótanácsi tagjainak illetményét. A döntést azzal magyarázzák, hogy a cég a 2024-ben profitot termelt, ami „példátlan” az elmúlt tíz évben.
A Romániai Prosumerek és Energiaközösségek Szövetsége (APCE) azzal vádolta meg Diana Buzoianu új környezetvédelmi minisztert, hogy a roncsprogramok és a Zöld ház program 2025-ös programjainak teljes leállítását tűzte ki célul.
Bár a Bolojan-kormány által az óriásira dagadt költségvetési hiány visszaszorítására kidolgozott megszorítások még csak ezután jönnek, a lakosság máris visszafogta a kiadásait.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
A kormány deficitcsökkentő csomagjába foglalt intézkedések ellen tiltakoznak hétfőn a nyugdíjpénztárak, a román vízügyi igazgatóság (ANAR) és a mezőgazdasági minisztérium alkalmazottai.
Félrekezelt súlyos beteghez hasonlította Romániát Radu Miruță gazdasági miniszter .
Kissé nőtt az élelmiszertermékek világpiaci árának referenciaértéke júniusban az előző hónaphoz képest a hús-, a tej- és a növényi olajárak emelkedésének hatására az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján közzétett adatok szerint.
Felelősséget vállal az Ilie Bolojan vezette kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetért a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén.
Az idei első negyedévben 2024 hasonló időszakához képest az Európai Unióban 5,7 százalékkal, az euróövezetben 5,4 százalékkal emelkedtek a lakásárak, miután tavaly 4,9, illetve 4,1 százalékos növekedést regisztráltak.
Nagyváradon nyit termelési központot a közel 17 000 alkalmazottat foglalkoztató és évente mintegy 5 milliárd eurós forgalmat bonyolító finn ipari gépgyártó, a Metso – közölte a Profit.ro gazdasági portál.
szóljon hozzá!