2010. június 16., 08:042010. június 16., 08:04
Az ingatlanban egy szórakoztatóközpont található, és több kereskedelmi egység is üzemel itt. A strand személyzete a lángok megjelenését követően azonnal értesítette a városi tűzoltó-parancsnokságot, amely két egységet küldött a helyszínre. A 12 lánglovag közel egy órát küzdött a tűzzel, amelyet végül sikerült eloltaniuk. A balesetben a strandépület tetőszerkezetének mintegy 60 százaléka, körülbelül 130 négyzetméter teljesen tönkrement. A tetőtérben üres helyiségek voltak, így személyi sérülés nem történet, az anyagi kár viszont jelentős. Az oltási munkálatok során a földszinti bárrész egy része elázott. Az ott található ingóságokat a személyzet kimenekítette. A tűzoltóság információi szerint a baleset során több mint 10 ezer lejes kár keletkezett.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.
A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.
Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.
A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.
A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.
Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.
A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.
Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.