Lemondott tisztségéről Bán István baróti alpolgármester – jelentette be tegnap Nagy István polgármester, aki már több alkalommal is a tanács napirendjére tűzte RMDSZ-es helyettese menesztését.
Több tucat komoly- és könnyűzenei koncert, népzenei előadás, mesterségek utcája kínált színvonalas szórakozási lehetőséget a nagykárolyi és környékbeli lakosságnak a hétvégén megrendezett városnapokon.
Megkezdődött a bódék lebontása és elszállítása Nagyvárad köztereiről és parkjaiból. Elsőként az Ezredévi Emléktéren (piaţa Libertăţii) semmisített meg három bódét az önkormányzat. Mint arról beszámoltunk, az önkormányzat még tavaly bejelentette: a parkokból, közterekről hamarosan eltűnnek az eddig működő bódék, az árusok szerződését ugyanis idén már nem hosszabbítják meg.
Nyolcadik alkalommal szerveztek civil napokat a hétvégén Sepsiszentgyörgyön, idén első alkalommal kapcsolódott be a rendezvénybe Hargita megye, jövőre pedig Maros megye bevonását is tervezik.
A hagyományokhoz híven július első szombatján, 3-án szervezik meg idén is Csíksomlyón az Ezer Székely Leány Napját. Első ízben immár közel hetven évvel ezelőtt került sor a székely népviselet és a katolikus vallás megőrzésének szándékával a szociális nővérek, Domokos Pál Péter, a csángók történetének kutatója és a ferences atyák által szorgalmazott eseményre.
Megerősítik Sepsiszentgyörgy földrengés által veszélyeztetett tömbházát. Az önkormányzat elfogadta a Domb utcai 25-ös számú tömbház szerkezeti megerősítésének szakmai és műszaki terveit. A tervek elkészítésére a kormánytól hívnak le pénzt, majd elkezdik a munkálatokat.
A sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatal alkalmazottai előrehozott nyugdíjba menekülnek a bércsökkentés elől. Antal Árpád polgármester szerint többen is kérték az előrehozott nyugdíjazást, amikor megtudták, hogy a kormány megszorító intézkedései nyomán 25 százalékkal csökken a fizetésük.
Az új magyar kormány nemzetpolitikai elképzeléseiről, támogatáspolitikájáról, a kettős állampolgárság megadásáról tájékoztatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) vezetőit. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ által másfél évvel ezelőtt alapított testület ülésén nem véletlenül képviseltette magát – első alkalommal – magas szinten az anyaország kormánya, a...
Újabb négy taggal bővült az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezésével elindított, a magyarországi árvízkárosultak megsegítését célzó segélyakció. Csütörtökön délután jelképesen a Hargita megyei Székelyszentlélek határában található árvízi emlékműnél gyűltek össze a különböző szervezetek képviselői, hogy az együttműködés jegyében további terveiket ismertessék.
Elkezdődött a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium korszerűsítése. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat két évvel ezelőtt nyújtotta be a pályázatot a másfél évszázados tanintézet felújítására, a Regionális Operatív Programból 11,2 millió lejt hívnak le a célra, ebből 8,6 millió vissza nem térítendő támogatás, míg 2,5 millió lej a város által finanszírozott önrész.
Az ország önkormányzatai közül a nagyváradi és az élesdi volt az első, amely aláírta a kórházak átvételéről szóló szerződést. Az okiratot csütörtökön a bihari megyeháza dísztermében, Cseke Attila egészségügyi miniszter jelenlétében látta el kézjegyével Marius Pîrcioaga megyei közegészségügyi igazgató, illetve Ilie Bolojan váradi és Zeno Ţipţer élesdi polgármester.
Elkezdődtek a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium elköltöztetéséhez szükséges munkálatok a kisegítő iskola épületében – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Kereskényi Gábor alpolgármester.
Jelentős károkat okozott a szerda esti vihar Beszterce-Naszód megyében, az ítéletidő miatt 15 településen csütörtökön is szünetelt a villanyáram-szolgáltatás.
Medipod néven hozott létre egészségügyi társulást két magyar és két román egészségügyi szervezet. A Zilahon csütörtökön megkötött társulással potenciálisan mintegy másfél millió ember ellátása javulhat a határ két oldalán.
A változó időjárás ellenére is megéri az erdélyi és partiumi bároknak, éttermeknek közvetíteniük a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság mérkőzéseit, ugyanis az átlagos nyári estékhez viszonyítva jóval többen beülnek ilyenkor kisebb-nagyobb baráti társaságokkal egy sör mellett meccset nézni. Válságos időkben sokszorosan jól jött a vb a vendéglátó-ipari egységeknek.
Medipod néven hozott létre egészségügyi társulást két magyar és két román egészségügyi szervezet; a Zilahon csütörtökön megkötött társulással potenciálisan mintegy másfélmillió ember ellátása javulhat a határ két oldalán.
A Maros megyei törvényszék csütörtökön megsemmisítette azt a tanácsi határozatot, melynek értelmében a marosvásárhelyi önkormányzat Ştefan Guşának állított volna szobrot. A bírói testület ezzel helyt adott Tőkés László EP-képviselő keresetének és Hamar Alpár Benjámin forradalmár beavatkozási kérésének. Az ügyet képviselő Kincses Előd szerint a törvényszék döntése megerősíti az ügyészség korábbi álláspontját, miszerint az 1994-ben...
Menesztik állásából az útügyi hivatalnak azt a négy alkalmazottját, akik májusban csúszópénzt kértek az AC/DC színpadi felszerelését szállító kamionkonvoj vezetőitől a nagylaki határátkelőn – jelentette be csütörtökön Radu Berceanu közlekedési miniszter. Berceanu korábban tíz útigyis kirúgásáról beszélt.