Nagyszabású ásatás az erdődi Károlyi-várban

Hét emberi csontváz, temérdek mennyiségű állati csont, két pénzérme, több cserép- és késdarab szerepel eddig azon a listán, amelyet régészek állítottak össze az erdődi vár egykori falainak feltárása során.

Végh Balázs

2010. június 15., 10:142010. június 15., 10:14

Gabriel Izdrăilă, a Regionális Fejlesztési Alapnál elnyert régiós pályázatból finanszírozott ásatást vezető főrégész a Krónika érdeklődésére közölte, március 23-ától négy régész – két brassói, egy zilahi és egy szatmári –, valamint 20 napszámos gödörásó tevékenykedik a középkori várfalak feltárásánál.

Látogathatóvá válnak a bástyák

„Az egykori vár központi részét, azaz a bejáratot és annak a két oldalán elhelyezkedő, jobb állapotban lévő körbástyák alapjait, illetve az őket összekötő falakat tárjuk fel. Emellett egy-két ponton kiástuk az épület többi falát, és a másik két sarokbástya egy részét is, így sikerül majd pontosan megrajzolni az egykori vár alapjait” – részletezte a szakember. Az ásatások az esős május miatt pár hetet késtek, de a régészek megfeszített munkával igyekeznek behozni a lemaradást, így amikor a helyszínen jártunk, több mint 30 fokos melegben is dolgoztak. Izdrăilă elmondása alapján a bástyák körül a munkálatokat megrendelő helyi önkormányzat kérésére az alapokig kell leásniuk, ugyanis a renoválási munkálatok során azok statikai állapotának megfelelően építik újra az épületrészt.

A tervek szerint a régi, félig leromlott bástyát bizonyos magasságig újrafalazzák, a még meglévő, 1919-ben renováltat pedig teljesen látogathatóvá teszik. Közöttük átjárót építenek majd, a feltárt falrészleteket pedig konzerválják az utókor számára. A régész beszámolója szerint az eddig feltárt várrészek közül a legrégebbit a 15. században építették, amelyet aztán az 1700-as években kibővítettek. „Még nem tudjuk, hogy volt-e régebbi része is a várnak, vagy a 15. századi a legkorábbi. Ebben csak akkor lehetünk teljesen biztosak, ha valamennyi kijelölt részt feltárunk” – fogalmazott az ásatásvezető. Az Erdődön dolgozó régészek szerint meglepően kevés tárgyi lelet került elő, amely annak is betudható, hogy a 20. század folyamán a várfal tégláiból számos ház és egyéb ingatlan épült a városban. Az a néhány használati tárgy, amelyet sikerült leltárba venni, sokat segíthet majd az adatokat feldolgozó szakembereknek, hogy behatárolják a vár történetének korszakait. Az egyik pincéből például egy olyan töltényhüvely került elő, amelybe az 1940-es évszám volt belevésve.

Nem létezik a titkos alagút

A kutatók a 30 és 50 centiméter mélységben lévő falak mellett mélyen leásnak, hogy megkeressék a széles várfalak alapját. A vizsgálódás során eddig hét emberi csontváz került elő, és nem zárható ki, hogy még több is lehet a vár belterületén, vagy a külső falak tövében. „El szeretném oszlatni azokat a tévhiteket, amelyeket az itteni emberek terjesztenek, és amelyeket a helyi sajtó is átvett. Egyelőre nem tudni, milyen régiek ezek a csontvázak, és azt sem, hogyan kerültek ide” – hívta fel a figyelmet Izdrăilă. A brassói régész szerint sem a Rákóczi-korszak, sem pedig a második világháború nem hozható egyértelműen összefüggésbe a csontokkal, mert mellettük és a közelükben sem találtak semmilyen tárgyat, amely segíthetne a datálásukban.

Emellett alaptalanná vált az a több évtizedes szatmári legenda is, amely az erdődi vár és a nagykárolyi kastély között húzódó, rejtett alagútról regél, mivel az ásatások során a pincéken kívül semmilyen járatot nem azonosítottak. Ennek ellenére a gödröket ásó munkások a Krónikának elmondták, nem adják fel a keresést, és bebizonyítják a titkos átjáró létezését, amellett, hogy tartanak Rákóczi szellemétől, aki megbosszulhatja, amiért feldúlják a vár nyugalmát. A pályázatban vállalt határidő értelmében az erdődi vár felújításával 2010 szeptemberéig kell elkészülnie a munkálatok elvégzésével megbízott brassói cégnek.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható