2012. december 21., 09:452012. december 21., 09:45
Az élelmiszergyártók számára a forgalmi adót a mostani 24-ről 9 százalékra csökkentik, a munkaadók egészségügyi hozzájárulása pedig 5 százalékponttal esik vissza. A tervek szerint a minimálbér szintén 2016-ig fokozatosan emelkedik majd, míg eléri az 1200 lejt. A 2013–2016-os időszakra pedig átlagosan évi 3 százalékos gazdasági növekedést írtak elő.
Az illetékesek ugyanakkor szigorúbban ellenőrzik majd az illetékbefizetést, megfékezve így az adócsalást, ugyanakkor az alapélelmiszerekre kisebb, egységes adót vetnek ki. A kormány emellett az európai uniós alapok felhasználásának ritmusát is gyorsítaná, így az elképzelések szerint 2015 végére a lehívási ráta 50 és 80 százalék közötti lenne. Amint arról korábban beszámoltunk, a 2007 és 2013 közötti időszakra kiutalt uniós alapoknak alig 5-10 százalékát sikerült felhasználniuk a romániai hatóságoknak.
A kabinet egyik elsődleges célja a következő években az üzleti szféra ösztönzése, így a csütörtökön bemutatott kormányprogram alapján, öt éven keresztül adózatlan lenne az az osztalék, amelyet gépek és felszerelések beszerzésére, fejlesztésre vagy a társadalmi tőke növelésére költenek a beruházók. A legfontosabb infrastrukturális projektek közt prioritást élvez a Brassó és Bukarest közötti autópálya megépítése, illetve a 4. páneurópai folyosó vonalát követő, Arad és Konstanca közötti, nagysebességű vasútvonal kivitelezését célzó projekt beindítása.
Indoklással ellátott véleményt küldött az Európai Bizottság (EB) Romániának, amiért korlátozza a gáztermelők szabadságát a földgáz nagykereskedelmi árának megállapításában.
Miután kétévnyi viszonylagos stabilitás után az elmúlt 5 évben tapasztalt legnagyobb, 2,5 százalékos ugrással kedden az árfolyam átlépte az 5 lej/eurós lélektani határt, szerdán is tovább gyengült a román deviza az európai fizetőeszközzel szemben.
Bár Románia továbbra is az Európai Unió alacsonyabb átlagbéreket kínáló országai közé tartozik, a vásárlóerő-paritás (PPS) alapján már nem szerepel a sereghajtók között – derül ki az Euronews elemzéséből.
Nagyváradon nyitott üzemet a finn Amer Sports – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
A 2022-es energiaválságot követő csökkenés óta a tavalyi második félévben nőtt először a földgáz lakossági ára az Európai Unióban (EU); a legalacsonyabb árakat Magyarországon, Horvátországban és Romániában jegyezték.
Alaposan megrengeti Románia és ezáltal a polgárok pénzügyeit az elnökválasztás vasárnapi első fordulójának eredménye.
A szélsőjobboldali jelölt, George Simion közel 41 százalékos eredménye és a PSD–PNL–RMDSZ-koalíció jelöltjének, Crin Antonescunak a kiesése máris megmutatja a romániai pénzpiacokra gyakorolt első hatásokat.
Kitolta a magyar MVM energetikai cég a német E.ON egyes romániai érdekeltségének átvételére vonatkozó becsléseket annak nyomán, hogy a román hatóságok aggályokat fogalmaztak meg az ügylettel kapcsolatban.
Az A3-as jelzésű észak-erdélyi autópálya problémás szakaszán megépítendő viaduktok műszaki engedélye elbírálásra vár az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) műszaki és gazdasági bizottságában, az építkezés így csak később kezdődhet.
Csalásnak bizonyulhatnak az ellenállhatatlannak tűnő nyaralási ajánlatok, és résen kell lenniük a vakációzásra vágyóknak, hiszen számos „digitális” csapda leselkedhet rájuk – hívta fel a figyelmet az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).