2009. július 01., 10:112009. július 01., 10:11
A havi rendszerességgel megtartott ülésen az elöljárók felpanaszolták, hogy egyre nehezebben tudnak együttműködni a megyei intézményekkel. A polgármesterek szerint Codrin Munteanu kormánymegbízott kinevezése óta több alkalommal is akadályozta a felső-háromszéki önkormányzatok munkáját. Többen elégedetlenségüknek adtak hangot azért, hogy a tervezett beruházások elmaradtak, a megkezdett építkezéseket befagyasztották, s az is elhangzott, hogy ez évben még útfoltozásra sem jutott pénz. Ennél rosszabb már csak akkor lehet, ha egy ultranacionalista kerül az ország élére – fogalmazták meg álláspontjukat az elöljárók.
Tusa Levente szentkatolnai községvezető a megyei utak javításának ütemét kifogásolta: a polgármester szerint elkeserítő, hogy a Kovászna–Kézdivásárhely közötti 20 kilométeres útszakasz feljavítási munkálatai során ezúttal sem javítják meg a Hatolyka nevű fürdőhely felé vezető, valamint a Csernáton és Márkosfalva közti, több mint 10 kilométeres útszakaszt – mindkettő járhatatlanná vált. Több jelenlévő szerint ugyanakkor semmi esély sincs arra, hogy a Bálványosfürdőn átvezető, Kézdivásárhely és Sepsibükszád közötti útszakaszt az idén felújítsák.
A megbeszélésen jelen volt Baka Mátyás volt megyei tanácsi alelnök, aki területi RMDSZ-elnökként a legutóbbi, europarlamenti választásokon elért eredményekről is tájékoztatta a jelenlévőket. A megyei tanácsosként tevékenykedő Baka Mátyás az ősszel esedékes elnökválasztások tétjére is felhívta a jelenlévők figyelmét, elmondva, hogy nem mindegy, hogy ki mellé teszi majd le az RMDSZ a várható 6-7 százalékos szavazatcsomagját. A felső-háromszéki polgármesterek szerint a jelenlegi kormányt alkotó pártok képviselőit semmiképp sem kellene támogatni.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.