Folytatódik a segélyakció

Folytatódik a segélyakció

Több mint hárommillió forint gyűlt össze az erdélyi magyar szervezetek által a magyarországi árvízkárosultak javára elindított segélygyűjtési akció során. Mint arról beszámoltunk, a Most rajtunk a sor! – erdélyi magyar együttműködés az anyaországi árvízkárosultak megsegítésére jelmondattal elindított széles körű segélyakcióban, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Gondviselés...
2010. június 16., szerda

Örülnek is, félnek is a decentralizációtól az önkormányzatok

„Az önkormányzatok elkezdhetik a kórházak átvételét a megyei egészségügyi igazgatóságoktól, miután a minisztérium véglegesítette a szükséges jogszabályokat” – nyilatkozta Cseke Attila tárcavezető a megyei egészségügyi igazgatókkal tartott tegnapi távértekezletén. Mint mondta, az önkormányzatok és a megyei igazgatóságok hozzáláthatnak a kórházak átadás-átvételi szerződésének aláírásához. Átadás előtt utóbbiak frissítik az adataikat az...
Örülnek is, félnek is a decentralizációtól az önkormányzatok
2010. június 16., szerda

Új parkolóházat építenek Kolozsváron

Új parkolóházat épít a kolozsvári önkormányzat a Gyár (Fabricii) és Cukorgyár (Fabricii de Zahăr) utca közötti területre. A helyi közgyűlés tegnapi döntése értelmében indulhat a 7 millió eurós beruházás, amely révén 310 új parkolóhely jön létre.
Új parkolóházat építenek Kolozsváron
2010. június 16., szerda

Tűz a nagykárolyi strandon

Az előzetes vizsgálatok szerint egy rosszul szigetelt kábel miatti rövidzárlat okozta azt a tüzet tegnap délben, amelyben jelentősen megrongálódott a nagykárolyi termálstrand egyik épülete. A lángok az ingatlan tetőszerkezetében csaptak fel, és megsemmisítették annak fa- és kartonelemeit.
Tűz a nagykárolyi strandon
Tűz a nagykárolyi strandon
2010. június 16., szerda

Tűz a nagykárolyi strandon

2010. június 16., szerda

Folytatja a hőszigetelést az önkormányzat

Egy héten belül újabb tizenöt tömbház hőszigetelésére hirdet tendert a nagyváradi önkormányzat. A városban már 27 lakótársulás jogosult a kormányprogramból való részesedésre, ezek közül kezdődhet is el a fejlesztés a következőkben. A kormánytámogatás 2011 első negyedében érkezik meg – erre kapott ígéretet néhány nappal ezelőtt az önkormányzat.
Folytatja a hőszigetelést az önkormányzat
2010. június 15., kedd

Marosvásárhely: nyolc év után nyert pert a Mészárosok Céhe

Nyolc éven át tartó, fordulatokban gazdag pereskedés után szerezte vissza a marosvásárhelyi Mészárosok Céhe főtéri székházát az egykori szakmai szervezet jogutódjaként megalakult társulás.
Marosvásárhely: nyolc év után nyert pert a Mészárosok Céhe
2010. június 15., kedd

Nagyszabású ásatás az erdődi Károlyi-várban

Hét emberi csontváz, temérdek mennyiségű állati csont, két pénzérme, több cserép- és késdarab szerepel eddig azon a listán, amelyet régészek állítottak össze az erdődi vár egykori falainak feltárása során.
Nagyszabású ásatás az erdődi Károlyi-várban
2010. június 15., kedd

Viharkárok Arad és Temes megyében

Tizennyolc Arad megyei településen szünetelt a villanyáram-szolgáltatás tegnap délelőtt a vasárnap éjszakai és tegnap reggeli viharok következtében. Az erős széllökésektől kísért zivatar során ugyanis sérültek a magasfeszültségű villanyvezetékek, tegnap délben az Enel munkatársai hét helységben próbálták helyreállítani a kárt.
Viharkárok Arad  és Temes megyében
Viharkárok Arad  és Temes megyében
2010. június 15., kedd

Viharkárok Arad és Temes megyében

2010. június 15., kedd

Kovászna megye: magyarországi diákok szakmai gyakorlaton

Közel 40 magyarországi fiatal végzi kötelező szakmai gyakorlatát Kovászna megyei cégeknél. Az Eger város önkormányzata által működtetett Térségi Integrált Szakképző Központ a szakiskolák tevékenységét koordonálja, tavaly az ASIMCOV vállalkozói szövetséggel kötöttek együttműködési szerződést és pályáztak az Európai Unió Leonardo Mobilitás programja keretében, amely a diákok külföldi gyakorlatozását támogatja.
Kovászna megye: magyarországi diákok szakmai gyakorlaton
2010. június 15., kedd

Új sétálóutcák Nagyváradon

A belváros legfontosabb részeit átfogó városrendezési tervet fogadott el tegnap a nagyváradi önkormányzat. Eszerint a jövőben két új sétálóutca létesül a főtér környékén – a Zöldfa (Alecsandri) és a Mészáros Lá-zár (Grigorescu) utcáról is kiszorul az autósforgalom.
Új sétálóutcák Nagyváradon
Új sétálóutcák Nagyváradon
2010. június 15., kedd

Új sétálóutcák Nagyváradon

2010. június 15., kedd

Elfogyott a gyógyszerkeret Szilágy megyében

Elfogyott az ingyenes és ártámogatott gyógyszerekre szánt keret Szilágy megyében, így a megyei egészségbiztosító pénztárral szerződésben álló 54 patika már nem tud kiadni ilyen orvosságokat.
Elfogyott a gyógyszerkeret Szilágy megyében

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2010. június 15., kedd

Vizsgálat a kolozsvári strandon

Vizsgálatot indított a kolozsvári rendőrség és a közterület-fenntartó vállalat annak a fiatal férfinak az ügyében, akit a hétvégén kómában találtak a városi strand egyik medencéjének fenekén, és aki később a kórházban életét vesztette.
Vizsgálat a kolozsvári strandon
Vizsgálat a kolozsvári strandon
2010. június 15., kedd

Vizsgálat a kolozsvári strandon

2010. június 15., kedd

Kevés területet adna át a védelmi minisztérium Kovászna megyének

Csupán a Kovászna megyében található területeinek elenyésző hányadát adná át az önkormányzatoknak a védelmi minisztérium – közölte tegnap György Ervin prefektus.
Kevés területet adna át  a védelmi minisztérium Kovászna megyének
2010. június 15., kedd

Visszakérik az államtól a besenyői tavat

Sokadik alkalommal próbálja megszerezni a besenyői tó víztükrét Maksa önkormányzata. A helyi tanács megszavazta, hogy a héten újra felkérik a megyei önkormányzatot: készítsen elő kormányhatározat-tervezetet a tótükör átadásáról. Oláh-Badi Álmos polgármester a Krónikának elmondta, a tavalyi tervezet megbukott, miután azt a korábbi prefektus nem írta alá.
Visszakérik az államtól a besenyői tavat
2010. június 15., kedd

Nagybánya: kísérlet a cián betiltására

Népszavazást rendeznek augusztus elsején Nagybányán az ember- és környezetbarát ipari tevékenység megteremtése céljából. A referendumon két kérdésre kell válaszolniuk a máramarosi megyeszékhely szavazásra jogosult polgárainak: egyetértenek-e a ciántechnológia, illetve az ólomkohászat helyi betiltásával.
Nagybánya: kísérlet a cián betiltására
2010. június 15., kedd

Végleges a váradi iskola-összevonás

Az ortodox teológiai gimnáziumban tanulnak ősztől a nagyváradi Andrei Mureşanu Általános Iskola magyar diákjai, miután a helyi tanács tegnap rábólintott az iskola-összevonásra.
Végleges a váradi iskola-összevonás
2010. június 15., kedd

Megmutatják, hogy vannak: magyar napok Hunyad megyében

„Ideje már emelt fővel, magunkat kihúzva előállnunk és megmutatnunk: vagyunk” – jelentette ki a Krónika kérdésére Winkler Gyula európai parlamenti képviselő az I. Hunyad Megyei Magyar Napok egyhetes rendezvénysorozatának nyitónapján. Mint mondta, húsz évvel a rendszerváltás után és három évvel azt követően, hogy Románia csatlakozott az Európai Unióhoz, ideje, hogy az erdélyi magyarság, és különösképp a szórványban élők megmutassák a többségi...
Megmutatják, hogy vannak: magyar napok Hunyad megyében
2010. június 14., hétfő

Közös ima Szatmár főterén

[KÉPGALÉRIÁVAL] Szatmár és a szomszédos megyék minden részéből, valamint a határ menti magyarországi településekről is érkeztek imádkozni vágyó hívek az idei Jézus szíve búcsúra, melyre hagyományosan a szatmárnémeti római katolikus székesegyház előtti téren került sor.
Közös ima Szatmár főterén
Közös ima Szatmár főterén
2010. június 14., hétfő

Közös ima Szatmár főterén