A napokban ugyanis kilépett az RMDSZ-ből Csatlós Mihály Levente helyi tanácsos. A politikai migrációt szabályozó 2006/249-es törvény értelmében ha egy önkormányzati képviselő kilép az alakulatból, melynek színeiben elnyerte tisztségét, automatikusan elveszíti pozícióját is. Csatlós esetében azonban a választmány dönt, tevékenykedhet-e ezentúl független tanácsosként.
Csatlós – aki a Felső-háromszéki Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke is – a Krónika érdeklődésére elmondta: elsősorban azért döntötte el, hogy kilép a szövetségből, mert úgy véli, az RMDSZ vezetősége elszakadt a választóktól. Kijelentését azzal támasztotta alá, hogy az államfő menesztését célzó népszavazáson a magyar nemzetiségű választók nem a „pártutasításnak” megfelelően szavaztak, és többnyire az államfő mellett foglaltak állást. Hozzátette: tanárként sincs megelégedve az RMDSZ-szel. „Az is elkeserítő volt számomra, hogy azt kellett tapasztalnom, az RMDSZ-es szenátorok és képviselők általában a tanárok béremelése ellen szavaztak” – jelentette ki. Mint hangsúlyozta, függetlenként szeretné végigvinni mandátumát, és nem kíván időközben más alakulathoz csatlakozni.
Baka Mátyás, a felső-háromszéki RMDSZ elnöke nem kívánta kommentálni a tanácsos kilépését. Mint elmondta, bár nem hinné, hogy precedensteremtő lenne, számít arra, hogy „most, a mandátum vége felé közeledve egy-két RMDSZ-es tanácsosnak nem lesz kedve beszámolni tevékenységéről a választópolgárok előtt, és inkább kilépnek majd a szövetségből”.
Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.
Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.
Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.
A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).
A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.
Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.
Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.
A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) hétfő délután újabb elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el négy megyére.