2009. június 30., 10:252009. június 30., 10:25
Újabb, egykori neves válogatott labdarúgókról írta azt a Gazeta Sporturilor című sportnapilap, hogy a Szekuritáté együttműködési nyilatkozatot íratott alá velük. Miután egy nappal korábban arról cikkezett, hogy Gheorghe Popescu 1986 és 1989 között jelentéseket írt a kommunista rendszer titkosrendőrségének, a lap arról írt, hogy Bölöni László, a belga Standard Liege jelenlegi edzőjével, a Marosvásárhelyi ASA és a Steaua egykori középpályásával és Rodion Cămătaruval is együttműködési nyilatkozatot írattak alá.
A lap a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) archívumában található dokumentumokra hivatkozva arról ír, hogy Bölönit 1972-ben, 19 évesen Pista fedőnéven szervezték be, ám két évvel később megszakították vele a kapcsolatot, ugyanis egyetlen jelentést sem írt. Ugyanakkor továbbra is megfigyelés alatt tartották. A beszervezés indoklásaként egy állambiztonsági tiszt azt írta, Bölöniben megvannak az állambiztonsági tevékenységhez szükséges erények, így komoly, felkészült, és a csapat érdekében dolgozik. Nem hódol káros szenvedélyeknek, őszinte és objektív. 1984-ben aztán, miután semmilyen információt nem kaptak tőle, azonban már megfigyelési dossziét nyitottak, amelyben a kiváló labdarúgó Bota néven szerepelt.
A Dinamo és a román válogatott egykori támadójáról, Rodion Cămătaruról azt írják, hivatalosan 1983-ban, 23 évesen szervezték be, Doru fedőnéven. A CNSAS-nál található, 123 oldalas dossziéja szerint a labdarúgó játékostársairól és edzőiről írt jelentéseket. A Dolj megyei állambiztonsági szervek által írt jellemzés szerint Cămătaru a Szekuritáté besúgójaként értékes információt szolgáltatott, amelyet a sporttól eltérő területeken is fel tudtak használni. A cikk szerint Cămătaru többek között Marcel Răducanuról, Anghel Iordănescuról, Kovács Istvánról, Valentin Stănescuról, Radu Nunweillerről, Mircea Lucescuról, Aurică Beldeanuról és Bölöni Lászlóról is jelentett. Egy 1984-es értékelés szerint az informátor jelentős információs kapacitással rendelkezik, de nem irányították megfelelő mértékben, többek között tevékenységi köréből adódóan. „Úgy véljük, a továbbiakban is hasznunkra válhat” – áll az állambiztonsági jellemzésben.
A CNSAS keddenh bejelentette, vizsgálatot indít a sajtóban megjelent információk kapcsán, amelynek során azt ellenőrzik majd, hogyan használták fel az archívum kutatására engedélyt kapott kutatók a dokumentumok másolatait, mivel a testület eddig még egyetlen sportoló ügyével sem foglalkozott, így nem is hozhatott döntést arról, hogy együttműködtek-e a Szekuritátéval vagy sem.
Mint arról beszámoltunk, Gheorghe Popescuról azt írták, hogy 1986 és 1989 között craiovai csapattársairól írt jelentéseket. Popescu ugyanakkor tagadta a vádakat, mondván, csupán egy olyan nyilatkozatot írt alá, amelyben vállalta, hogy megvédeni a nemzeti érdekeket. Popescu szerint azért indult lejárató kampány ellene, mert bejelentette: indulni kíván a Román Labdarúgó-szövetség elnöki tisztségéért.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.