„Pénzszivattyú” régiók

Elméleti előadásokkal kezdődött el a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében az erdélyi magyarság érdekérvényesítési lehetőségeiről szervezett tudományos konferencia, melynek a szervezők azt a címet adták: Erdély és Magyarország: két ország egy nemzet az Európai Unióban.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

2007. május 25., 00:002007. május 25., 00:00

A többnyire magyarországi és erdélyi egyetemi hallgatókból álló közönséget Constantinovits Milán, a Szent István Egyetem docense vezette be az Európai Uniót és működtető gazdasági racionalitás világába. Megállapítása szerint az EU bővítésének legfontosabb motivációja a piacnyerés volt. Az Unió fejlett államai azonban abban érdekeltek, hogy az újonnan csatlakozókat is felzárkóztassák. Elmondta, Magyarországnak a csatlakozás utáni első két évben 50 százalékban sikerült lehívnia a számára elkülönített uniós forrásokat. Úgy vélte, a román–magyar gazdasági kapcsolatokban nem annyira a nagy magyar cégek romániai jelenléte, hanem a kis és középvállalatok összekapcsolódása a fontos.

Bodó Barna a Babeº–Bolyai Tudományegyetem politológiatanára a regionalizmus és az erdélyi magyar érdekérvényesítés kapcsolódásait vizsgálta előadásában. Megállapította, Erdélyben csak a tömbben élő magyarok számára jelent esélyt az EU regionális politikája. A jelenleg létező gazdasági fejlesztési régiók csupán az EU pénzforrásai lehívásához szükséges pénzszivattyú szerepét töltik be.

A program szerint pénteken, 14.30-tól tart előadást a konferencia fő védnöke, Gál Kinga európai parlamenti képviselő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 07., szerda

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség

A május 5–11. közötti európai összehangolt közlekedésrendészeti akció keretében Romániában is elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzését végzi a rendőrség, tájékoztat a Szilágy megyei rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teher- és személyszállító járműveket ellenőriz egy héten át a rendőrség
2025. május 07., szerda

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)

Hosszú ideig a tbc volt a tüdőgyógyászok által leggyakrabban kezelt betegség, mára más légzőszervi panaszok terjedtek el. Videós sorozatunk újabb részében dr. Székely Sándor szilágysági tüdőgyógyásszal beszélgettünk.

Tüdőgyógyász a frontvonalban: sikertörténetté vált a tuberkulózis legyőzése (VIDEÓ)
2025. május 06., kedd

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából

Bírósági úton érte el a diszkrimináció miatti panaszok egyszerűbb jelentését a Székely Figyelő Alapítvány, amely szerint a panaszosoknak a jövőben nem kell az elkövető lakcímét is tudni a diszkriminációellenes tanácshoz benyújtott panaszuk elbírálásához.

Egyszerűbb jelenteni a diszkriminációs eseteket a Székely Figyelő Alapítvány jóvoltából
2025. május 06., kedd

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron

Erdély és Kolozsvár első barokk stílusú templomát, az 1718–1724 között épült, korábban jezsuita, ma piarista vagy akadémiai, egyetemi templomként is ismert istenházát ünneplik Kolozsváron május 13-án.

Körmenettel, érseki szentmisével ünneplik Erdély első, 300 éves barokk templomát Kolozsváron
2025. május 06., kedd

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja

A mezőgazdasági termelők május 12-től egy héten keresztül igényelhetnek állami támogatást új mezőgazdasági gépek vásárlására a traktorok roncsprogramja keretében – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alapkezelő (AFM).

Hamarosan indul a traktorok roncsprogramja
2025. május 06., kedd

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét

A kolozsvári BBTE Szenátusa a Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar felterjesztésére Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Főtiszteletű Kató Bélának az egyetemért folytatott tevékenységét.

A BBTE Socius Excellentia Meritorum díjjal köszönte meg Kató Béla emeritus püspök tevékenységét
2025. május 06., kedd

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya

Nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya korszerűsítése és villamosítása, a teljes munkálat befejezése 2027 végére várható – ismerte el a Román Vasúttársaság (CFR) illetékese.

Elismerte a CFR: nem készül el határidőre a Kolozsvár és a román–magyar határ közötti vasúti pálya
2025. május 06., kedd

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal

Tudor Giurgiu filmrendező, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) igazgatója Facebook-oldalán számolt be kedden egy váratlan találkozásról.

Borúlátó Tudor Giurgiu filmrendező, aki ugyanazon a repülőgépen utazott Simionnal
2025. május 06., kedd

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön

UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy utazási iroda, ellensúlyozandó, hogy a középkori erődtemplomairól híres térség kisebb települései tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetők.

Középkori erődtemplomokat érintő turistajárat indult a Szászföldön
2025. május 06., kedd

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát

A heves esőzések okozta vízszivárgás miatt kedden ideiglenesen bezárták a parajdi sóbányát – tájékoztatott a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség sajtóirodája.

Megint be kellett zárni a parajdi sóbányát