Örülnek is, félnek is a decentralizációtól az önkormányzatok

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

„Az önkormányzatok elkezdhetik a kórházak átvételét a megyei egészségügyi igazgatóságoktól, miután a minisztérium véglegesítette a szükséges jogszabályokat” – nyilatkozta Cseke Attila tárcavezető a megyei egészségügyi igazgatókkal tartott tegnapi távértekezletén. Mint mondta, az önkormányzatok és a megyei igazgatóságok hozzáláthatnak a kórházak átadás-átvételi szerződésének aláírásához. Átadás előtt utóbbiak frissítik az adataikat az átadott intézmények struktúrájáról és személyzetéről.

Bíró Blanka

Szucher Ervin

Jánossy Alíz

Pap Melinda

Nagy Orsolya

2010. június 16., 08:062010. június 16., 08:06

A miniszter kifejtette: a rendszer hatékonyabbá tételére és a döntések átláthatóságára hosszú távon a decentralizáció jelenti a megoldást, hisz az önkormányzatok ezentúl az orvosi szolgáltatások terén is beavatkozhatnak a közösség érdekei szerint. Hozzátette: a minisztérium július elsejéig lezárja a közkórházak több mint 85 százalékának átadását. Ennek eredményeképp a 435 romániai kórházból 373 menedzsmentje kerül át a helyi vagy megyei önkormányzatokhoz. A minisztérium hatáskörében 62 országos érdekeltségű kórház, közérdekű intézet és a fontos egyetemi központokban lévő, oktatási tevékenységben is részt vevő megyei sürgősségi kórház marad.

Visszalépnek, ha nem törleszt a szaktárca 

Reméli, hogy legalább ezt az ígéretét betartja a kormány, és kifizeti azt a pénzt a kórházaknak, amivel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CAS) tartozik nekik – mondta el a Krónika kérdésére Ilie Bolojan nagyváradi polgármester. A bihari megyeszékhely önkormányzata hétfői rendkívüli ülésén fogadta el a kórházak átvételéről szóló határozatot, ám a városvezetőségnek még meg kell kötnie az átadási-átvételi szerződést a megyei egészségügyi igazgatósággal. Míg ez megtörténik, készül a kórházak felszereltségéről szóló leltár. Bolojan hozzátette: ha a beígért három hónapon belül nem érkezik meg a pénz az adósságok fedezésére, akár le is mondhat az átvételről.

A helyi önkormányzathoz kerülő négy kórház adósságainak oroszlánrészét azok az összegek teszik ki, amelyekkel a CAS tartozik, így amenynyiben azt valóban sikerül törleszteni, már nem lesz olyan nehéz feladat a kórházak menedzselése. Nagyvárad ugyanis több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott a decentralizációs pilótaprogramhoz, és ezalatt az idő alatt sikerült jó néhány gondot orvosolni. A polgármester osztja Cseke Attila álláspontját, miszerint számos kórházban túl sokat költenek személyzeti kiadásokra, és túl keveset a működésre. Kijelentette: a városi kórházba jelentős összegeket kell majd befektetni, és erre a célra akár hitelt is hajlandó felvenni. A Bihar Megyei Tanács a megyei kórházat, illetve a diófási klinikát veszi át – közölte lapunkkal Szabó Ödön megyei tanácsos. Mint megjegyezte, büszke arra, hogy egy Bihar megyei tárcavezető ülteti gyakorlatba az első decentralizációs csomagot, és bízik benne, hogy betartja ígéretét: törleszti a CAS adósságait. Úgy vélte, a továbbiakban a megyei tanács sokat tehet majd a kórházak pénzügyeinek egyensúlyban tartásáért, hisz a menedzserigazgatót jelölő vezetőtanács öt tagja közül kettőt a testület, egyet a tanácselnök nevez ki. Szabó Ödön azt reméli, hamarosan a többi tárca is követi majd az egészségügyi minisztérium példáját.

