Elbúcsúztatták a pusztinai végzősöket

Elbúcsúztatták a pusztinai végzősöket

A hagyományhoz híven pünkösd vasárnapján szerveztek ballagási ünnepséget a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban. Tegnap elbúcsúztatták azt a hat végzős pusztinai diákot is, akiktől tanáruk, Berszán Lajos plébános magyarul köszönt el két hete a Bákó megyei település templomában. Pusztinán ez volt az első alkalom, hogy a templomban magyarul szólhatott pap a csángómagyar közösséghez.
2007. május 28., hétfő

Átadták a felújított Vigadót

Kézdivásárhely – Itt az ideje, hogy a Vigadóhoz hasonlóan rehabilitáljuk az udvartereket, tegyük e kisváros főterét a világörökség részévé – mondta el Markó Béla RMDSZ-elnök pénteken, a felújított kézdivásárhelyi Vigadó ünnepi átadásán.
Átadták a felújított Vigadót
Átadták a felújított Vigadót
2007. május 28., hétfő

Átadták a felújított Vigadót

2007. május 28., hétfő

Támogatót keresnek az évkönyv kiadásához

Kolozsvár – Az önkormányzatokra és a romániai magyar vállalkozókra is számítanak a Romániai Magyar Évkönyv szerkesztői a 2007-es kiadás finanszírozásához – hangzott el a temesvári Diaspora Alapítvány által megjelentetett 2006-os évkönyv bemutatóján. A kötet hetedik kiadását a hétvégén mutatták be Kolozsváron.
Támogatót keresnek az évkönyv kiadásához
2007. május 28., hétfő

A népszavazásról is tárgyalt az MVSZ

Gyergyószék – Öt kontinens harminc országából érkeztek küldöttek tegnap a Magyarok Világszövetségének küldöttgyűlésére a gyergyócsomafalvi művelődési ház színháztermébe. Az esemény helyszínéül – a szövetség fennállásának 69 éves történetében – első alkalommal választottak Magyarország jelenlegi határain kívül eső helyet.
A népszavazásról is tárgyalt az MVSZ
2007. május 25., péntek

Lóháton Szentimrefürdőtől Szentjobbig

Szent Imre születésének 1000. évfordulóját ünneplik. Szent Imre herceg születésének 1000. évfordulója adta az alapötletet annak az emléktúrának a megszervezésére, amelyet a Pro Szentjobb Alapítvány, illetve a Bocskai és Európa Egyesület szervez 2007. augusztus 1–szeptember 1. között. Az Együtt – Határok Nélkül – Szent Imre Millenniumi Emléktúra főszervezője Csontos János magyarországi országgyűlési képviselő, a Nemzeti...
Lóháton Szentimrefürdőtől Szentjobbig
2007. május 25., péntek

„Pénzszivattyú” régiók

Elméleti előadásokkal kezdődött el a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében az erdélyi magyarság érdekérvényesítési lehetőségeiről szervezett tudományos konferencia, melynek a szervezők azt a címet adták: Erdély és Magyarország: két ország egy nemzet az Európai Unióban.
„Pénzszivattyú” régiók
„Pénzszivattyú” régiók
2007. május 25., péntek

„Pénzszivattyú” régiók

2007. május 25., péntek

Elöregedve újjászülető falu

Háromszék első turisztikai településévé nyilváníthatják a kúriáiról híres Bikfalvát. Egyszerű falusi házak és új, fényűző hétvégi palotácskák, panziók és patinás kisnemesi kúriák. Kihaltnak tűnő utcák és csendes hétköznapok után hirtelen kétszeresére gyarapodó lakosság a zajos hétvégeken – ilyen látvány és hangulat jellemző Háromszék egyik legkisebb falujára.
Elöregedve újjászülető falu
Elöregedve újjászülető falu
2007. május 25., péntek

Elöregedve újjászülető falu

2007. május 25., péntek

Arcképek a szatmári házfalakon

Szatmárnémeti – Egyedülálló kulturális csemegével kezdődik az idei szatmárnémeti városnapok: csütörtökön és pénteken napnyugta után a központi épületek falára vetítik ki a Mircea Florian Alapítvány kezdeményezésére összegyűjtött, régi és új szatmári arcképeket.
Arcképek a szatmári házfalakon
Arcképek a szatmári házfalakon
2007. május 25., péntek

Arcképek a szatmári házfalakon

2007. május 25., péntek

Virtusvetélkedő és óriás-kürtőskalács

Háromszék – A népi virtusjátékok hagyományát elevenítik fel a hétvégén a Kovászna megyei Uzonban, ahol kiderül, hogy az idén melyik település csapata bizonyul a legerősebbnek Erdélyben. A háromszéki nagyközségben harmadszor szervezik meg az Erdély legerősebb faluja című vetélkedőt, amelynek a kezdeményező Ráduly István polgármester szerint a települések közötti barátság kiépítése a célja.
Virtusvetélkedő és óriás-kürtőskalács
2007. május 25., péntek

Oda a brüsszeli képviselet?

Sem az RMDSZ, sem Tőkés nem jut EP-mandátumhoz egy felmérés szerint. Sem az RMDSZ, sem Tőkés László püspök nem jutna mandátumhoz az őszi európai parlamenti választásokon – jelentette ki csütörtökön Eckstein-Kovács Péter szenátor egy általa megrendelt közvélemény-kutatás adataira hivatkozva.
Oda a brüsszeli képviselet?
Oda a brüsszeli képviselet?
2007. május 25., péntek

Oda a brüsszeli képviselet?

2007. május 25., péntek

Eckstein: Markó menjen

Folytatódik a pengeváltás az RMDSZ politikusai között az államfő leváltását célzó népszavazás kudarca miatt. Eckstein-Kovács Péter szenátor csütörtöki, kolozsvári sajtótájékoztatóján leszögezte: miután az urnák elé járult erdélyi magyarok 75 százaléka nemmel szavazott a referendumon, Markó Béla elnöknek, valamint Verestóy Attila szenátusi és Márton Árpád képviselőházi frakcióvezetőnek haladéktalanul le kellene mondania tisztségéről.
Eckstein: Markó menjen
Eckstein: Markó menjen
2007. május 25., péntek

Eckstein: Markó menjen

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. május 25., péntek

Halálos áldozatokat is szedett az ítéletidő

Erdély több településén okozott tetemes anyagi károkat a jégesővel kísért orkán erejű szél. Halálos áldozatai is voltak a szerda esti ítéletidőnek, amely több erdélyi városban háztetőket tépett le és fákat csavart ki, számos településen pedig áramszünetet okozott. Nagybányát mérgező porfelhő borította el a vihar ideje alatt.
Halálos áldozatokat is szedett az ítéletidő
2007. május 25., péntek

Kilépett egy tanácsos az RMDSZ-ből

Kézdivásárhely – Összehívják a közeljövőben a kézdivásárhelyi városi RMDSZ választmányát, hogy közösen döntsék el a további teendőket – nyilatkozta a Krónikának Tamás Sándor RMDSZ-es képviselő, a szövetség kézdivásárhelyi elnöke.
Kilépett egy tanácsos az RMDSZ-ből
Kilépett egy tanácsos az RMDSZ-ből
2007. május 25., péntek

Kilépett egy tanácsos az RMDSZ-ből

2007. május 25., péntek

Nagykorú Tusványos

Július 17–22. között szervezik a szabadegyetemet. „Tusványos nemcsak szabadegyetem, nemcsak diáktábor, hanem egyre inkább találkozási pont is, ahol békésen el lehet sörözni a barátokkal és az ellenfelekkel” – ezzel jellemzik a szervezők a 18. Tusványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábort. Az „erdélyi nyár” egyik legfontosabb eseményeként elkönyvelt rendezvény lehetőséget biztosít a párbeszédre a román és magyar...
Nagykorú Tusványos
Nagykorú Tusványos
2007. május 25., péntek

Nagykorú Tusványos

2007. május 25., péntek

Múltidézés az Ady-gimnáziumban

Nagyvárad – Helyére került a bejárat fölötti Szent Erzsébet-szobor. Kétszeresen ünnepel a hétvégén a nagyváradi Ady Endre Gimnázium diáksága és tanári kara: a hétvégén az iskola felépítésének 235. évfordulója, illetve az öregdiákok találkozója alkalmával szerveznek rendezvényeket. Az előkészületek részeként helyére került az iskola bejárata fölötti, a kisgyermeket oktató Szent Erzsébetet ábrázoló szoborkompozíció.
Múltidézés az Ady-gimnáziumban
Múltidézés az Ady-gimnáziumban
2007. május 25., péntek

Múltidézés az Ady-gimnáziumban

2007. május 25., péntek

Átadták Hargita megye díjait

A megyenapok keretében csütörtökön adták át Hargita megye 2007-es díjait az énlaki unitárius templomban megtartott ünnepi tanácsülésen. A hagyományoktól eltérően az idén nem egyházi személyiség, hanem két neves fizikus részesült az elismerésben: Petre Suciu, az optikai kutatások neves romániai képviselője, a brassói George Bariþu Egyetem tiszteletbeli rektora, valamint Toró Tibor atomfizikus, a „székelyek fizikusa”. (fotó: Kovács Csaba)
Átadták Hargita megye díjait
Átadták Hargita megye díjait
2007. május 25., péntek

Átadták Hargita megye díjait

2007. május 24., csütörtök

Autópálya épül a Nokiának?

Sokasodnak a sztrádatervek Kolozs megyében. Akár két autópálya is elhaladhat Kolozsvár közelében néhány év múlva, ugyanis a Bechtel által épített sztráda mellett az Országos Útépítő Igazgatóság egy alig 35 kilométeres, négysávos út létrehozását tervezi. A „városközi autópályának” nevezett, de méreteit tekintve mindössze egy gyorsforgalmi útnak megfelelő pálya megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére az igazgatóság már...
Autópálya épül a Nokiának?
Autópálya épül a Nokiának?
2007. május 24., csütörtök

Autópálya épül a Nokiának?

2007. május 24., csütörtök

Tehermentesítik az idősotthont

Szatmár megye – Az idősgondozókból külön intézményekbe kerülnek a fogyatékkal élők. Szeptembertől külön intézményekben ápolják majd azokat a fogyatékkal élőket, akiket eddig az idősgondozókban láttak el. A Szatmár Megyei Szociális Gondozói és Gyermekvédelmi Igazgatóság az Európai Unió PHARE programjából nyert 1 160 000 eurós támogatásból hoz létre két speciális intézetet erre a célra, egyet Nagykárolyban, egyet pedig Szatmárnémetiben,...
Tehermentesítik az idősotthont
Tehermentesítik az idősotthont
2007. május 24., csütörtök

Tehermentesítik az idősotthont