Nagybánya: kísérlet a cián betiltására

Népszavazást rendeznek augusztus elsején Nagybányán az ember- és környezetbarát ipari tevékenység megteremtése céljából. A referendumon két kérdésre kell válaszolniuk a máramarosi megyeszékhely szavazásra jogosult polgárainak: egyetértenek-e a ciántechnológia, illetve az ólomkohászat helyi betiltásával.

Rostás Szabolcs

2010. június 15., 09:502010. június 15., 09:50

Ilyen jellegű helyi kezdeményezésre még nem volt példa Romániában, a nagybányai precedens, pedig különös jelentőséggel bír, hiszen tíz évvel ezelőtt éppen a helyi Aurul színesfém-feldolgozó üzem okozta a tiszai ciánszennyezést.

A javaslat támogatása ügyében a napokban megállapodást írtak alá a román Demokrata-Liberális Párt, a Nemzeti Liberális Párt és az RMDSZ területi vezetői, a város képviselő-testülete, pedig külön határozatot is napirendjére tűzött csütörtöki ülésén a szennyező technológiák betiltása tárgyában.

Ludescher István, Nagybánya ügyvezető polgármestere lapunknak elmondta, a kezdeményezés szervesen illeszkedik a helyi önkormányzat korábbi döntéssorozatába, amellyel meg kívánják akadályozni az orosz tulajdonban lévő Romaltyn Mining Rt. ciántechnológiás beruházását. Mint arról beszámoltunk, a városi tanács áprilisban felfüggesztette az építkezési engedélyek kibocsátását az egykori Aurul színesfém-feldolgozó térségében, hogy meghiúsítsa a Mihail Prohorov orosz milliárdos érdekeltségébe tartozó társaság tervét.

A Polyus Gold aranykitermelő óriás nagybányai leányvállalata több tíz millió eurós beruházással kívánja feldolgozni az évtizedeken át a kitermelés nyomán felgyűlt aranyat és ezüstöt egy Nagybánya közeli zagytározóból, és ehhez mintegy három évre lenne szüksége. A városatyák azonban kifogásolják, hogy ezenkívül az oroszok külföldről is a Zazar-parti városba szállítanának nyersanyagot, amiből ugyancsak cianidos módszerrel nyernék ki az aranyat és az ezüstöt. Különben a városi tanács határozattervezete hivatkozik többek között az Európai Parlament nemrég elfogadott, a ciántechnológiának az EU tagállamaiban történő betiltását szorgalmazó határozatára, és idézi Románia alkotmányát, miszerint valamennyi polgárnak joga van az egészséges és ökológiailag kiegyensúlyozott környezethez.

Ludescher István különben biztos abban, hogy a népszavazáson megjelenő lakosok többsége a szennyező technológiák betiltására szavaz majd, a tekintetben viszont szkeptikus, hogy meglesz-e a referendum érvényességéhez szükséges fele plusz egy részvételi arány. „Kérdéses az is, hogy a népszavazás eredménye alapján le lehet-e állítani majd a szennyező gyárak működését. Az Európai Parlament döntéséhez hasonlóan ez a kezdeményezés is inkább politikai üzenetértékkel bír” - nyilatkozta a Krónikának Nagybánya RMDSZ-es polgármestere, hozzátéve: a ciántechnológiát ellenző szervezeteknek, polgároknak Brüsszelhez hasonlóan Romániában is szembesülniük kell a bányaipar erőteljes ellenlobbijával.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható