Roma lesz a tenkei pap?

Roma lesz a tenkei pap?

Romává nyilváníttatná magát a Bihar megyei Tenke református lelkipásztora, mert az egyháza által működtetett öregotthon évek óta egy bani támogatást nem kap a román államtól. A 4300 lakosú (ebből 886 magyar, 750 pedig roma nemzetiségű) községközpontban tizenöt éve tart fenn idősek, mozgássérültek gondozását ellátó otthont a helyi egyházközség, a hatóságok azonban mindeddig elmulasztották folyósítani a jogszabály alapján járó állami...
2009. június 29., hétfő

Összefognak az állatbarátok Hargita megyében

Első alkalommal szervezett a múlt hét végén a gyergyószentmiklósi Füles Állatvédő Egyesület és Hargita Megyei Tanács olyan országos szintű állatvédelmi konferenciát, amely a hatóságok, illetve az állatvédők közötti párbeszéd elindítását célozza.
Összefognak az állatbarátok Hargita megyében
2009. június 29., hétfő

Nyárádszereda: több ezren tiltakoznak

Több mint 3300 személy írta alá azt a petíciót, mellyel a nyárádszeredai lakosok egy része a helyi általános iskola egyik szárnyának lebontása ellen tiltakozik. Az ingatlan megcsonkításával felszabadított területet, mint ismeretes, a város vezetősége cseretelekként felajánlotta az ortodox egyháznak, templomépítés céljából.
Nyárádszereda: több ezren tiltakoznak
Nyárádszereda: több ezren tiltakoznak
2009. június 29., hétfő

Nyárádszereda: több ezren tiltakoznak

2009. június 29., hétfő

Vita a megyezászló miatt Háromszéken

A Kovászna megye zászlója miatt került szópárbajba Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Codrin Munteanu prefektus. Mivel az egymás szomszédságában levő két intézmény ugyanazt az üléstermet használja, a háromszéki önkormányzat ülésére pénteken a prefektúra alkalmazottainak megbeszélése után került sor.
Vita a megyezászló miatt Háromszéken
Vita a megyezászló miatt Háromszéken
2009. június 29., hétfő

Vita a megyezászló miatt Háromszéken

2009. június 29., hétfő

Michael Jackson fotói az RMDSZ sepsiszentgyörgyi „gyásztábláján”

Michael Jackson fotóival takarták el ismeretlenek azt az RMDSZ által a Kovászna megyei prefektúra előtt elhelyezett táblát, amellyel a szövetség a magyar intézményvezetők leváltása ellen tiltakozik.
 Michael Jackson fotói az RMDSZ sepsiszentgyörgyi „gyásztábláján”
2009. június 28., vasárnap

Távol maradt a városünneptől Marosvásárhely magyar lakossága

Távol maradtak a magyar látogatok a hétvégi marosvásárhelyi városünneptől. A nacionalizmusáról elhíresült Lazăr Lădariu díszpolgárrá avatása miatt a magyar politikusok és meghívottak nem jelentek meg a városnapok helyszínein, ugyanakkor a város magyar lakosságának jelentős része úgy érzi: a rendezvény már nem nekik szól.
Távol maradt a városünneptől Marosvásárhely magyar lakossága
2009. június 26., péntek

Băsescu magyarokat hív a román zászló alá

Traian Băsescu román államfő pénteken Csíkszeredában rámutatott: nem véletlenül választotta a székelyföldi várost a román nemzeti lobogó megünneplésének helyszíneként, hiszen a román zászló Románia valamennyi lakosát és a határon túl élő románokat is képviseli.
Băsescu magyarokat hív a román zászló alá
2009. június 26., péntek

Kelemen Hunor lehet az RMDSZ államfőjelöltje

Kelemen Hunor ügyvezető elnököt javasolja a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) az RMDSZ államfő-jelöltjének – jelentette be Markó Béla RMDSZ-elnök pénteken, Marosvásárhelyen. A javaslatról a Szövetségi Képviselők Tanácsa dönt szombati ülésén.
Kelemen Hunor lehet az RMDSZ államfőjelöltje
2009. június 26., péntek

Egyelőre nem lesznek magyar feliratok Szatmárnémetiben

Egyelőre nem magyarosítják az utcaneveket Szatmárnémetiben, a román pártok képviselői ugyanis leszavazták az RMDSZ-frakció kezdeményezését a helyi tanács csütörtöki ülésén. A magyar utcanévtáblák kihelyezésére vonatkozó határozattervezet 11 támogató és 11 elutasító szavazatot kapott, így az indítvány érvényét vesztette.
Egyelőre nem lesznek magyar feliratok Szatmárnémetiben
2009. június 26., péntek

