Minden korosztálynak ajánlott a tájfutás
A domborzati körülmények tájainkon adottak, kicsit hatásosabb népszerűsítéssel talán még többen űznék ezt az egészséges és kikapcsolódásra is alkalmas sportot, amit tájfutásnak nevezünk.
2019. március 26., 10:052019. március 26., 10:05
2019. március 26., 10:062019. március 26., 10:06
A tájfutás, vagy más néven tájékozódási futás a tájékozódási sportok egyike, egy olyan atlétikai jellegű sport, amely egyszerre jelent szellemi és fizikai kihívást is. A versenyzők egy számukra ismeretlen pályán haladnak végig, amely természetes környezetben, erdőben vagy parkban vezet. A verseny célja a térképen megjelölt ellenőrzőpontokat az előírt sorrendben érinteni és a legrövidebb idő alatt célba érni. A versenyző az ellenőrzőpontok között maga választja meg az útvonalát.
„A tájfutás mint sport a 19. század végén jelent meg a skandináv félszigeten. A svéd katonáknak kötelező volt a térképolvasás és tájékozódás ismerete, a katonatiszteknek pedig ismerniük kellett a távolságmérés, magasságmeghatározás, illetve a térképkészítés tudományát. A kiképzés során különböző katonai objektumokat kellett felkutatniuk, vagy meghatározniuk pontos helyzetüket a térképen. Miután a katonai térképeket nyilvánossá tették, megnőtt a polgári lakosság érdeklődése is a gyakorlatok iránt” – jelzi Tőkés Árpád a Művelődés című folyóiratban megjelent cikkében.
Az első hivatalos versenyt 1897-ben Norvégiában rendezték. Ma is a skandináv régió a legeredményesebb, itt a legnépszerűbb a sportág. Magyarországon az első tájékozódási versenyt 1925-ben rendezte Ripszám Henrik festőművész, aki az orosz hadifogságból Skandinávián keresztül való hazatértében „fertőződött meg” a tájfutással.
Az első versenyzők az akkori Akarat, Vasas, Dermata klubok „turista és sziklamászó szakosztályának” tagjai voltak. A sportág hazai úttörői között dr. Gheorghe Voinișeanu, Binder Lajos, Tordai Zádor nevét kell megemlíteni, őket követte Török Gábor, Székely Zoltán, Zelenka Károly. Erdély északi felében is szervezkedtek a tájfutás szerelmesei, Szatmárnémetiben például 1964-ben alakult meg az első tájfutó szakosztály a Szamos Sport Egyesület keretében. A székelyföldi városok közül Csíkszeredában hoztak létre remek eredményeket elérő tájfutóklubot, a dimbes-dombos, viszonylag hűvösebb vidéken inkább a téli sportnak számító sífutásnak hódolnak a helybéliek.
Nem könnyű megtalálni az ellenőrzőpontokat
Fotó: Vassy-Kása Tünde Alice
„Egy tájfutóverseny lényeges eleme a térkép” – mondja megkeresésünkre a sepsiszentgyörgyi születésű László F. Csaba, aki az egykori kolozsvári Vasas Sport Egyesület sziklamászó szakosztályában kezdett tájékozódási futással foglalkozni. Igaz, a sportágat akkor még „turisztikai tájékozódás” néven ismerték. A térkép segíti a sportolót a tájékozódásban, a rajta bejelölt ellenőrzőpontokat kell érintenie. A pontok közötti útvonalat azonban a versenyző választja meg. A minden pontot érintő és a pályát a legrövidebb idő alatt lefutó versenyző győz.
A kezdetekkor, amikor még turisztikai tájékozódásnak nevezték a sportágat, általában a hegyekben, 1200–1800 méteren rendezték a versenyeket – meséli László F. Csaba. Maga a tájfutás a dombvidéki erdőkben zajlik, talán ezért is kerül ki kevés élversenyző síkvidékről. A térképészek munkáját immár a modern technika is segíti: légi fotókat, lézeres távolságmérőket, GPS-t vehetnek igénybe. „A tájfutó térképén az égvilágon minden tereptárgynak rajta kell lennie, a hangyabolytól kezdve a rókalyukig” – teszi hozzá a szakértő.
Sokakban felvetődhet a kérdés, hogy minek futni, amikor egy kiadós erdei séta is megteszi a hatását. A választ László F. Csaba adja meg, aki közel hat évtizede hódol a sportágnak: „A tájfutás sajátossága, hogy képes olyan sikerélményt nyújtani a pályát végigfutó versenyzőnek, ami nem hasonlítható más sportágakhoz. Ez a varázserő, amely kárpótol mindenért…
Nem beszélve arról, hogy a tájfutópálya nyújtotta sok apró sikerélmény akár pszichoterápiás kezelés is lehet kudarcokban, frusztrációkban bővelkedő, válság sújtotta világunkban.
