2009. július 01., 10:122009. július 01., 10:12
Krakkó Rudolf főszervezőtől megtudtuk: a rendezvény elsősorban a partiumiakat kívánja megszólítani, legalább 5000 látogatóra számítanak. „Rendezvényünket hiánypótlónak szánjuk, hisz a szórakoztatáson túl, programjainkkal hangsúlyt fektetünk az értékek közvetítésére is. A tábor kiemelt programjai között irodalmi, kulturális, tudományos, valamint történelmi előadások is helyet kapnak” – részletezte érdeklődésünkre a fesztivált szervező Partiumi Híd Egyesület elnöke. A tábor szervezői ugyanakkor különböző sportprogramokat, horgászversenyt, lovas- és íjászbemutatót, koncerteket, helyi készítésű pálinka- és juhsajtkóstolót és egyéb kikapcsolódási lehetőséget is biztosítanak majd a látogatóknak.
Az elküldött meghívókra eddig az ország több pontjáról, Szatmár, Máramaros, Szilágy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékből kaptak visszajelzést, de voltak, akik Magyarország, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék különböző településeiről is jelezték részvételi szándékukat. A Túr Természetvédelmi Terület közvetlen közelében kialakított tábort egyik oldalon erdő, másikon a Túr folyó határolja. Esténként az Ismerős Arcok, a Beatrice, a Tűzmadár, az Ossian, az Invader, a Kalapács, a 4EVER, az October, a Bikini, a Kormorán, a Zanzibar és az Ordibáló Szamócák fogják szórakoztatni az egybegyűlteket. A rendezvény fővédnökei Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Tőkés László EP-képviselő, a fesztivál részletes programja pedig a www.hidfesztival.eu honlapon érhető el. A szervezőktől megtudtuk, a járulékos költségeket pályázati pénzekből, támogatói adományokból és a belépőjegyek árából finanszírozzák majd. A hetijegy elővételben 55, a helyszínen 60 lejbe kerül, a napijegyért pedig 15 lejt kell fizetni.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.