Megkapják májusi fizetésük egy részét a kolozsvári Diagnosztikai és Gyógyászati Központ orvosai, az intézményt pedig átszervezik – jelentette be tegnap Florin Stamatian prefektus.
Első alkalommal rendezik meg a Szatmár megyei Kökényesden a Partiumi Híd Fesztivál elnevezésű tábort július 9–13. között. A rendezvény közismert magyarországi és hazai együttesek koncertjein kívül több szabadidős és kulturális programot kínál az érdeklődőknek.
A későre elfogadott központi költségvetést követően felelőtlenül elosztott támogatások miatt több felső-háromszéki önkormányzat is rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került az elmúlt hónapban – hangzott el a lemhényi községházán megtartott polgármester-találkozón.
A napokban gyűlt össze a pénz Nagykárolyban a Szent Flórián egész alakos szobrának restaurálására, bár a munkálatok már az elmúlt év tavaszán befejeződtek. Az önkormányzat jelenleg helyet keres a csaknem 200 éves emlékműnek.
A szűkös költségvetés miatt nem tud lezárni egy gyilkossági nyomozást a Kovászna megyei rendőrség. Corneliu Câmpeanu megyei rendőrparancsnok tegnap sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy anyagi gondjaik vannak. Mint mondta, kénytelenek voltak korlátozni a szolgálati gépkocsik benzinkeretét.
Néhány napja medvebocsok garázdálkodnak a Szent Anna-tó és annak parkolója körül elhelyezett szemeteskukákban. A látogatók ijedtségére vagy éppenséggel derűjére kukázó medvék egyelőre nem veszélyeztették a fürdőzők testi épségét. A jelenség azonban aggodalomra ad okot, annál is inkább, mivel eddig nem volt arra példa, hogy a medvék nappal is lemerészkedjenek a tóig. A természeti rezervátumot adminisztráló Ecos Klub vezetője, Kerezsy László arra inti...
A nagyváradi repülőtér felújítását célzó tervezetet fogadott el kedden a Bihar megyei önkormányzat. A légikikötő kapacitásának növekedését eredményező projekt értéke meghaladja a 155 millió lejt.
Kökösön kiürült a községi kassza, Nagyborosnyón a polgármester hónapok óta szabadságol, további nyolc háromszéki település pedig jegyző nélkül maradhat az elkövetkező időszakban.Kovászna megye prefektusa
„Az előzetes riogatások ellenére a vásárhelyi románok és magyarok harmóniában, egyetértésben ünnepeltek, szórakoztak” – értékelte az elmúlt héten zajlott Marosvásárhelyi Napokat hétfői sajtótájékoztatóján Dorin Florea polgármester.
Román sajtóinformációk szerint Bölöni Lászlót is beszervezte a kommunista titkosrendőrség, ám a magyar sportoló egyetlen jelentést sem írt a Szekuritáténak.
Szent László három méter magas, egész alakos szobrát avatták fel a hétvégén Csíkszépvízen. Bocskay Vince szobrászművész alkotását a falu védőszentjének ünnepe alkalmával szervezett falunapok keretében avatták fel.
Több erdélyi és partiumi megyében is gondot okoztak az elmúlt napokban a heves esőzések: Bihar megyében egy tinédzser lány vesztette életét egy megáradt patakban, a Beszterce-Naszód megyei Les településen pedig 12 millió lejes kárt okozott az ítéletidő.
Négysávossá bővítené a Kolozsvári út és a körgyűrű kereszteződésénél lévő útszakaszt, valamint körforgalmat hozna létre a nagyváradi önkormányzat, hogy tehermentesítse a közlekedést a környéken.
Magáncégek veszik kezelésbe a nagyváradi zöldövezetek egy részét. Az önkormányzat kezdeményezésének lényege, hogy egy-egy vállalat saját pénzből hozza rendbe a tetszőleges területeket, cserébe pedig felállíthat rajta egy táblát, amelyen a zöldövezetet felújító cég neve szerepel.
Büszkék a mandátumuk alatt európai uniós és kormányzati pályázatok útján elnyert pénzösszegekre a Hargita és Kovászna megyei önkormányzat képviselői. Mint vallják, elsősorban az infrastruktúra és a turizmus fejlesztésére kívánnak a közeljövőben összpontosítani.
A kolozsvári Diagnosztikai és Kezelő Központ több mint 250 alkalmazottja lépett sztrájkba hétfő reggel, az elmarad fizetésüket és jobb munkakörülményeket követelve. A központ vezetője a tárgyalások helyett középső ujját mutatta fel alkalmazottjainak. Az orvosok újabb tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba, a megyei egészségügyi igazgatóság pedig a nyakig eladósódott intézmény átszervezését javasolja. A diagnosztikai központban a fogyóanyagot...
Noha idén közepes volt a cseresznyetermés Magyardécsén, az előző években soha annyian nem vettek részt a június végi hagyományos cseresznyeünnepen, mint az elmúlt hét végén.