Az sem elhanyagolható szempont – elsősorban a fiatalabb korosztályokra nézve –, hogy a tájékozódási feladat megoldása intenzív szellemi tevékenység (is), gyakori és rendszeres megoldása pedig a szellemi képességek fejlődését eredményezi. A tájfutásban logikusan kell gondolkodni – és nem egyszer-kétszer, hanem amíg tart a pálya. És talán a legszebb és leghatásosabb előnye ennek a sportágnak, hogy a feladatmegoldás nem a négy fal között, hanem a természetben, az agyműködést serkentő oxigénben dús levegőn történik!
– vélekedik a szekértő. Sajnos manapság a gyerekeket annyi minden más csábítja, hogy nehéz őket a tájfutás felé terelni. Ugyanakkor, mivel ehhez a sporthoz nélkülözhetetlen a térlátás, a logikus gondolkodás, az elvonatkoztatóképesség, csak 9–10 éves korban kezdhető el. Addigra pedig a reményteljes ifjúkat elszippantják más sportágak…
A szakértő szerint tömegsportként van jövője a tájfutásnak
Fotó: Vassy-Kása Tünde Alice
Manapság a nagy pénzek egészen más sportágakban forognak, a tájfutásra sokan a sportok amolyan mostohagyerekeként tekintenek. „Tömegsport szinten van jövője” – jegyzi meg László F. Csaba. Szerencsére vannak sportemberek, a tájfutás szerelmesei, akik foglalkoznak a megfelelő lehetőségek – terep, térkép, reklámozás stb. – felkutatásával. Versenysport szintjén viszont, ahogy miden egyéb, a tájfutás is pénzfüggő. „A magas szintű versenysporthoz át kellene alakítani az egész rendszert” – véli a szakember.
Talán ennek is köszönheti a város, hogy 2015-ben európai szintű tájékozódási verseny helyszíne lehetett, ugyanis a kincses városban került sor az Európai Ifjúsági Tájékozódási Versenyre, amelyen 34 országból mintegy négyszáz 15 és 18 év között sportoló vett részt. Ugyanakkor tájfutóközpontnak számít Nagybánya, Marosvásárhely, Nagyvárad, Arad, Felsőbánya és nem utolsósorban Csíkszereda is.
„A volt és jelenlegi egyesületekről oldalakat lehetne írni, de a 2000-ben megjelent sporttörvény átírta a listát” – mondja László F. Csaba. Míg régen a szakszervezetek vagy a szövetkezetek tartottak fenn tájfutó szakosztályokat, manapság önfenntartó, pályázó vagy támogatást kunyeráló egyesületekké váltak. Ezáltal nyilván már az eredményességük sem a régi…
Torockó és környéke Erdély egyik felkapott turisztikai régiója. A Székelykő lábánál fekvő két magyar település vendéglátásból jelesre vizsgázik.
Reggel háromnegyed hatra érkeztünk a marosszentgyörgyi római katolikus templomba a hat órakor kezdődő roráté misére. Az emberek sorra léptek be a templomba, egyre többen érkeztek, kapcsolódtak be a rózsafüzér-imádságba.
Erdélyben sok savanyúságot fogyasztunk, és ennek jelentős része még mindig a családi konyhán készül el. Közkedvelt a savanyú káposzta és az uborka, de kis leleményességgel minden zöldségfélét biztonságosan savanyíthatunk.
Gyerekkorában Klán János az Érmihályfalva állatpiacának helyet adó fűben kezdte rúgni a labdát, majd 17 évesen már bemutatkozott a helyi, megyei bajnokságot nyerő felnőttcsapatban.
Általánosságban egyre kevesebben tartanak sertést, Gyergyó vidékén azonban még mindig vannak, akik a téli hónapokban disznót vágnak, hogy az állat szinte minden részét feldolgozva megrakják a mélyhűtőket, éléskamrákat.
Évtizedeken keresztül testi épségét kockáztatta a vendégcsapatnak az a futballistája, aki testcsellel, egy keményebb szereléssel vagy netán góllal merészelte megtréfálni valamelyik bányavidéki ellenfelét.
Kevés téma van, amiről annyit beszélünk, hallunk és olvasunk, mint az egészséges táplálkozás és a mindennapi étkezéssel összefüggő kiegyensúlyozott életmód.
Nem lesz könnyű a jövő esztendő, figyelmeztetnek a kiadványunknak nyilatkozó gazdasági és pénzügyi szakértők, akik szerint a háztartások, a vállalkozások és az állami költségvetés is komoly kihívásokkal néz szembe.
Kárpát-medencei versenyeken díjnyertes szörpöket és lekvárokat állít elő saját gyümölcsösében megtermett nyersanyagból a kebelei Cseh házaspár.
A Máltai Szeretetszolgálat háza táján egész évben zajlik az élet, de az advent időszaka különösen aktív Marosvásárhelyen és Csíkszeredában is.
szóljon hozzá!