2009. június 30., 15:072009. június 30., 15:07
Kerezsy a Krónikának elmondta, értesítette a hatóságokat és várja azok mielőbbi intézkedését. A Hargita megyei önkormányzat elnöke, Borboly Csaba azonban úgy véli, a hazai, illetve az uniós bürokrácia miatt nem lesz egyszerű „leszámolni” a vadállatokkal. Ugyanakkor arra inti a Szent Anna-tavat kezelő szervezetet, vigyázzon jobban a tisztaságra, mert a medvét nem a tó vize, hanem a parton hagyott ételmaradékok vonzzák.
„Ha a medve ma is betartja az elmúlt napok órarendjét, akkor könnyen megeshet, hogy a kukáknál önök is megpillanthatják” – mondja Kerezsy László, mielőtt a tó közeli parkolóba vezényelne. A védett övezet felügyelője és társai minden egyes gépkocsivezetőt leállítanak, majd rövid, de hasznos földrajzi és történelmi ismertető után a medvebocsok megjelenésével járó veszélyekre figyelmeztetnek. Elsősorban arra intik a turistákat, hogy ne hergeljék az állatokat, de enni se adjanak nekik, mert „a medve nem játék plüssmaci”.
A visszatérő vendégek közül kevesen tartják elképzelhetőnek, hogy medvével találkozzanak, hiszen az elmúlt években még csak hallomásból sem értesültek olyasmiről, hogy vadállat garázdálkodna a vulkanikus eredetű tó partján. „Én már több mint három évtizede járok ide, de medvét még nem láttam. Olyasmiről hallottam, hogy Bálványos felől jövet a haverok összetalálkoztak vele a turistaösvényen, de hogy lemerészkedett volna a napozók közé, ilyenre nem volt példa” – mondja egy Csíkszeredából érkezett középkorú férfi. A kukák és a napozó rész állandó takarításával foglalkozó fiatalember azonban rácáfol a mondottakra. Az Ecos Klub parkőre maga is látta, amint múlt vasárnap egy ittas férfit meg is ráncigált a fenevad. „Egy pár ittas állapotban lévő vitéz kövekkel kezdte hajigálni, mire a medve megfogta az egyiket és néhány méteren keresztül magával húzta” – meséli a takarítást végző fiú. Mint mondja, a hősködő férfi megúszta néhány karcolással, nem volt szükség a mentők kihívására. A védett övezet másik karbantartójának, Vasile Mihăilánek is volt „szerencséje” medvével találkozni. Mint panaszolja, sajnos egyes felelőtlen személyek elkezdték kövekkel dobálni, a mackó pedig elvonult. Ugyanilyen könnyen szembe is fordulhatott volna támadóival, állítja a parkőr.
Annak ellenére, hogy a tónál, illetve attól néhány száz méterre, a parkolóban felbukkanó medvebocsok aránylag békések, Kerezsy László szerint a jelenlegi helyzet aggodalomra ad okot. A park adminisztrátora értesítette a Hargita megyei hatóságokat, melyektől sürgős közbeavatkozást vár. „Tisztában vagyok azzal, hogy a demokrácia nagy mozgásteret biztosít az állatoknak is, és minden törvény óvja őket, de mi történik abban az esetben, ha valamelyik turistának a gyermekét vagy az unokáját bántalmazza?” – teszi fel a költői kérdést a gondnok. Kerezsy attól fél, a medvék veszélyeztetik az idei turistaforgalmat, még akkor is, ha meggyőződése szerint „lesznek olyan túlfűtött, legénykedő látogatók, akik a vadállatot plüssmacinak nézzék”. Az Ecos Klub tagjai éppen ezért arra intik a kirándulókat, ne bántsák az állatokat, de ne is próbáljanak barátkozni velük.
A környéket kiválóan ismerő Kerezsy szerint a medvék csak éjjel merészkednek le a hegyről, napközben meghúzódnak a sűrűben. Bizonyítani nem tudom, de nem tartom kizártnak, hogy ezek kimondottan ide telepített állatok” – véli a szakember. Kerezsy és társai két bocsot tartanak nyilván; az egyiket egyévesnek, a másikat kétévesnek nézik. Úgy vélik, testvérek lehetnek, és elhagyta őket az anyjuk.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a téma kapcsán úgy fogalmazott: „Ha lenne puskám, lelőném őket. De mivel se puskám, se engedélyem, nem tehetem. Ráadásul mind a hazai, mind az uniós jogszabályok az állatokat védik.” A tanácselnök szerint a történtekért csakis az ember okolható. Szerinte a parlamentben üldögélő politikusok megfeledkeztek egy szakszerű vadgazdálkodási stratégia kidolgozásáról. Ugyanakkor úgy véli, az állatállomány megvadításáért jócskán felelősek azok, akik az erdei utakat négykerekű vasszörnyetegeiken, a manapság oly divatossá vált ATV-ken róják.
Borboly szerint Kerezsy Lászlónak és embereinek is jobban oda kellene figyelniük a környék tisztaságára. „A medve nem inni jár a Szent Anna-tóra, hanem a tó partján felgyűlt ételmaradékokért” – állítja, mondván, hogy azokat gyakrabban és gondosabban el kellene takarítani.
Kétórás ottlétünk alatt a két bocs közül egyik sem jelent meg. A sűrűn felállított szemeteskosarakat ürítő személyzet tagjai viszont háromszor takarítottak.
Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.
Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.
Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.
Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.
Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.
Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.
Románia régióinak nagy részén ingadozó lesz a hőmérséklet a következő két hétben, és esőzésekre is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Összesen 19 800 lej értékű bírságot „Osztott szét” a csendőrség a Nagyváradon szombaton az önkormányzat tiltása ellenére megtartott Pride-felvonulás kapcsán.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország nyugati felén. Az ország keleti felében ugyanakkor harmadfokú, vörös jelzésű riasztást adtak ki kánikula miatt.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) szerint jelentős károkat okozott a szombat délutáni és esti vihar Románia nyolc megyéjében – köztük Erdély, a Partium és a Bánság számos településén.