A bögözi Árpád-kori templom restaurálása az apropója a Civil kezdeményezések és műemlékvédelem a Kárpát-medencében 2010 című műemlékvédelmi konferenciának, amelyet az Új Ezredév Alapítvány szervez a hétvégén a Hargita megyei településen.
Víztartalékokkal, ivóvíz-automatákkal és légkondicionált konténerekkel készülnek az erdélyi önkormányzatok a meteorológusok által hétvégére jósolt kánikulára. Az időjósok szerint a következő napokban egyes településeken 35-36 Celsius fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála, elsősorban a déli és nyugati országrészben kell magas hőmérsékleti értékekre számítani.
Stagnál a sepsiszentgyörgyi önkormányzat által meghirdetett Gyere haza! program, mert a kiválasztott kedvezményezettek nem tudják előteremteni az 55 százalékos önrészt, amelyből házat építhetnének a város által felajánlott ingyentelekre.
Több háziorvost is megbírságoltak az elmúlt napokban az egészségbiztosítási pénztár ellenőrei Kovászna és Temes megyében a betegszabadságok engedélyezése miatt. Temes megyében több mint húsz háziorvosra róttak ki bírságot, amiért nem tartották tiszteletben a betegszabadságokat szabályozó törvényt.
A magyarországi árvízkárosultak támogatását vállalta fel a gyergyószentmiklósi Arbor Famegmunkálók Szövetsége – közölte tegnap Bajkó Tibor leköszönő elnöke.
Jakab Albert Zsolt és Peti Lehel Folyamatok és léthelyzetek – kisebbségek Romániában című tanulmánykötetét, valamint a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) 2009-ben megjelent kiadványait mutatták be kedden délután a szatmárnémeti RMDSZ székházában, a Szent István Kör és a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet (ISPMN) szervezésében.
Tizenhárom nagyszabású projekt kivitelezését tervezi a Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a román és a magyar kormány.
Beperelték a kolozsvári önkormányzatot a Malomárokra épült üzlethelyiségek tulajdonosai, mert törvénytelennek tartják azt a tanácshatározatot, amellyel az önkormányzat úgy döntött, lerombolja a bódéikat – jelentette be tegnap Mircea Pop, a tulajdonosok ügyvédje.
Az RMDSZ politikáját bírálja a Markó Béla elnökhöz intézett levelében Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke. Szász szerint az RMDSZ bukaresti kormányzati szerepvállalásaival 14 éven át az ország eladósításához vezető kormánypolitikának volt részese, amelyért felelősséget kell vállalnia – áll a levélben, melynek tartalmát tegnapi, székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján ismertette az MPP-elnök.
A kommunista titkosszolgálat kilencven napos vallatásának emlékeit, az arról készült jegyzőkönyveket, besúgói jelentéseket, illetve más korabeli dokumentumokat tár az olvasók elé Kisadorjáni Szilágyi Domokos Bűntelenül büntetve című könyve, amelyet kedden este mutattak be Marosvásárhelyen.
Jogtalan a Kovászna megyei földosztó bizottság döntése, melyben elutasítja a Mikes család restitúciós kérését – írja a Krónikának címzett levelében Roy Chowdhury – Mikes Gergely.
Csaknem 22 hektárnyi területet tesz ki az az összefüggő, csupán apró részleteiben feltárt régészeti lelőhely, amely a Hargita megyei Csíkszenttamás község közvetlen közelében terül el. A falutól mindössze pár száz méterre a történelmi korok folyamán akár több település is lehetett.
Továbbra sem tisztázódott a dekoncentrált intézmények vezetőinek helyzete. Bár a két kormánypárt, az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) az év elején valamennyi erdélyi megyében megállapodott abban, hogy melyik politikai alakulat képviselői kerülnek a kormánynak alárendelt megyei intézmények élére, kinevezésük csak részben történt meg.
A meleg, nyárias időjárás ellenére még nem működnek a strandok Csíkszeredában. A három létesítményből a csíkzsögödi az egyetlen, ahol a hét vége óta fürdőzhetnek, napozhatnak a helyiek, a strand területét, illetve a medencéket már néhány hete rendbe tette, s immár három napja üzemelteti az illetékes Cito Electric Kft.
Három hónap alatt tervezi befejezni az egyik forgalmas belvárosi utca korszerűsítését a nagyváradi önkormányzat. A Beöthy Ödön (Iuliu Maniu) utca a város egyik legfontosabb artériája, a Vitéz (Decebal) utca és a Szent László (Unirii) tér között húzódik, vonzáskörében több iskola is van, ezért Gheorghe Carp alpolgármester szigorú határidőhöz köti a munkálatokat.
Nem kezelik prioritásként a döntéshozók a biológiai sokféleséget – hívták fel a figyelmet a természetvédők a Hegyi kaszálók – a biodiverzitás és a hagyományos kultúra találkozási pontjai című Gyimesközéplokon ma záruló nemzetközi konferencián.
Törvénybe ütköző az a ’98-ban kiállított dokumentum, melyet a Neamţ megyei és a gyergyószentmiklósi önkormányzat írt alá a Hargita és Neamţ megye közötti határ módosítására vonatkozóan – hívja fel a figyelmet a székelyföldi megye tanácsa a csíkszeredai törvényszékhez címzett beadványában.
Októberben látogathat Kolozsvárra Angel Merkel német kancellár – közölte tegnap a Kolozs megyei elöljárókkal való találkozón Andreas von Mettenheim, Németország romániai nagykövete.