Idén is a csíksomlyói Nyereg ad otthont szombaton a már hagyományossá vált Ezer Székely Leány Napja elnevezésű rendezvénysorozatnak. Mint minden évben, az esemény középpontjában a Csíkszereda környéki településekről érkező hagyományőrző néptánccsoportok előadása áll, de nem maradnak el más megszokott programok sem. Az előző évekhez hasonlóan a rendezvényre jelentős számban érkeznek magyarországi vendégek.
A sepsiszentgyörgyi oroszpiacként ismert állandó kirakodóvásárt sokadszorra fenyegeti felszámolással a helyi önkormányzat. Antal Árpád polgármester is bejelentette, hogy az évek óta törvénytelenül működő piac 200 árusát átköltözteti az europiacra.
Traian Băsescu államfőnél tett feljelentést a csíkszeredai önkormányzat ellen a sepsiszentgyörgyi Dan Tănasă. A „hivatásos feljelentő” ezúttal azt kifogásolja, hogy a hivatal nem a hivatalos pecséttel látta el a neki címzett levelet.
„Ne bátorítsd a koldulást. Tudod, hogy egy koldus megkeresi a fizetésed kétszeresét?” – ez a szlogenje a kolozsvári koldulásellenes kampánynak, amelyet Sorin Apostu polgármester csütörtökön indított útjára. Ennek keretében a városháza arra szólítja fel a kincses város lakosságát, hogy ne adjanak többé pénzt a koldusoknak.
Elfogadhatatlannak tartják a tanintézetekben működő orvosi rendelők átvételére vonatkozó egyezményt egyes erdélyi elöljárók. A polgármesterek azt kifogásolják, hogy a kormány nem utal pénzt is a feladat mellé, és ezáltal a helyi költségvetést terhelné még inkább a szolgáltatás átvétele.
Július elsejétől újabb magyar csatornával szegényedett a Digi Tv szolgáltatóajánlata: a magyarországi RTL Klub adását nem lehet fogni a cég dekóderén keresztül. A kolozsvári tévénézők a UPC-re panaszkodnak. Bár a Digi Tv elnevezésű kábelszolgáltató vállalat külön „magyar programcsomagot” ajánl előfizetőinek, néhány hónap alatt két magyar nyelvű tévéadót is kivettek az ajánlatból: elsejétől már az RTL Klub sem nézhető.
Egyetlen magyar iskola sem szerepel a marosvásárhelyi önkormányzat azon listáján, amely a Zöld Ház nevű kormányprogramban részt vevő iskolákat tartalmazza.
A közigazgatási bírósághoz fordultak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei és marosvásárhelyi szervezeteinek képviselői, mivel a demokrata-liberális (PDL) polgármester, Dorin Florea politikai taktikázásai révén a szervezet önkormányzati képviselők nélkül maradt.
Hagyományos népművészeti motívumokat és technikákat elevenít fel az a tizenkilenc székelyföldi kézműves, akinek munkáiból kiállítás nyílt Csíkszeredában a Hargita Megyei Tanács épületében.
Harmincezer lejt utalt ki a Hargita Megyei Tanács a csíkszentmártoni önkormányzatnak területvásárlásra, amelyen szociális lakásokat építenének a helybéli romáknak. A megyei önkormányzat azt reméli, ezáltal sikerül elsimítani a roma és magyar közösség közötti konfliktust.
A Szent Anna-tó, a Gyilkos-tó és a Békás-szoros is szerepel a Turisztikai Vállalatok Országos Szövetsége (ANAT) által készített listán, mely azokat a turisztikai célpontokat tartalmazza, ahol nincsenek nyilvános vécék.
A július elsejétől hatályos, EU-s mintára készült jogszabály szerint biztosítóknál kérvényezhető formanyomtatvány kitöltésével, a rendőrség értesítése nélkül is rendezhetik a gépkocsivezetők a koccanásos balesetekkor keletkezett kárt. A Krónika által megkérdezett gépkocsivezetők közül legtöbben örömmel fogadták a jogszabályt.
Leállt a vasúti forgalom a brassói pályaudvaron a vasúttársaság alkalmazottjainak spontán sztrájkja miatt. A tiltakozás hét megye vasúti forgalmát érinti. A CFR-alkalmazottak azért szüntették be a munkát, mivel májusra még nem kapták meg fizetésüket, emellett pedig tiltakoznak a szaktárca által kedden bejelentett masszív elbocsátások ellen. A 17 500 alkalmazottat foglalkoztató teherszállítási ágazat a csőd szélén áll, bevételei a múlt évhez képest...
[FRISSÍTETT] Több mint két óra késéssel kezdődtek a szerdai érettségi vizsgák, az Oktatási Minisztérium szerint a fennakadást a számítógépes hálózat egyik szerverének hibája okozta.
Átverésnek bizonyult a Magyar ATV budapesti kereskedelmi televízió egyik műsorának nyereményjátéka. A sepsiszentgyörgyi Kováts Terézia a Krónikának elpanaszolta, az elmúlt év szeptemberében betelefonált a csatorna Enhorabuena Bei Localia című műsorába, hogy válaszoljon a nyereményjáték keretében feltett kérdésre. Két hét után értesítették, hogy nyert egy törökországi álomutazást, majd hamarosan a névre szóló szállodai utalványt is postázták.
Amennyiben valaki újra letépi, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nagyváradi szervezete újra visszahelyezi a Sebes-Körös központi hídjánál kihelyezett, a folyó román és magyar nevét tartalmazó kétnyelvű táblákat. Csomortányi István EMI-tag a Krónika kérdésére azt mondta, ezt a játékot már úgyis jó ideje folytatják, és nem is áll szándékukban abbahagyni.
Noha már január közepén másnapra ígérte a gyalui kastély viszszaszolgáltatását a Kolozs Megyei Tanács jogi és adminisztratív igazgatósága, a restitúció tovább késik. Jelenleg amiatt, hogy a megyei tanács az államosítás után épített épületek értékének a kifizetését kéri az örököstől, és azt is kiderítette, hogy a kastély a román állam elidegeníthetetlen ingatlanainak a listáján szerepel, és csak azután lenne visszaadható, miután...
Vállon lőttek a rendőrök egy 26 éves petrillai férfit, miközben le akarták tartóztatni; az egyenruhások szerint véletlenül sült el a pisztoly. A baleset a Hunyad megyei város egyik negyedében történt, amikor a rendőrök le akarták tartóztatni Marcu Petru Mihait, aki ellen elfogatási parancsot adtak ki.