Szent László-szobrot avattak Csíkszépvízen

Szent László három méter magas, egész alakos szobrát avatták fel a hétvégén Csíkszépvízen. Bocskay Vince szobrászművész alkotását a falu védőszentjének ünnepe alkalmával szervezett falunapok keretében avatták fel.

Hírösszefoglaló

2009. június 30., 10:242009. június 30., 10:24

A szobor állva, kezében az országalmával és egy bárddal ábrázolja a lovagkirályt. A rendszerváltás óta magyar közösség még nem állíttatott ilyen nagy méretű szobrot Erdélyben.

A csíkszépvízi Szent László-szobor néhány centiméterrel magasabb, mint a nemrégiben felavatott kolozsvári Márton Áron-szobor vagy a sepsiszentgyörgyi Mikó Imre-szobor. Bocskay Vince példa nélkülinek nevezte, hogy egy alig másfél ezer fős közösség, mint amilyen a csíkszépvízi, hasonló méretű köztéri alkotást rendeljen. Ilyen munkát eddig csupán az ötvenezernél nagyobb lélekszámú, nagy gazdasági erővel rendelkező városok engedhettek meg maguknak. „A szobor méreteit az adott tér méretei, a teret szegélyző épületek határozzák meg” – mondta a művész hozzáfűzve, hogy így esett a választás a másfélszeres és a kétszeres életnagyság közötti méretre. Mint mondta, munka közben derül ki, hogy milyen méretek alakulnak ki. Bocskay eltért a közismert győri herma Szent László-ábrázolásától. A fej kidolgozásakor például két másik, kevésbé ismert hermát tekintett mintának. Dokumentumokra alapozva végzett előzetes tanulmányokat, minél több információt próbált összegyűjteni a lovagkirályról és koráról.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól
2025. július 29., kedd

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban
2025. július 29., kedd

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult
2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot
2025. július 28., hétfő

Változékony időjárással érkezik az augusztus

Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Változékony időjárással érkezik az augusztus
2025. július 28., hétfő

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás

Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.

Közel húszezer lejnyi bírságot eredményezett a tiltás ellenére megtartott nagyváradi Pride-felvonulás
2025. július 27., vasárnap

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.

Kettészakad az ország: egyik felében felhőszakadások, a másikban kánikula tombol
2025. július 27., vasárnap

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.

Vihar tombolt több erdélyi, partiumi és bánsági megyében