Királyhágómelléki besúgókról mutattak be könyvet Kolozsváron

A Szekuritáté munkájába nyújt betekintést, több megfigyelt személy, besúgó, illetve szekus tiszt nevét fedi fel a Kolozsváron bemutatott Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyv.
Királyhágómelléki besúgókról mutattak be könyvet Kolozsváron
2009. június 26., péntek

Maros megye: Székelykakasdon nem kérnek a szemétből

Székelykakasd lakossága nem ért egyet azzal, hogy a falu határában épüljön meg a Maros megyei szemétgazdálkodás egyik fő létesítménye, a hulladékválogató, komposztáló- és átrakóállomás. Az ötszáz lelkes település lakói a napokban Maroskeresztúron, a Maros Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség által szervezett közmeghallgatáson utasították el a beruházást.
Maros megye: Székelykakasdon nem kérnek a szemétből

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2009. június 26., péntek

Sepsiszentgyörgy: a szülők szerint eltussolták az ételmérgezések ügyét

Nem találtak magyarázatot a sepsiszentgyörgyi Sugás vendéglőben a hónap első felében történt ételmérgezésekre. Deme Judit, a Kovászna megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője a Krónikának elmondta, minden vizsgálat eredménye negatív. Egy fertőzés, ételmérgezés, gyomorrontás okát csak úgy lehet bizonyítani, ha ugyanaz a kórokozó kimutatható az ételmintákból és a betegek székletéből.
Sepsiszentgyörgy: a szülők szerint eltussolták az ételmérgezések ügyét
2009. június 26., péntek

Újra kirabolták az RDS-t Szatmárnémetiben

Idén másodszor rabolták ki a Golescu híd lábánál lévő RCS-RDS telefon-, internet-, és kábeltévé szolgáltató pénztárát Szatmárnémetiben. Az akció feltűnően hasonlított a korábbihoz: a maszkos elkövető szerda délután, zárás előtt érkezett, és pisztolynak látszó tárggyal fenyegetőzve követelte a pénztár tartalmát.
Újra kirabolták az RDS-t Szatmárnémetiben
2009. június 26., péntek

Több projektet tervez a hargitai és kovásznai tanács

A székely szimbólumokról és a közös projektekről tartottak együttes munkaülést csütörtökön Sepsiszentgyörgyön a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok szakemberei. „A ’68-as megyésítés nem oldotta meg a problémákat, közös tervekre, pályázatokra van szükség” – hangsúlyozta a találkozón Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök.
Több projektet tervez a hargitai és kovásznai tanács
2009. június 26., péntek

Hosszabbodó aluljáró Nagyváradon

Meghosszabbítaná a nagyváradi központi vonatállomást a szemben lévő járdával összekötő aluljárót a helyi önkormányzat. Ez jelenleg az állomásépülettel átellenben lévő járdától a 4-es számú vágányig ér, és a tervek szerint az átépítés után a vágányokon túli Hegyesi Márton (Ecaterina Teodoroiu) utcáig nyúlna.
Hosszabbodó aluljáró Nagyváradon
Hosszabbodó aluljáró Nagyváradon
2009. június 26., péntek

Hosszabbodó aluljáró Nagyváradon

2009. június 26., péntek

Kezdődhet az iskolabontás Nyárádszeredában

Nyárádszereda önkormányzati képviselő-testülete 10 támogató és 4 ellenszavazattal elfogadta a város polgármestere, Dászkel Lászkó által előterjesztett határozattervezetet, amelynek értelmében le fogják bontani a helyi általános iskola egyik szárnyát. Az így felszabadított 3,5 áras területet a város vezetősége cseretelekként ajánlja fel az ortodox egyháznak, templomépítés céljából.
Kezdődhet az iskolabontás Nyárádszeredában
2009. június 25., csütörtök

Székely nagygyűlés szeptemberben – döntött első ülésén az EMEF

Székely önkormányzati nagygyűlést szerveznek szeptember 5-én – döntött az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által létrehozott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) első, Kolozsváron tartott ülésén. A tervezett gyűlésen – amelyre az RMDSZ mellett a Magyar Polgári Párt képviselőit is várják - egy a székelyföldi önkormányzatok igényeit felsorakoztató memorandumot akarnak elfogadni.
Székely nagygyűlés szeptemberben – döntött első ülésén az EMEF
2009. június 25., csütörtök

Csíkszeredában ünnepel a hét végén Traian Băsescu államfő

Sem Csíkszereda polgármestere, sem a Hargita megyei önkormányzat nem vesz részt azon a pénteki rendezvényen, melynek keretében Traian Băsescu államelnök kitűnteti a megyeszékhelyen állomásozó 61. hegyivadász alakulatot a román nemzeti lobogó ünnepén.
Csíkszeredában ünnepel a hét végén Traian Băsescu államfő