Átvétel után átszervezés

Bár a kormány csak a későbbiekre ígérte az adósságok törlesztését, a Kovászna megyei önkormányzatok ellenvetés nélkül átveszik a kórházakat – közölte György Ervin prefektus. A térségben az országos érdekeltségű kovásznai szívkórház és az előpataki izomideg-sorvadásos betegeket kezelő kórház marad a szaktárca felügyelete alatt, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház a megyei tanács, míg a többi a helyi önkormányzatok fennhatósága alá kerül. A baróti és a kovásznai városi kórházat utolsó percben sikerült megmenteni a bezárástól. A bodzafordulói önkormányzat korábban tétovázott, hisz attól tartott, a néhány éve felépített túlméretezett kórház fenntartása túl nagy terheket ró a városra, ám ott is sikerült kompromisszumos megoldást találni. A kórházat csak az enyhébb esetek orvoslására szerelik fel, a súlyos betegeket Sepsiszentgyörgyre vagy Brassóba küldik. Az intézmény a sepsiszentgyörgyi kórház kihelyezett része, ezért késni fog a decentralizáció, hisz előbb önálló jogi státust kell szereznie.
György Ervin szerint a decentralizáció előtt minden kórházat átszerveznek, az ágyak és a személyzet számát is csökkentik. Tamás Sándor megyei tanácselnök a Krónikának elmondta, minden gond ellenére örülnek a decentralizációnak, és jövő héten meghozzák az első ezzel kapcsolatos határozatot, és az intézmény átvilágítását is kérni fogják. Az átvétel után csökkentik a kórház vezetőségének számát, átszervezik a menedzsmentet. A megyei kórház idén 5,2 millió lejt kapott a minisztériumtól az épület megerősítésének befejezésére, és jövőre leteszik a 18 millió euró értékű uniós pályázatot a felszerelés korszerűsítésére, vázolta a terveket Tamás Sándor. Albert István, a kórház orvos-igazgatója szintén üdvözölte a decentralizációt, hisz szerinte ezáltal a helyi viszonyokat jól ismerők döntenek a kórházat érintő kérdésekben. A legnagyobb gond a rendszer allfinanszírozottsága, amit nem biztos, hogy megold a decentralizáció, mondta a szakember.

Örülnek a beleszólási lehetőségnek

Maros megyében nyolc egészségügyi intézmény kerül a megyei és helyi önkormányzatok alárendeltségébe. A klinikai kórházat a megyei tanács adminisztrálja, míg a szászrégeni, di-csőszentmártoni, marosludasi és erdőszentgyörgyi kórházak, illetve a szovátai és nyárádszeredai egészségügyi központok a helyi tanács fennhatósága alá kerülnek. Az intézkedést mindenhol üdvözlik, de tartanak az esetleges többletkiadásoktól is.

Marosvásárhelyen még nem írták alá a felek az átadási-átvételi szerződést, de ez a hónap végéig megtörténik, mondta Konrád Judit, a megyei kórház megbízott igazgatója. Ehhez viszont a megyei önkormányzatnak létre kell hoznia egy bizottságot, melynek feladata a helyzet felmérése lesz. Lokodi Edit Emőke tanácselnök szerint a testület már a júliusi gyűlésén dönthet a kórház további sorsáról. Megítélésében a miniszter intézkedése igencsak hasznos, hisz az épületek fenntartásán kívül a megyei tanács az intézmények működésébe is beleszólhat. „Mint az épületek tulajdonosa, a megyei önkormányzat eddig is támogatott, reméljük, hogy ezentúl még inkább megteszi” – mondta lapunknak Konrád Judit.

Tartanak a fenntartási költségektől

„A decentralizáció azt jelenti, hogy a kórház fenntartási költségei kerülnek át az önkormányzathoz, mert az egészségügyi dolgozók fizetését, a gyógyszerek és egyéb fogyóanyagok költségeit továbbra is az egészségbiztosító pénztár fedezi” – jelentette ki a Krónika kérdésére Jeszenszky Géza, a gyergyószentmiklósi kórház igazgatója. Mint mondta, a kórház fenntartási költségei meglehetősen magasak a város szűkös költségvetéséhez mérten, a télen csak a fűtésre 900 ezer lejt fordítottak. A 200 ágyas kórházban 275 egészségügyi dolgozó látja el a Gyergyói-medencéből érkező betegeket. A fenntartási költségek miatt aggódik Mezei János is. A polgármester attól tart, ha ez teljes egészében az önkormányzatra hárul, a városnak le kell mondania a beruházásokról. „Mindenkinek a fizetéséből levonnak bizonyos összeget az egészségügyi alapba és abból az ágyak száma szerint bizonyos kvótát kapnak a kórházak. Ha jól gazdálkodnak, nem szorulnak majd az önkormányzat segítségére” – ecsetelte lapunknak a lehetséges megoldást az elöljáró.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható